ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy az ön által említett megoldás lényegét tekintve nem különbözik attól, amelyet többek közt az MDF frakciója már korábban a Ház elé terjesztett, és különösen nem különbözik lényegében attól, amely elképzelésről az ország lakossága a december 5-ei népszavazás keretében véleményt mondott, és amely nem kapta meg azt a többséget, amelyik mutatná azt, hogy e mögött a javaslat mögött jelentős támogatás állt.
Ezért, képviselő úr, természetesen a parlamenti munka folyamán majd módunkban lesz nekünk is, és a bizottságoknak is kifejteni a véleményüket, de azt kell mondanom, hogy ez a javaslat nem felel meg annak a fajta nemzetpolitikának, amelyet a kormány követ, s amely a szülőföldön maradást, a szülőföldön való békés együttélést támogatja.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem