ZATYKÓ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

ZATYKÓ JÁNOS
ZATYKÓ JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a két Komárom város vezetői közös munkába kezdtek a városok második közúti hídjának előkészítése érdekében.
A második közúti dunai híd építése összhangban van az országos közúthálózat távlati fejlesztési tervével, és én úgy érzem, hogy az országos területrendezési terv törvényjavaslatával is. Tudom, hogy a terv, a szándék számos problémát vet fel, és részletes tanulmányra van szükség a végleges nyomvonal-meghatározáshoz; ennek kijelölése pedig mindenekelőtt a két szomszédos állam kormányának, illetékes minisztériumának együttes feladata, tekintetbe véve valamennyi érintett fél véleményét, természetesen közöttük az önkormányzatokét is.
Tudomásom szerint a közeljövőben megrendezésre kerülő szlovák-magyar közúti szakértői egyeztetésen napirenden szerepel a komáromi Erzsébet-híd felújítása, valamint - megfelelő előkészítés esetén - az új Duna-híd és az elkerülő út tervezése is. Szeretném, ha a szakértői egyeztetéseken megtalálnák annak a lehetőségét, hogy a közúthálózat-fejlesztési tervekben a megvalósítás még ebben a kormányzati ciklusban elkezdődhessen.
Remélem, hogy az új komáromi hídra vonatkozóan felmerült közös szándéknyilatkozatunk, kezdeményezésünk, ennek egyeztetése és értékelése ön szerint, illetve a minisztérium szerint is időszerű.
Tisztelt Államtitkár Úr! Várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem