NÓGRÁDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Valószínűleg, ha a főpolgármesteri választáson sikerrel járt volna, akkor érezhette volna azt az izgalmat, amit polgármesterként érzünk, amikor beadunk egy pályázatot, és várjuk annak eredményét, és amikor megjelenik a hivatalos közleményekben azoknak a bizonyos benyújtott pályázatoknak az eredményessége, akkor patikamérlegen vizsgáljuk, hogy vajon kormányzati és ellenzéki vezetésű települések milyen arányban tudnak nyerni. Én ebben az évben megtettem, mert nagyon izgultam jó néhány pályázatunkért, és meg kellett állapítanom, hogy a címzett támogatások kapcsán, a lakásépítési programokban, a turisztikai programokban, a gazdaságfejlesztési programokban nem értük el a 10 százalékot, tisztelt képviselő asszony, azon települések nyertes pályázatai, amelyeket ellenzéki politikusok irányítanak. Ez tízszeres, 1:10 arány. Ez reagálás arra, amit tetszett jelezni az Orbán-kormány gyakorlatára, ahol körülbelül fele-fele arányban lehetett figyelni és tapasztalni (Közbeszólások az MSZP soraiból.) a kormánypárti és a nem kormánypárti vezetésű települések pályázati arányát. (Gy. Németh Erzsébet közbeszólása.) Ez így volt, tisztelt képviselő asszony, hiszen láttuk, ott élünk a települések közegében, ott élünk kistérségi viszonyok mentén, figyeljük és látjuk egymás pályázati programjait.
Képviselő asszony, azt szeretném öntől megkérdezni, állított-e már ön össze európai uniós pályázatot, tudja-e, hogy mit jelent önerő nélkül és ember nélkül európai uniós forrásra pályázni. Ugyanis ez a költségvetés teljes higgadtsággal és nyugalommal, a béke hangján nem ad a következő évben két eszközt az önkormányzatok kezébe: embert, akivel meg lehet íratni azt a sikerre ítélt európai uniós pályázatot, és önerőt hozzá. Önerő és ember nélkül, jól felkészült ember nélkül hogyan lehet építkezni, hogyan lehet sikeres pályázatokat készíteni, még akkor is, ha az önkormányzatok számára lehívható források önerőszükségletének összességében mintegy 20 százaléka biztosított csak a költségvetésben?
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem