DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Nehéz szívvel hallgattam államtitkár úrnak a szokásos előadását, amelyben minden véleményt, amely az MSZP véleményétől eltérő, készséggel nevez demagógiának, és készséggel nevez valami olyasminek, amely mindenki által elutasított, csak valami különös véletlen folytán éppen a polgári oldal számára kedvező vagy kívánatos.
Akkor most idéznék röviden, gyorsan az ön miniszterének a leveléből. Képviselő úr vélelmezhetőn az Al-Agro Kft.-nél 2002 őszén bekövetkezett tulajdonosi struktúraváltozás okán fogalmazta meg kérdését. Leírja, hogy az Al-Agro Kft. '94-ben a Szigetvári Állami Gazdaság dolgozói által alapított társasággal miként szerzett földet, majd azt írja: megjegyzendő, hogy a tulajdonosok körében bekövetkezett változás nem érinti, nem érintheti a bérlő Al-Agro Kft. és a bérbeadó NFA jogviszonyát, ezt a jogviszonyt nem érinti. Majd azzal zárja, hogy kéri a segítséget.
Kedves államtitkár úr, segítsük együtt a miniszter urat, és próbáljuk meg, hogy az MSZP többsége is segítse a miniszter urat, és azt a helyzetet, amely a külföldiek földszerzését… - már most és ezen keresztül bizony az egész magyar állam érdekeit sértő módon járnak el, szüntessük meg, változtassuk meg ezt a törvényt. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem