ENDRE SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ENDRE SÁNDOR
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kerékpárutakról sok szó hangzott már el. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjából több olyan módosító indítvány érkezett, amely a kerékpárutakra vonatkozik. Háromra szeretném konkrétan felhívni én is a figyelmet: 136-os számon a Tiszakécske-Kiskunfélegyháza-Bugac-Kiskunhalas-Pusztamérges-Kelebia, 134-es számon a Kiskunfélegyháza-Kistelek-Ópusztaszer-Szeged és 135-ös számon a Kiskunfélegyháza-Csongrád-Szentes-Kecskemét útvonalaknak a Duna-Tisza közi kerékpárút-hálózatba történő felvételéről van szó.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a kerékpárutak kérdését fontos prioritásként kezeli, mert úgy gondoljuk, hogy egyrészt az Európai Unióba történő integrálódás elősegítését szolgálja, másrészt az ország kiegyensúlyozottabb térségi fejlődésének elősegítését jelenti, harmadrészt az emberi élet és környezet védelmét kizárólag csak kerékpáros közlekedés elégíti ki maradéktalanul. Szeretném itt megjegyezni, hogy a Magyar Országgyűlés éppen most tárgyalja a Johan Béla tízéves egészségmegőrző programot, amelyben úgyszintén fontos helyet kell kapjon a kerékpározás, a kerékpárutak kérdése. Negyedrészt: a közlekedés hatékony, piackonform működtetése szempontjából a kerékpáros közlekedés a leghatékonyabb, ez segíti elő leghatékonyabban a piac más elemei, például a vasúti közlekedés működését. Hollandiában a vonat és a kerékpár összekapcsolása ideális közlekedési láncot alkot, amely a vasút 15-20 százalékos utaskilométer-növekedését érte el évente.
A fenti stratégiai fő irányokat az alábbi célok megvalósításával érhetjük el. A megújuló társadalom szállítási igényeit javuló színvonalon kell kielégíteni; gazdaságilag hatékony legyen; a gazdaságilag fejlett országokhoz történő felzárkózást segítse elő; az európai és regionális közlekedési rendszerekhez harmonikusan illeszkedjen; területfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai célokat teljesítsen; az idegenforgalmi célokat segítse elő; javítsa a biztonságot, segítse a lakosság egészségi állapotát javító programok megvalósítását; a környezetvédelmi szempontokat elégítse ki; a fenntartható fejlődés követelményeit elégítse ki; rendkívüli körülmények között is biztosítson egységes szolgáltatást.
A kerékpáros közlekedés társadalmi hasznát a helyettesítő tevékenységből lehet és célszerű meghatározni. Döntő többségében a személygépkocsi-forgalmat lehet különféle kombinációkkal - például vasutat, hajót variálva a kerékpáros közlekedéssel - helyettesíteni, illetve kiváltani. Korunkban a személygépkocsi-közlekedés gyors terjedése és az ebből származó károk - levegőszennyezés, zaj, területfelhasználás, s a többi - növelése jelentősen csökkenti az emberek életminőségét.
A hazánk területének felénél kisebb területen lévő, 15 millió lakosú Hollandiában, ahol 111 ezer kilométer hosszú közúthálózaton 6,5 millió személygépkocsi közlekedik, a kormány 1990-ben egy új közlekedéspolitikát és programot dolgozott ki. A program szerint a teljes személyi közlekedési kilométer-teljesítmény módosításával az autók részesedését 35 százalékra csökkenti 2010-ig. A holland kormány életminőség-javító politikájával a személyi sérüléses balesetek 50 százalékos, a szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékos, és a nitrogén-dioxid-kibocsátás 75 százalékos csökkentését tűzte ki célul. A gépkocsiforgalmat a vasúti, vízi és a kerékpáros közlekedés és/vagy ezek egymáshoz kapcsolódásával, vonat, kerékpár, hajó közlekedési lánc kialakításával, valamint a városi tömegközlekedés fejlesztésével kívánják kiegészíteni.
Én azt gondolom, hogy a holland példát több szempontból is célszerű Magyarországon figyelembe venni, s azt gondolom, hogy a kerékpárutaknak az országos területrendezési tervben történő ilyen jellegű kiegészítése - amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójából többen javasoltunk - ezt szolgálhatja. Kérem szépen az Országgyűlést, hogy ezeket a javaslatokat támogassa.
Köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem