DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum aggodalmát fejezi ki a magyar mezőgazdaság sorsával, jövőjével kapcsolatban az EU-csatlakozást megelőző helyzetben. Rendkívül hiányos vagy félrevezető az információáramlás; hiányzik a korrekt hatáselemzés; szélsőséges megnyilvánulásokat hallani a magyar mezőgazdaság jövőjét illetően, egyesek rémképekkel ijesztgetik a magyar gazdákat, míg mások kincstári optimizmussal hirdetik, hogy eljön a Kánaán.
Miénk itt a tér - olvashatjuk a hivatalos kiadványban, amely az EU-n belüli agrárlehetőségeken ujjong. Az igazság valahol a kettő között van: jogosak az aggályok, de orvosolhatóak a felmerülő gondok. A mezőgazdaság szempontjából véleményünk szerint Koppenhága ugyan csatavesztés, de a háborút még megnyerhetjük.
Ismétlem: az aggály jogos, hiszen például az úgynevezett közvetlen támogatás nemzeti kiegészítése 30 százalékkal csak lehetőség, amit Medgyessy Péter miniszterelnök ugyan megígért - azaz mintegy 80-85 milliárd forintot évente -, de emlékezzünk rá, a miniszterelnök úr már sok mindent megígért, például azt is, hogy támogatja a családi gazdaságokat, ezzel szemben megvont tőlük minden pluszjuttatást kormánya. Az 55 százalék megléte tehát teljes mértékben a költségvetés lehetőségeitől és az aktuális politikai szándéktól függ. Tudni kell azt is, hogy az Unióban az eddig megszokott nemzeti támogatások folyósítása nem megengedett. Más támogatók elérése csak pályázati úton lesz lehetséges, amelyhez sem gyakorlatunk, sem szükséges számú szakemberünk jelenleg nincs. A vámok is megszűnnek.
Tehát ha korrekten megvizsgáljuk azt, hogy a kapott kvóták és támogatások, a pályázatok realizálása milyen lehetőséget nyújt, akkor kiderül, hogy a magyar gazdák jelentős versenyhátrányba kerülnek az uniós gazdákkal szemben. Ha mindezek az állapotok így maradnak, és nem tudunk változtatni a huszonötödik órában, akkor várhatóan - szakembereink szerint - csak az 500 hektár feletti nagygazdaságok lesznek fejlődőképesek, a középüzemek elvegetálnak és nagyon sok kisüzem tönkremegy.
Őszintén ki kell mondani, hogy az ágazat szereplőinek nagy százaléka önhibáján kívül vesztese lehet a csatlakozásnak. Hogy ezt elkerüljük, a következő feladatokat kell égetően sürgősen megvalósítani: a termőföld védelmében törvényt kell alkotni a mezőgazdasági üzemekről és azok forgalmazásának szabályairól. Mindent meg kell tenni a parasztság, a családi gazdálkodók felkészítésére, különös tekintettel az EU-adminisztráció megismerésére és alkalmazására. Megalapozott, komoly és végrehajtható tervet kell készíteni és beindítani az ágazat szövetkezési, tanácsadói és logisztikai fejlesztésének átfogó állami támogatására. A mezőgazdaság érdekeit szem előtt tartó hitelpolitika és adópolitika mielőbbi kidolgozása és bevezetése halaszthatatlan. Bátran vállalni kell az államilag garantált és kamattámogatott hosszú lejáratú, akár 10-15-20 éves lejáratú hitelek bevezetését és alkalmazását.
Összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum igent mond, mindig is igent mondott az uniós csatlakozásra, ugyanakkor egyértelműnek tartjuk a kormány felelősségét a mezőgazdasági ágazat vonatkozásában az önhibájukon kívül hátrányt szenvedő szereplők felzárkóztatásában, a veszteségek kompenzálásában.
Tisztelt Kormány! Kérem, hogy a Magyar Demokrata Fórum által felvetett problémákra sem itt, sem máshol ne reagáljanak az elmúlt időszakra való visszamutogatással, mert egyrészt méltatlan a téma komolyságához, másrészt, ha elkezdjük a visszamutogatást, akár Verbőczyig juthatunk a hibák és okok felhánytorgatásában. Elfogadom, hogy felelősségünk közös, de kérem, hogy koncentráljunk a ma feladataira, amelyeket csak és csakis önök tudnak megoldani. Részünkről a szándékot tudjuk kinyilvánítani a javításra, de a szükséges döntések meghozatala mindig a többség feladata.
Kérem a parlamenti többséget, éljen a pozitív döntés lehetőségével és felelősségével. Kérem a magyar társadalmat, a közvéleményt, hogy ne nézze tétlenül a mezőgazdaságból élők gondjait, nehéz helyzetét, segítsen, hogy ne legyen több tízezer család a csatlakozás teherviselője (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), esetleg kárvallottja.
Még egy mondat, elnök asszony, kérem: Finnországban a csatlakozás előtt népmozgalom bontakozott ki a mezőgazdaság felzárkóztatására. Meggyőződéssel hiszem, hogy (Az elnök ismét csenget.) nálunk, Magyarországon is erre lesz szükség. Köszönöm türelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
(13.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem