BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Izgalmasabb a vita, ha ellenzéki képviselők közé sorol kormánypárti képviselőket.
Azért jelentkeztem, azért nyomtam meg a gombot, mert alapvetően vitatkozom Mádi Lászlóval. Abban ezek szerint egyetértünk, hogy jó lenne egy kiszámítható adórendszer, de hogy adóreformra lenne szükség, nekem szabad demokrata képviselőként hitvallásom, amit úgy kellene a kormánynak csinálnia, hogy több évre előre meghirdeti a reformlépések koncepcióját.
Számomra is van jó néhány tétel ebben a csomagban, amit nem szívesen látok, és vitatkozom vele, de nem ezek közé tartozik az, ami a lakáshitel adókedvezményével történik, mert az történetesen azon példák egyike, amit én a magam részéről nagyon-nagyon helyesnek és jó iránynak tartok. A beszédemben majd erről is szeretnék szólni részletesebben. Azt gondolom, hogy nagyon igazságtalan lakástámogatási koncepciót vezetett be az előző kormány, dupla támogatással egy kedvezményezett rétegnek.
Mert kedvezményes hitelt adni, amit nem egyformán tudnak igénybe venni az emberek - mindannyian tudjuk, hogy csak a hitelképes választópolgárok tudják igénybe venni -, és ezt megfejelni adókedvezménnyel, igen, erre azt mondom, hogy enyhén szólva igazságtalan, következésképp a kormánynak azt az eltökéltségét, hogy ebből a dupla támogatásból némit korrigál, visszajön, csökkenti az adókedvezmény mértékét, nagyon helyesnek és reformba illő lépésnek tartom, hogy megüzente (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és remélem, ehhez tartja magát, hogy ezt öt évig lehet majd igénybe venni. (Mádi László: Ezentúl nem lehet!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem