MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Kósa képviselőtársamhoz nagyban csatlakoznék, kiegészítvén az általa mondottakat.
Adóemelés, adókedvezmények eltörlése és új adók - körülbelül ennyiben lehet összefoglalni az itt lévő javaslat lényegét. Azon túlmenően, hogy 1990 óta vagyok képviselő - Béki Gabriella talán alá tud támasztani -, én nem emlékszem olyan adótörvény-csomagra, amely ilyen drasztikusan megváltoztatta volna a jelenleg hatályos adótörvényeket, és ilyen drasztikus adóemeléssel járt volna. Én 1990 óta nem emlékszem erre. Ha az emlékeimet felidézem, és a Bokros-csomagra gondolok - ezt talán ő is alátámasztja -, lehetne persze ezen vitatkozni, hogy a Bokros-csomag, vagy ennek a hatásai jelentősebbek, de a Bokros-csomag alapvetően nem adócsomag volt, hanem ott támogatások elvonását kezdeményezte a Szocialista Párt és az SZDSZ. Ma viszont adóemelések, új adók és az adókedvezmények tömeges elvonása található ebben a törvénycsomagban.
Én a későbbiek folyamán egyébként egy területtel fogok bővebben foglalkozni, az otthonteremtés területével, ahol rengeteg helyen érinteni fogja a szegény polgárokat és a családokat ez az adótörvénycsomag, egyébként leginkább az adókedvezmény elvonásával, amit a polgári kormány bevezetett, és amellyel kapcsolatosan azt ígérték a szocialisták, hogy ezt kiterjesztik, bővítik, és még több ember számára hozzáférhetővé teszik.
De ha az áfakulcsokat vesszük, akkor sem örvendetesebb a helyzet. Hiszen mit jelent az áfakulcsok emelése, különösen a villamos áram más, magasabb adókulcsba való sorolása, aminek önmagában 13 százalék a következménye? Ez azt jelenti, hogy az építőanyagárak növekedni fognak, és a lakások építési költségei növekednek majd jövőre. Ez mindenkit sújt, aki lakást akar építeni, vagy új lakást akar vásárolni.
És akkor még nem is beszéltünk a telkek árának áfakötelessé tételéről, aminek megint csak beláthatatlan következményei vannak, és amellyel kapcsolatos kifogások és tiltakozások minden napilapban megtalálhatók, rengeteg szervezet teszi ezt meg. Egyébként tele vannak tiltakozásokkal a napi sajtók, azok is, amelyeket úgynevezett kormánypártinak lehet mondani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Tehát, Kékesi képviselőtársam, olvasgassa ezeket, mert azt gondolom, hogy hasznos információkat kaphat ezekből. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem