BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Tévénézők! A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2010 januárjában kiadta a Radikális változás című programját, amely szerint mind a mai napig politizál, kiállt a munkavállalók érdekeiért, azzal együtt, hogy a gazdaságélénkítés fontosságát szem előtt tartja.
A parlamenti pártok programjai közül a Jobbiké az, amely szociálisan a legérzékenyebb, nemzeti alapértékű program. Tekintettel arra, hogy kérésünk ellenére maradt a szűkös időkeret a vitára, így nem akarom elemezni az elmúlt 20 év kormányainak népnyúzó és munkavállaló-gyalázó szabályozásait, sem a munkaadókat tönkretevő, folyamatosan és alapjaiban változó körülményeket eredményező, a külföldieknek kedvező hibás gazdasági intézkedéseket.
A tévénézők tájékoztatására kötelességemnek érzem elmondani, hogy az országban dolgozó és dolgoztató több millió embert akár évtizedekre érintő munka törvénykönyve megvitatására az elsődleges helyen illetékes foglalkoztatási és munkaügyi szakbizottságban a Fidesz-KDNP-kormánytöbbség érdektelensége miatt nem lehetett külön bizottsági ülést tartani, sem megfelelő részletekbe menően szakmailag érdemleges vitában átbeszélni a tervezetet, ehelyett a költségvetési módosító javaslatokhoz csapva, rohanva, tartalmi párbeszéd nélkül ment át a bizottságon, azzal a magyarázattal, hogy majd a plenáris ülésen megvitatjuk. Ezek után a jelenlegi plenáris vita idejét lekorlátozták, annyira nem érdekli a kormányt és képviselőit, hogy milyen, az övékén túlmutató emberi érdekek lehetnek a munka világában.
A fentiekben elhangzottak mentén folytatnám a szakmai félórámat. A munka törvénykönyvével kapcsolatban egy dologban értünk egyet, a munka világának újraszabályozására szükség van, a változtatás irányával és szellemiségével azonban nem lehet azonosulni. Az MSZP lendületes tiltakozásának hitelességét kicsit rontja, hogy a jogászcsapat, amely kidolgozta ezt a tervezetet, élén a Tesco főjogászával, még az MSZP-kormány megbízásából kezdte el a munkát.
Azt el kell ismerni, hogy vannak jó törekvések is a tervezetben: az édesanyák számára a gyermek 3 éves koráig a versenyszférában is biztosítani kell a munkáltatónak a 4 órás foglalkoztatást, az eddiginél erősebb védelem jár a nyugdíj előtt állóknak, igaz, cserébe a végkielégítés összegét csökkentik, a vezető állású munkavállalókról szóló módosítás kifejezetten jó, elsősorban a nemzetközi cégek magyarországi vezetői számára old meg problémákat. Az alternatív foglalkoztatási formák szabályozásával is próbálkoznak, mint a munkakör megosztása, a részmunkaidők különböző lehetőségeinek bevezetése, de itt is az ördög a részletekben lakozik; miközben megfogalmazott céljuk, hogy például az édesanyák munkaerőpiacra visszajutását segítsék ezek révén, gyakorlatilag a 3 év feletti gyermek esetén lehetetlenné teszik a család és munkaidő összeegyeztetését, mindezt a rugalmasság jegyében.
Sajnos, a munkavállalókat sújtó hiányosságok és negatívumok nagyon komoly túlsúlyban vannak a tervezetben a pozitívumokkal szemben. Jelzésértékű, hogy a különböző típusú és méretű munkaadók, akiket megkérdeztünk, egyöntetűen örülnek a tervezetnek. Nem tudtak olyat mondani, ami rájuk nézve hátrányos lenne, sőt nemzetközi cégek magyarországi vezetői, jogászai külön pontokat jelöltek meg, amelyeket ők, a sokat szidott multifoglalkoztatók nem is alkalmazhatnak, mert a cég nemzetközileg alkalmazott munkáltatói kódexe tiltja. Tehát elmondható, hogy a kormány túlteljesítette az elvárt normát, valójában nem munka törvénykönyvét, hanem munkaadók törvénykönyvét alkotott.
Azt egyik munkáltató sem mondta, hogy majd e miatt az új, ünnepelt szabályozás miatt több embert fog foglalkoztatni, de örülnek, mert már nem kell tartani a szakszervezettől, különösen nem az újak alakulásától, sem a munkaügyi ellenőrzéstől, hiszen az eddigi törvénytelennek és büntetendőnek minősülő gyakorlatot jogszerűvé teszi a kormány.
Így már nemcsak végszükség esetén alkalmazzák ezeket a cég valódi gazdasági túlélése érdekében, ami egyébként a munkavállalónak és a munkaadónak egyformán érdeke volt, hanem alapvető lehetőségként számolnak majd vele, így hamarosan mindennapos gyakorlattá válnak majd ezek a ma még törvénytelen esetek. A kormány néhány dzsoli dzsóker hivatkozási alapot ugyanis elhelyezett a javaslatban, ilyen például a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok címszó.
Tulajdonképpen elmondható, hogy a kormány hasznosította az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelet ellenőrzési tapasztalatait, mert onnan tudták meg, hogy mik azok a tipikus jogsértések, amelyek legalizálásával védheti a munkaadókat a munkavállalókkal szemben. Ugyanakkor olyan területeket, amik szabályozása hiányzik vagy hiányos, problémás, azokat továbbra is kihagyták.
Rendkívül fontos lett volna megszüntetni a készenléti jellegű munkakörrel meghatározható visszaéléshalmazt, ami jellemzően a vagyonvédelmi ágazatban eredményez folyamatos visszaélést, több százezer munkavállalót érint, és egyfajta Bermuda-háromszög a jogi környezetben. Minden típusú munkaviszonyt el tud nyelni, ha szükség van rá, és kilépni belőle azután már nem lehet. Ezt az egész fogalmat és ami mögötte van, a kukába kellene dobni, mert mi az például, hogy általános igénybevételű munkakör, munkavégzés, vagy, hogy a munkaidő harmadában nem végez munkát? Melyik az az egyharmad, amikor nem végez munkát, hogyha mondjuk, óránként körbe kell járnia a biztonsági őrnek? 24 óra alatt óránként pihenhet 20 percet, majd 24 óra ilyen időtöltés után 8 óra valódi pihenés van, ebből még lejön az utazási idő, illetve az alapvető családi szükségletek, és ha a valódi, minőségi pihenés hiánya miatt kimerült és hibázik, pont amikor valóban szükség lenne a beavatkozására, akkor majd viselje a gondatlan károkozásának 4 havi, vagy ha szerencsés és a kollektív szerződés hatálya alá tartozik, akkor esetleg 8 havi távolléti díjnyi felelősségét.
Mi minősül munkavégzésnek náluk? Ha betörőt fognak? Tehát ideális esetben akár egész életében úgymond ingyen dolgozhat, és a törvény megítélése szerint nem végez munkát, ha hatékonyan tudja a jelenlétével elrettenteni a rendbontókat, és van az az alapvetés, hogy a munkaidőt a munkakör és a biztonságos munkavégzés követelményére figyelemmel kell beosztani. Persze, lehet arról elvi vitákat folytatni, hogy milyen szakmában, milyen munkakörben kényelmes vagy kemény a munka, nyilván ezt a fizetésnek is tükröznie illik, de azért azt tegyük tisztába, hogy senki nem hobbiból dolgozik, hanem a megélhetésért, és ha igény van a munkájára, akkor garantálni kell, hogy alapvető szinten meg tudjon élni a havi munkavégzésért járó keresetéből.
És mi másnak kellene ezt a garanciát nyújtania, ha nem a munka törvénykönyvének? Nem azt kellene lehetővé tenni, hogy a megélhetést sem biztosító bérekért akár heti 72 órát kelljen a munkahelyén töltenie, azzal az indokkal, hogy az ő munkakörében nem kell megszakadni. Igaz, így a családi élete tönkremegy, és egzisztenciálisan is ellehetetlenül, mert az egy keresetéből nem tud megélni, de nem tud mellékállást sem vállalni, hogy kiegészítse a jövedelmét. Vegyék észre kicsit, hogy a tervezettel számtalan munkavállalói csoportot fognak megélhetésre képtelenné tenni, a családi és magánéletüket ellehetetleníteni. Tehát hol marad a családbarát és családcentrikus szemléletük?
Alapvető szemléletbeli, koncepcionális problémák vannak a tervezettel. Az első, hogy abból indul ki, hogy azért nincsenek új munkahelyek, mert a munkáltató nem tehet azt a munkavállalóval, amit akar, mert akkor az bíróságra megy, vagy szakszervezetet akar alapítani, tehát ez nyilvánvaló ostobaság. A második alaptézisnek tekintik, hogy a munkaadó és a munkavállaló egyenlő felek, egyenlő tárgyalási pozícióban vannak, és a munkaszerződés valóban kettejük egyező akarata. Tehát a gazdasági kényszer és függés miatt soha nem lesznek egyenlő partnerek, de az egyéni érdekérvényesítés ilyen munkanélküliség mellett, amikor gyakorlatilag egy munkahelyre harmincan jelentkeznek, nulla. Az lesz, amit a munkaadó akar, és amire a törvény lehetőséget ad, ez a tervezet pedig mindenre lehetőséget ad a munkaadóknak.
Gyakorlatilag a munkáltató személyes, emberi és morális értékrendjén múlik majd, hogy mennyire használja ki a dolgozóját. A munkáltatónak egyfajta hatósági jogkört ad, önállóan bírságolhat, szankcionálhat, fizetési felszólítással érvényesítve a követelését, és nem a vétkességet kell bizonyítania az ártatlanság vélelme mellett, helyette a munkavállalónak kell bizonyítania a saját ártatlanságát, a munkáltatóhoz képest lényegesen rosszabb gazdasági háttérrel, jogi érdekérvényesítő képesség hiányával, kapcsolati, szakmai és időlehetőségekkel, mindezt úgy, hogy közben a munkáltatótól függő pozícióban van, tehát ez is egy abszurd megközelítési mód. A negyedik végső koncepcionális hiba pedig a megfogalmazott cél, miszerint a munkajogi szabályozással új munkahelyeket akarnak teremteni. Ez soha, senkinek, sehol nem sikerült még.
A rendszert summázva a következőket lehet felvázolni. A devizahitelei, rezsitartozásai miatt kiszolgáltatott munkakereső mindent aláír majd, amit az orra alá tolnak, végletesen kizsigerelhető lesz. Ha a kimerültségtől hibázik, akkor a főnöke büntetheti, akár pénzügyileg is, illetve 4, akár 8 havi távolléti díjáig felel az esetleg okozott kárért. Ha nem ért vele egyet, és nem tartja magát hibásnak, mehet bíróságra a saját pénzéből, idejéből, erejéből, mert ha van is szakszervezet, úgysem képviselheti a munkajogi vitában. A szakszervezet maximum arra lesz jó, hogy még rosszabb körülményeket hozzon létre a kollektív szerződéseken keresztül, eközben a dolgozó gazdasági függésben van attól, aki ellen jogorvoslattal akar élni, és a jogorvoslatért cserébe, hálából, gyakorlatilag problémamentesen kirúghatják, akár azonnali hatállyal, ami ellen legjobb esetben megint bíróságra mehet, és ha igaza van többéves pereskedés után, akkor is maximum 12 havi távolléti díjat kap, amiből, ha nem sikerült bebizonyítania, hogy ártatlan volt a károkozásban, 8 havit akár rögtön meg is tart a munkaadó.
(10.20)
Sommásan: ilyen helyzetet teremtenek önök ezzel az új tervezettel.
De nézzünk egy kicsit a tágabb következményekre - mint kulcsfontosságú területre a gazdaságban. Egy biztos: ettől a tervezettől több munkahely nem lesz. Sőt, mivel ugyanannyi munkavállalót immár legálisan a mindennapokban is többet dolgoztathatnak, így adott esetben új feladatokhoz sem kell új embert felvenni, csak kicsit - persze szigorúan a felek közös megállapodásával az imént felvázolt rendszer fényében - módosítani a munkaszerződését a meglévőknek, és így még többet dolgozhatnak. Hiszen minek felvenni új embert, ha arról is le lehet még egy bőrt húzni, aki már megvan?
Ha új munkahelyet akarnak teremteni, akkor valódi produktív költségvetési bevételt eredményező munkahelyek létrehozásához gazdasági intézkedések kellenek. Először is fogyasztói megrendelői piac kell, ahonnan az igény, megrendelés érkezik a cég által előállított szolgáltatásra, termékre. Ezeknek a cégeknek elérhető forrásuk kell legyen, amiből fejleszteni, beruházni tudnak. Itt említem meg, hogy nem ártana a vállalkozások devizahiteleiről és devizaalapú lízingjeiről is beszélni végre, mert azokat is éppen úgy megnyomorítja, mint a lakosságot. Lehet, hogy nem közvetlenül veszíti el a család a fedelet a feje fölül, csak egy cég megy tönkre, de kevésbé szerencsés esetben ez akár nem egy, hanem több, addig a cégnél dolgozó ember megélhetését szünteti meg, és ennyi családot sodor veszélybe vagy adott esetben az utcára.
Nagyon fontos, hogy radikálisan csökkenteni kellene a munkára rakódó adó- és járulékterheket, hogy a végtermék ne legyen miattuk versenyképtelenül drága vagy versenyképes áron rossz minőségű. Így a növekvő forgalomból az alacsonyabb terheket már fehéren is tudnák fizetni a vállalkozások. A vállalkozások számára a működési szabályokat egyértelműen, könnyen betarthatóan és éppen ezért könnyen ellenőrizhetően kell megalkotni, tartós és biztonságos jogi környezetre lenne szükség, amivel hosszú távra tervezhetnek itthon, Magyarországon. Így a munkavállalók alkalmazására is hosszú távú stratégiát készíthetnek.
És igen, valóban benne van, hogy ő dönthesse el, a munkaadó, hogy milyen foglalkoztatási formák, milyen munkaidő-beosztás, milyen munkaerő a számára a legmegfelelőbb a jövedelmező tevékenységhez, de mindezt úgy, hogy a munkaerő megbecsülése és méltó életvitele alapvetően biztosított. Idetartozik az is, hogy a vállalatok bérpolitikájába ne szóljon bele közvetlenül az állam, például a kormány rossz döntéseit ellensúlyozó kötelező kompenzáció előírásával.
A foglalkoztatásnak nem lehet szükséges feltétele, hogy a munkáltató azt tehessen a munkavállalóval, amit csak akar, és ezt nem is várják el a tisztességes munkaadók, akik egyébként vélhetően szabály nélkül is emberien bánnának a dolgozóikkal. A törvény nem is miattuk kell. Ilyen törvényekre viszont, mint amilyen ez a tervezet, egyik munkáltatónak sem lehet szüksége a munkahelyteremtéshez.
De akkor várhatóan milyen gazdasági hatásai is lesznek a tervezetnek? A keresetek számos ágazatban csökkenni fognak a műszakpótlékok változtatása miatt. Lehet arról vitatkozni, hogy délután kettőtől hatig jogos-e, hogy műszakpótlékot kap valaki, mondjuk, kereskedelmi munkakörben, amikor valójában tíztől dolgozik hatig. De jelen helyzetben, amikor egyébként is mindenkinek megélhetési gondjai vannak, egyfolytában a fogyasztás alacsony szintjére panaszkodnak, nem biztos, hogy az a megoldás, hogy most kezdjük el vitatni ennek jogosságát, elvesszük, és ezáltal csökkentjük a jövedelmüket.
A délutáni és a folyamatos műszakpótlék megszüntetése az egészségügyi dolgozóknál, nővéreknél, a szociális szférában, a kereskedelemben dolgozóknál, a postai dolgozóknál, egyes multiknál akár két számjegyű százalékos keresetcsökkenést is okozhat. Ez egyértelműen költségvetési kiesést fog eredményezni közvetlenül az adók és járulékok kapcsán, közvetetten a fogyasztás újabb szűkülése kapcsán.
