MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel vettem kézhez ezt a kitűnően előkészített törvényjavaslatot, hiszen ez az európai uniós csatlakozásunk kapcsán szükségessé váló jogharmonizációs folyamatnak egy újabb fontos lépését jelenti. Hiszen rendkívül fontos az, hogy a magyar talentumoknak, a magyar találmányoknak meglegyen az útja és lehetősége, hogy európai szabadalmat nyerjenek, és hogy hasznosítsák, és ugyanúgy fontos a magyar műszaki élet fejlődése szempontjából a külföldi bejelentések kezelése.
A szabadalmi ügyvivők igen sokrétűen képzett emberek, amellett, hogy műszaki, illetve természettudományi egyetemi végzettséggel rendelkeznek, a legtöbbjüknek jogi egyetemi végzettsége vagy pedig iparjogvédelmi végzettsége van. A módosítás időszerű, nemcsak a jogharmonizációs program rigorózus előírásai miatt, hanem mert ezen törvényjavaslat elfogadásával a hazai szabadalmi rendszert érintő jogalkotási feladatok íve, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény tavalyi év folyamán történt teljes korszerűsítését követően, végleg kirajzolódni látszik.
Már többször elmondtam, rövid az idő, de azért mégiscsak arra kell emlékeztetnem, hogy az 1800-as évek végén olyan kitűnő törvények születtek, mint az akkori találmányi törvény, nem is szólva, mondjuk, a Csemegi-kódexről és a kereskedelmi törvényről, amely majdnem száz évig érvényben volt, és ezzel párhuzamosan kialakult már akkor a szabadalmi ügyvivői tevékenység.
Figyelembe kell azt is venni, hogy a feltalálók és a találmányokkal foglalkozók vagy az azokat fejlesztő műszakiak nemigen rendelkeznek iparjogvédelmi képzettséggel, és rendkívül fontos, hogy jól képzett ügyvivők álljanak rendelkezésre, akik előtt most megnyílt az a lehetőség, hogy az Európai Szabadalmi Hivatalban és más európai országok szabadalmi hivatalában is képviselhessék a feltalálókat. Nagyon fontos, és említették már előttem, hogy a javaslat megnyitja a jól képzett szabadalmi ügyvivőink előtt az európai szabadalmi ügyvivővé válás lehetőségét, és hogy az európai szabadalmakkal összefüggő ügyekben akár az Európai Szabadalmi Hivatalnál, akár a hazai bíróságok előtti eljárásokban képviseljék őket. Itt már volt szó arról, hogy a magyar ügyvivői kar védelmében, de nem szembekerülve az európai uniós alaptörvényekkel és szabályozásokkal, tehát nem lehet diszkriminálni lakhely vagy állampolgárság szerint, lehetővé teszi a törvényjavaslat azt, hogy külföldi szabadalmi ügyvivők a szabadalmi ügyvivői kamarába bekerüljenek, és a szabadalmi ügyvivői kamara tagjaiként járjanak el a magyar hatóságok előtt.
A törvényjavaslat jó kidolgozását elősegítette az, hogy a törvény-előkészítők bevonták a törvényjavaslat készítésébe a Szabadalmi Ügyvivői Kamarát is; ez garantálja számomra a javaslat szakmai megalapozottságát és az abban foglaltakat érintő konszenzus meglétét. Annak reményében támogatjuk tehát a törvényjavaslatot, hogy a módosítás, amelynek előkészítői megnyugtató módon felismerték a leendő szabályozás szakmai tétjének súlyát és nagyságát, a jogharmonizációs követelmények teljesítése mellett hozzájárul egy speciális képviseleti tevékenység szakmai színvonalának az emeléséhez, valamint széles körű társadalmi megbecsülésének a növeléséhez.
A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem