DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már Font Sándornál is gombnyomhatnékom volt, de türtőztettem magam, hiszen egy virágzó kisváros közepéről - ami korábban nagyközség volt - falurombolásról beszélni több mint abszurd. De erről majd a hozzászólásomban részletesen szólnék.
Azért a rendkívül tehetségesnek tartott, ám rendkívüli feledékenységéről is nevezetes Nógrádi polgármester úrnak, képviselő úrnak én is elmondanám, hogy '94. és '98. között, amikor polgármester lett, senki nem erőltette őt, hogy belépjen az MSZP-be, sőt, a Fidesznél kötött ki, és nagyon örülünk, hogy jó helyen van. (Derültség a kormánypártok soraiban.) De ekkoriban indult meg a térség fejlesztése, az ipari parktól kezdve az ottani szövetkezetig, ami az ország első bejegyzett szövetkezete volt - azt együtt csináltuk, azért erre szeretnék emlékeztetni. És a Horn-kormány alatt indult meg ez is, és sorolhatnám még a beruházásokat.
Valóban az a helyzet, mint legutóbb is, hogy a BM-pályázatoknál ez a térség nagyon sokat kap. És amikor az ásotthalmi polgármester úr szóvivője azt nyilatkozta az újságban, hogy az önhikinél diszkrimináció történt, Csongrád megyében három közepes város nem kapott önhikit, pedig nagyon kérték: Makó, Csongrád és Szentes. Mind a háromnak szocialista a polgármestere. Tehát még az ellenkezője sem igaz annak, amit polgármester úr mondott. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)
Ha átgondolja, akkor ezt ő maga sem így látja, sőt, fordított a helyzet. Csongrád megyében mindenki azért ostoroz bennünket, hogy mindent a homokhátra nyomunk. Azért, mert nagyon ügyesen pályáznak - ezt el kell ismerni -, és már rengeteg kritikát kaptunk azért, hogy nem fékezzük a homokháti térség fejlődését. Továbbra sem kívánjuk fékezni, még akkor sem, ha a következő fölszólalásban még ennél durvábbakat is kitalál a képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem