DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Ha nagyon röviden szeretnék válaszolni a kérdésére, hogy hol a bírák számára beígért 50 százalékos béremelés, akkor azt mondom önnek, hogy a Magyar Köztársaság ez évi költségvetésének bírósági fejezetében, hiszen ha visszaemlékszik a vitára, az azt követő módosító javaslatokra és a szavazásra, akkor tudnia kell, hogy ez a vita során beépült a jelenleg hatályos költségvetésbe. Azt ígértük, hogy a bírák számára ebben az évben 50 százalékos béremelést fogunk megvalósítani, és ez - ha két részletben is - megtörténik 25-25 százalékkal.
Kétségtelen tény, hogy a bírák jövedelmi viszonyai nem a legjobbak. Minden bizonnyal jobbak lennének relatíve is, ha az elmúlt években nem az történt volna, hogy néha 6, 7, esetleg 8 százalékos emelkedés valósul meg, esetenként 0 százalékos béremelésben részesültek a bírák. Olyan tehát a lemaradás, amelyet nem egyszerű pótolni.
Hogy néhány ténnyel is alátámasszam az állításom: a bírósági fejezet 2003. évi költségvetése 44,2 százalékkal magasabb a korábbi évinél. Ez 5-6 százaléknál soha nem volt magasabb. Tehát majdnem a felével, közel 50 százalékkal emeltük annak a fejezetnek a költségvetési főösszegét, ami a következő évben még magasabb lesz.
Az elmúlt időszakban kidolgozásra került a bírák munkaterhe enyhítése érdekében egy olyan létszámfejlesztés, amely 370 fővel gyarapítja a bíróságokon dolgozók számát, és egy országos egységes informatikai hálózat épült ki, amely szintén nagymértékben javítja a bírói munkakörülményeket. Törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés a tárcánk előterjesztése alapján, amely szerint a bíróság és az ügyészség költségvetésére vonatkozó fejezeti igényét a végrehajtó hatalomtól teljesen függetlenül, a kormány nélkül fogja tudni benyújtani az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, azaz az igazságszolgáltatás és a végrehajtói hatalom e tekintetben is teljes mértékben el fog válni. Azaz folytatjuk azt a következetes igazságszolgáltatási reformot, amelyet Vastagh Pál miniszter úr vezetésével a kettővel ezelőtti parlamenti ciklusban kezdett meg az akkori kormányzat. Ezt mi következetesen végrehajtjuk, még ha voltak is jelentős megtorpanások az előző parlamenti ciklusban.
Újkéry elnök úr véleményével kapcsolatban hadd említsek egy másik, szintén a Legfelsőbb Bíróság elnöke által tett kijelentést, amely szerint nem arról folyik a vita - ezt még csak én mondom -, hogy indokolt-e a bírák jövedelmi viszonyait javítani, hanem az a lényeg, hogy ezeket a vitákat belföldön és tárgyalások útján kell rendezni. Azt hiszem, ez mindannyiunk közös célja, érdemes lenne ezt mindnyájunknak követni.
Kidolgozás alatt áll a bírói életpálya elnevezésű programcsomag az Országos Igazságszolgáltatási Tanács irányításával és tárcánk segítségével, amely - a köztisztviselői előmeneteli rendszerhez hasonlóan - végre teljesen új alapokra fogja helyezni a bírák jövedelmi viszonyainak az emelkedését. Egy kvázi automatizmus fog beépülni, amely hosszú időre meg fogja oldani azt a méltatlan helyzetet, amely ma még valóban jellemző a bírói jövedelmi viszonyokra. Úgy gondolom, hogy a tények ebben a tekintetben egyértelműen önmagukért beszélnek. Kérem, hogy ön is gondolkozzon el ezeken, és a válaszom fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem