NAGY KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

NAGY KÁLMÁN
NAGY KÁLMÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati bizottság március 18-ai ülésén tárgyalta az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentést, amit a J/2545. szám alatt terjesztettek az Országgyűlés elé. A jelentés foglalkozik az intézmény ellenőrzési tevékenységével, áttekinti a 2002-ben készült jelentések fontosabb jellemzőit és a vizsgálatokkal kapcsolatban tett javaslatok hasznosulását, valamint a jelentések legfontosabb megállapításairól ad összefoglalót.
Az önkormányzati bizottság jó szívvel támogatja, hogy az Állami Számvevőszék stratégiájában kiemelt feladatként szerepel a helyi önkormányzatok ellenőrzésének korszerűsítése. Hiszen a helyi önkormányzati gazdaság államháztartáson belüli jelentőségét nemcsak a közel 3200 milliárdnyi vagyon, a 2000 milliárdot meghaladó éves kiadási és bevételi előirányzat, a közel 3200 polgármesteri hivatal, 1800 kisebbségi önkormányzat és több mint 13 ezer költségvetési intézmény gazdálkodása jelenti, hanem elsősorban és kiemelten az általuk ellátott közszolgáltatások szinte felmérhetetlen értéke.
Ez a rendszer egy óriási vállalati konglomerációhoz hasonlítható, amelynek ellenőrzése során a Számvevőszék azokat a jelenségeket jelzi folyamatosan, amelyek várható hibákat, negatív jelenségeket valószínűsítenek, és megnövelik az önkormányzati gazdálkodás kockázatát. A bizottsági tagok véleménye szerint az önkormányzatok gazdálkodási stabilitása érdekében ezért is elodázhatatlan az önkormányzati közigazgatási reform, a Számvevőszék részére pedig a jogszabályi alap megteremtése és költségvetési források biztosítása a beszámolókat minősítő rendszer működtetéséhez.
Elhangzott még a többségében polgármesterekből álló önkormányzati bizottsági ülésen, hogy fontos és kifejezetten jó az, ha egy önkormányzatot az Állami Számvevőszék átfogó módon vizsgál. Az ÁSZ tevékenysége megfelelő módon depolitizált, szakmai munkája pedig elismerésre méltó. Ezt az elismerést az önkormányzati bizottság a határozati javaslathoz benyújtandó módosítással kívánja kifejezni.
Összességében a bizottság a jelentést és a határozati javaslatot egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak tartja, és az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem