DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt kormánypárti Képviselők! A sajtóból tudom, hogy önök elégedetlenek a saját kommunikációjukkal. Azt gondolom, hogy nincsen okuk az elégedetlenkedésre, mert tudom jól, hogy nagyon sok rádióhallgatót, nagyon sok újságolvasó embert képesek önök még ma is, a beterjesztett adótörvények után is megtéveszteni. Arra azonban nem számítottam, hogy önökhöz közel álló lapok szerkesztőit is képesek megtéveszteni. Itt van a kezemben a Népszabadság, a Népszava és a Magyar Hírlap. (Felmutatja.) Mindegyikben látom ugyanazt az újsághirdetést: tiltakozzanak - hívják fel a lapok olvasóit -, tiltakozzanak azért az olvasók, mert az Európai Unióban átlagban 4,3 százalék terheli a lapokat áfafizetésként, míg Magyarországon ez az áfateher 15 százalék lesz. Ordító különbség, az előbbi felszólalásomban azt mondtam, hogy az átlag áfateher Magyarországon mintegy 7 százalékkal több, mint az Unióban. Kékesi képviselő úr megvigasztalt, hogy Dániában ennél nagyobbak az áfaterhek - ezt el fogom mondani a mohácsi nyugdíjasoknak.
De mi van e mögött a drasztikus áfaemelés mögött, ami a lapok esetében érvényesül? Nemcsak az van, hogy önök ezt is eszközként használják fel arra, hogy költségvetési bevételeket növeljenek, hanem egy politikai cél is van az egész mögött, s úgy tűnik, hogy ezt még a Népszava, a Népszabadság és a Magyar Hírlap szerkesztői sem ismerik föl. Ez a politikai cél pedig az, hogy önök ezzel is konzerválni akarják azokat az egészségtelen sajtóviszonyokat, amelyek persze önöknek kedveznek, nyilvánvalóan a jobboldali olvasók vagy az így gondolkodók kárára. Addig, amíg az Európai Unió irányát és az európai irányt önök Németországban megtalálhatják, Németországban a kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy tegyen valamit az egészséges tájékoztatási viszonyokért, Magyarországon ilyen alkotmányos kötelezettség nincs. Ezért a kormány egy áfaemelési lehetőséget arra is felhasznál, hogy ezt az eltorzult sajtószerkezetet, amit Magyarországon ma is élvezhetünk, azt még önök egy áfaemelésen keresztül is konzerválják. Hívják erre föl, mondjuk, a Népszava szerkesztőjének a figyelmét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy nincs miért tiltakoznia, mindaz, ami történik, az ő érdekükben történik. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem