PICHLER IMRE

Teljes szövegű keresés

PICHLER IMRE
PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! A kormány, azt hiszem, egészen nyár közepéig nem akarta tudomásul venni azt, amit országon belül és kívül is minden közgazdász tudott, hogy sajnos itt valami nagy baj van a gazdaságunkkal. Emlékszem még arra a szekszárdi hídavatásra, amikor a miniszterelnök úr még a kilincsek elérhetőségéről meg a villanykapcsolók magasságáról beszélt, mert azt hiszem, akkor már csak ez volt a perspektíva.
Aztán megkezdődött a költségvetés tervezése, és a költségvetés tervezésénél most megint hallottunk olyan kaotikus, ellentmondó számokat, amelyek tulajdonképpen nem azt igazolják, amit a miniszter úr elmondott, így nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem