IVANICS FERENC

Teljes szövegű keresés

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Érdekes ez a területrendezési törvény. Amikor a módosító javaslatokat gyűjtöttem össze, én magam is súlyoztam, hogy mi az, amit betegyek, mi az, amit nem. Ahogy most újra és újra előkerülnek, hallva a többi képviselőt, az ember azt mondja, hogy bizony nagyon sok minden van még, olyan kérdésekről nem tudunk beszélni, amelyek mindannyiunkat érinthetnek. Úgy hiszem, hogy a törvénynek talán a 31. vagy 32. §-ában van az, hogy legalább hétévente kell elővenni az országos területrendezési tervet. Azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes lenne nemsokára újra napirendre tűzni, akár a nemzeti fejlesztési terv fényében, vagy pedig az olyan javaslatok okán, amelyek szerepelnek a minisztériumi javaslatok között, ugyanakkor a területrendezési tervben nem köszönnek vissza.
Én magam egy írásbeli kérdést tettem fel a gazdasági és közlekedési miniszternek, aki arról biztosított, hogy a nemzetközi úthálózatba kívánják felvetetni az észak-déli közlekedési tengelyt, és ez az észak-déli közlekedési tengely a területrendezési terven belül nem szerepel nemzetközi úthálózatként. Remélem, hogy ha ez a döntés megszületik, akkor majd azért ezt sikerül módosítanunk.
Amit fontosnak gondolok a területrendezési törvény kapcsán, az az, hogy egyrészről figyelembe vegyük a jelenlegi kapcsolatokat, másrészről azt nézzük meg, hogy az elkövetkezendő évek fejlődésének tükrében hogyan lehet ezeket az infrastruktúra oldalára visszafordítani.
Szerepel egy olyan módosító javaslat, amelyet a bizottsági üléseken leszavaztak, én mégis azt kérem, hogy gondolják át, az előterjesztő gondolja át, hogy esetlegesen ez a módosító javaslat átmenjen. Az M81-es útról van szó, amelyet a 85., 116. és a 125. számú módosító javaslat érint. Ez az M81-es út évtizedek óta Székesfehérvárt és Győrt köti össze. A jelenlegi javaslatban viszont szerepel az, hogy a 13-as út, amely Kisbértől indul el Komárom felé, esetlegesen szintén szerepelhet M81-es útként. Azt javaslom ezekben a módosító indítványokban, hogy az M81-est tartsuk meg a régi irányban, annál is inkább, mert Győr város fejlődése mindenképpen indokolja, hogy egy másik olyan jelentőségű várossal magyarországi viszonylatban, mint Székesfehérvár, gyorsforgalmi út kösse össze és ez a határig elmenjen, ugyanakkor pedig az a meglévő közúti kapcsolat, amely egy Kisbér-Komárom irányában tud elindulni, a 13-as út, szintén kapjon egy gyorsforgalmi útrajzolatot, vagyis ez az M13-as útként szerepelhessen. Ezt megfontolásra javaslom. Bízom abban, hogy ennek az indokai érthetőek mindenki számára.
Lesz egy olyan módosító javaslat, amelyet kapcsolódóként adtam be, és egy pontosító javaslat, mégis fontosnak tartom több apró javaslattal szemben, amit még Pap Jánossal közösen adtunk be, mint ez az M0-s, M1-es elírás kapcsán, vagy ilyen módosító javaslat volt a kerékpárutaknál, ahol nem volt csillagozva a határátkelőhely. De hogy a jelentőségét ne firtassam tovább, hanem magát a tényt mondjam: a megyehatárok nincsenek átírva ebben a javaslatban. Győr-Moson-Sopron megyéhez az elmúlt tizenkét évben tizenegy település csatlakozott. Legutóbb két évvel ezelőtt fogadtuk el - tehát két évvel ezelőtt! -, hogy Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozik hat település. Ez a hat település a térképeken mind Veszprém megyéhez van írva. Nyilván egy olyan módosító javaslat, mint ami Károlyháza és Kimle különválását jelzi, nem futhatott át annyira a rendszeren. Ez is szerepel a módosító javaslatok között, ezt el is fogadták. De azt gondolom, hogy ez a területrendezési tervnek az előkészítését valamilyen módon jellemzi, és sajnálatosnak tartom, hogy ilyen pontatlanságok előfordulhattak.
Többen böngésztük a térképvázlatokat, hogy melyik vonal hova megy éppen. Ismerve a térképrajzolás rejtelmeit - magam egy hónapot dolgoztam egyszer geodéziai vállalatnál -, nem könnyű dolog térképet rajzolni, a sok vonal között eligazodni. Úgyhogy azt hiszem, az ellenzék ehhez jóhiszeműen állt hozzá, mégis érdemes még erős nagyítókkal átnézni ezeket a térképeket, és az említett pontosításokat végrehajtani. De úgy hiszem, hogy a megyehatár kategóriája komoly területet érint, majdnem tízezer ember sorsát érinti. Ezt mindenképpen szükséges átvezetni az országos területrendezési terven.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem