BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Biztos Urak! Tisztelt Országgyűlés! Magam is az általános méltatással szeretném kezdeni a mondanivalómat, mert való igaz, hogy úgy tűnik, a demokratikus intézményrendszernek egy nagyon fontos szelete, része született meg az ombudsmani hivatallal. A mai nap születésnap is, és ez különös jelentőséget, hangsúlyt ad a mostani értékelésnek.
Mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy itt egy olyan speciális jogvédelemről van szó, ami, azt gondolom, nemcsak a számunkra, az Országgyűlés számára fontos, vagy nem elsősorban számunkra fontos, hanem a társadalom számára fontos, következésképp a társadalom értékítélete a fontos, amikor minősítésre kerül a hivatal munkája, a társadalmi elfogadottságban fejeződik ki a hivatal munkájának a fontossága. Szeretnék úgy fogalmazni, hogy ez a hivatal tíz év alatt bizonyította, hogy működik, és ez önmagában véve már egy nagy dicséret, hiszen oly sok hivatal van, amelyik nem működik. Ez a hivatal minden évben súlyos kötetekbe fogalmazva idehozza azt az anyagot és időre, határidőre benyújtja azt az anyagot, amivel foglalkozott, és ebben ezerszám jelennek meg állampolgári problémák, egészen pontosan elhangzott az információ, hogy tíz év alatt 66 ezer panasszal foglalkozott a hivatal.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnék az ügyekre vagy az ügyekből néhányra, amit különösen fontosnak tartok, hiszen nagyon nehéz 10 vagy 15 percben ezt a terjedelmes anyagot valóban összefoglalni, engedjenek meg egy megjegyzést magunkhoz a mi tennivalóinkkal kapcsolatban. Ugyanis én nagyon nagynak érzem azt a kontrasztot, ami jelenleg egyfelől az ombudsmani hivatal tevékenysége, tevékenységének a fontossága és színvonala között van, másfelől azok között a működési feltételek között, ahogyan a hivatal valóban dolgozni tud. Lenkovics Barnabás úr is említést tett arról, hogy problémás az elhelyezkedésük, hogy miközben az elmúlt két évben is növekedett a létszám, sőt további létszámnövekedés is indokolt lenne, ezenközben az az elhelyezés, ahol most vannak, meglehetősen megoldatlan, és ez nem új keletű probléma, nem tavaly alakult ki, már a tavalyi határozatban is szerepelt egy ilyen irányú kérés, hogy ezt meg kell oldania a parlamentnek. Ezért figyelmeztetem magamat, magunkat, ezért emlékeztetem magunkat arra, hogy van ezzel az Országgyűlésnek tennivalója, és meg fogom tenni ezt az emlékeztetést majd a költségvetési vita során, a költségvetés tárgyalása idején is.
Ami az ügyeket illeti, valóban azt gondolom, hogy csekély mértékű ügyiratszám-növekedés tapasztalható az általános ombudsman területén, közel van az 5 ezerhez az éves ügyiratforgalom. Tényleg csak példálózó tekintetben tudok kiemelni néhány területet, amit például én a saját szakterületemhez viszonyítva is fontosnak tartok. Nekem nagyon figyelemfelkeltő, hogy a legnagyobb forgalom, a legtöbb panasz éppen az egészségügy területéről érkezik. Az 5 ezerből több mint 600 panasz az egészségüggyel, gyógyszerellátással, gyógyszer-finanszírozással kapcsolatos, ami valóban egy jelzés abba az irányba, hogy milyen súlyosak, hogyan súlyosbodnak a problémák az egészségügy területén. Tudnunk kell, hogy csak kevesen szánják rá magukat arra, hogy valóban lépjenek például az ombudsman irányába segítségért, pedig például az onkológiai betegek gyógyszerellátásával kapcsolatban nagyon súlyos tennivalóink lennének.
(11.50)
Beléptünk az Unióba, ez azt jelenti, hogy akár minden, az Unióban törzskönyvezett gyógyszerre jogosultságot szerezhetünk. Ehhez képest a magyar törzskönyvezési gyakorlat rendesen le van maradva. Tudom, hogy emögött finanszírozási problémák állnak, az OEP minden évben kínlódik a gyógyszerkassza kereteivel, de ha a betegek oldaláról nézem, akkor ez egy olyan probléma, amit meg kell oldanunk, és azt gondolom, ebben megint csak nekünk, képviselőknek jelentős tennivalóink vannak.
Szó esik arról, hogy rengeteg ember éppen a rokkantosítással, a rokkantnyugdíjazásával kapcsolatos kifogásaival fordul a hivatalhoz. Megint csak magunknak szóló figyelmeztetés, súlyos adóssága a rokkantnyugdíjreform megalkotása a mindenkori kormánynak: ’97-ben, amikor a nyugdíjrendszer reformját megcsináltuk, egy országgyűlési határozatban megígértük a rokkantosítás szabályainak az újragondolását is; azóta nem csináltuk meg. Ebből áll elő az a helyzet, hogy megint csak a szűkös forrásokra való tekintettel az igényléshez képest csak egy töredékét lehet beengedni a rokkantnyugdíjrendszerbe. A beszámolóban szerepelnek azok a számok, hogy évente mintegy 150 ezer ember igényli a rokkantosítását, és kétharmadukat elutasítják, vélhetőleg finanszírozási, elsősorban finanszírozási megfontolásokból.
Számomra érzékeny kérdés az akadálymentesítés kérdése, ami a fogyatékos embereknek nagyon fontos terület. Itt egy kicsit érzékenyen reagáltam arra, amikor az ombudsmani beszámolóban azokat az utalásokat olvastam - hogy is fogalmaztak? -, hogy még a legjobb szándékú törvény is rossznak bizonyul, ha nincsenek hatásszámítások mögötte s a többi. Azért vagyok érzékeny erre a témára, mert talán néhányan emlékeznek, hogy a fogyatékos személyek jogairól szóló törvényt Szigeti György képviselő úrral ketten nyújtottuk be, és természetesen voltak hatásszámítások, költségelemzések a háttérben. Én nem ott látom a problémát, hogy megfontolatlanul túl közeli határidőket tűztünk ki a feladatok teljesítésére, hanem ott láttam a problémát, és folyamatosan jeleztem is ezt a problémát, hogy mindjárt nem az első évtől kezdve kezdte el a mindenkori kormány az időarányos részét teljesíteni annak a feladatnak, amit meg kellett volna oldani. Ehhez képest tulajdonképpen jó eredmény, ami itt szerepel, hogy 25 százaléka az akadálymentesítéssel kapcsolatos feladatoknak teljesült.
Nagyon-nagyon fontos jelzés az, hogy milyen magas a panasz a bíróságok működésével kapcsolatban, miközben ez nem is hatásköre az ombudsmannak, de fontos számomra, hogy ettől függetlenül ezt egy nagyon neuralgikus problémaként érzékelik, és próbálnak instrukciókkal ellátni azzal kapcsolatban, hogy itt lépni kellene. Valóban, nem vet jó fényt Magyarországra, hogy túl sok indítvány megy ki Strasbourgba, nem vet jó fényt Magyarországra, hogy ezeknek az indítványoknak jelentős részét, nem tudom, arányaiban mennyit, de el is fogadja a strasbourgi bíróság, kártérítésre kötelezi Magyarországot olyan ügyekben, olyan esetekben, amelyeket játszva kellett volna megoldani itthon a saját kereteink között. Ismerek hepatitis C vírussal fertőzött eseteket, amelyekben Strasbourghoz fordultak, és természetesen a javukra ítélt a strasbourgi bíróság. Itt elsősorban vagy kizárólag eljárási hibákkal lehet a strasbourgi bírósághoz fordulni, illetve az ügyek tárgyalásának az elhúzódása miatt. Nagyon fontos lenne, hogy a saját berkeinkben tudjunk lépni annak érdekében, hogy ezeknek a típusú panaszoknak a száma csökkenjen.
Egy nagyon neuralgikus, számomra érzékeny probléma a kilakoltatással kapcsolatos kérdések köre. És azt kell mondanom, hogy ha az ombudsmani hivatal munkájának az eredményességét azon mérjük, hogy mennyi idő alatt és mi is változik, akkor például ez egy olyan terület, ahol kimondhatjuk, hogy elég kudarcosak vagyunk, mert nem sok minden. Hadd idézzem föl a hajléktalanná válásnak egy speciális, de jellemző esetét, amivel egyébként a hivatal még 2003-ban foglalkozott, de az utóhatásai áthúzódtak a tavalyi évre, ezért itt szerepel a jelentésben, hogy mi minden történt, illetve nem történt azóta.
Arról a sajátos példáról van szó, amikor valakinek a lakáshitel-törlesztési képtelensége miatt elárverezik a lakását, és élő gyakorlattá vált, hogy az árverezés után az árbevétel nem elégséges a hitel törlesztésére, és életben marad a tartozás. A történetet csak színesíti, hogy számtalanszor ugyanazt a lakást jóval nagyobb áron értékesítik aztán tovább a piacon; hogy itt lennének tennivalóink nekünk közösen, hogy az országgyűlési biztos kérte a miniszterelnököt, hogy próbáljon a pénzintézetekkel megállapodni, hogy ilyen esetben az adósságot ne vigye tovább az, akit elárvereztek, illetve hogy a pénzintézet legyen köteles odafigyelni arra, hogy az árverés ne történhessen meg a valóságos érték alatt. Ezek mind olyan kérdések, amiben, azt gondolom, nagyon egyszerű lenne tényleg jogszabályt módosítva együttműködni, és mégsem történik érdemi lépés.
Vagy itt van a kilakoltatással kapcsolatos másik gyakorlat, élő gyakorlat, hogy télre fel van függesztve, mintha ez megoldás lenne. Itt jut eszembe, hogy a Roma Polgárjogi Alapítvány éppen aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy aki kilakoltat, az legyen köteles elhelyezni a kilakoltatottat. Nagyon kíváncsi vagyok ennek a kezdeményezésnek a fogadtatására és az eredményességére.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lenkovics Barnabás úgy fogalmazott, hogy nincs okunk öntelt elégedettségre, de szégyenkezésre sem. Én azt gondolom, hogy mi nyugodtan kimondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk a munkájukkal. Nagyon nehéz munkát végeznek, valóban úgy van, hogy az emberi jogok egymással is feleselő jogok, amiben nagyon nehéz és kényes kérdés egyensúlyt teremteni. Éppen ezért mi tényleg valóban csak a legnagyobb megbecsüléssel tudunk szólni a munkájukról, nagyra értékeljük. Én különösen fontosnak tartom, hogy átlépve a parlamenti ellenzéki-kormánypárti, adok-kapok vita kereteit, általában az ombudsmani munkát egyhangúlag értékeljük nagyra, valamennyi bizottság, amely foglalkozott az ajánlással, egyhangúlag javasolta elfogadásra. Ezt teszem én is a Szabad Demokraták Szövetsége nevében, miközben köszönetet mondok a munkájukért. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