Mivel a tervezet alapvetően a munkavállalók számára nem tartalmaz már olyan garanciákat, amikért érdemes vállalni a munkaviszony fehérítését, sőt gyakorlatilag csak többletkötelezettségeket, fenyegetettséget tartalmaz, így arra kell készülni, hogy tekintettel a munkabérre rakódó - és egyébként most január 1-jétől a kormány által ismét növelni szándékozott - adó- és járulékterhekre, illetve a megemelendő minimálbérre, hihetetlenül drágává teszi a legális foglalkoztatást. Ezek összességében azt fogják eredményezni, hogy mindkét fél maximálisan érdekelt lesz a teljes mértékű feketefoglalkoztatásban. Hiszen munkanélküli-ellátást úgyis annyira rövid ideig és olyan alacsony összegben kaphat a dolgozó a munkaviszony megszűnése után, hogy azért megint nem éri meg vállalni a legális jogviszonnyal járó kockázatokat.
Talán morbid kimondani, de a nyugdíjkorhatár minőségben történő megélése is egyre kevésbé esélyes az emberek számára. Az egészségügyet olyan mértékben szétverték az elmúlt években az aktuális kormányok, hogy egyáltalán nem lehet rá számítani vagy legalábbis nagyon korlátozott mértékben, egyszerűen nincs miért örülnie a munkavállalónak, ha legálisan foglalkoztatják. Ennek a feketedésnek az eredményeképpen járulék- és adóbevételek kiesésével jó, ha számolni fog a kormány.
Csak az lesz jogszerűen alkalmazva, akinek a munkakörében ez elkerülhetetlen, vagy ha a munkáltató olyan szférában dolgozik, nagyvállalat vagy állami szféra, ahol ezt nem tudja kikerülni. De nem gond, mert egyébként az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyeletet úgyis felszámolták, magának az ellenőrzésnek a pénzügyi fedezetét pedig harmadára veszik vissza, tehát az ellenőrzéstől és a büntetéstől nem kell félnie a cégeknek. Természetesen ez egyenes út ahhoz, hogy a gazdaság is teljesen a fekete irányba mozduljon el.
Több munkahely nem lesz, csak kevesebb költségvetési bevétel, mert valójában a munkaadók is a feketefoglalkoztatásban érdekeltek, hiszen akkor aztán valóban azt tehetnek, addig, azt és annyi ideig dolgoztatják, ahogy ők akarják. Adminisztrációval, a kirúgással nem lesz gond sem így, sem úgy, és manapság az előrelátó cégek már a vagyontárgyakat a káresemény, lopás esetére biztosítják, tehát a kártérítési felelősségnek sincs igazán jelentősége a számukra. Mondják már meg, hogy mégis mi érdeke lenne bárkinek is innentől kezdve a legális foglalkoztatás?
És akkor egy kicsit a részletekbe belemennék. Már az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1919-es alakulásán elsőként elfogadott és azóta is érvényben lévő előírását is sérti a tervezet, hogy heti egy pihenőnapnak lennie kell. E szerint a tervezet szerint akár hetekig dolgozhatnak nélküle. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy minden egyes nehezményezett szabályozásra van európai példa. A gond az, hogy úgy tűnik, a kormány összeválogatta Európából az összes negatív példát és szabályozást, és reform címszó alatt ezeket beemeli a jogrendszerünkbe. Azt sem vizsgálták, hogy összefüggéseiben mit eredményez. Nekünk lesz a legrosszabb munkajogi szabályozásunk egész Európában.
Fontos beszélni a kollektív szerződésekről is, mert bár eddig ezek elsősorban a munkavállalók számára kedveztek, most ezt is a munkáltatók szolgálatába kívánják állítani azzal, hogy fő szabály szerint a munkavállalók kárára is eltérhet, például kollektív szerződés 3 havi helyett 6 havi próbaidőt is előírhat. De miért? Mi ennek az értelme a munkavállaló szempontjából? Próbaidő alatt nem jár szabadság, bármikor indoklás nélkül kirúghatók, és még sorolhatnánk. Az OMMF megállapítása a tipikus jogsértésekről: ugyanazon munkavállaló ugyanabban a munkakörben folyamatosan próbaidőn alkalmazható, amennyiben munkáltatója 3 havonta változik. A Fidesz válasza erre a törvénytelenségre az, hogy még jobban elősegíti, egyszerűsíti annak kivitelezését, hogy 6 hónapra emelhető a próbaidő.
Az indoklás szerint a kollektív szerződések terjedését kívánja a kormány elősegíteni, ugyanakkor olyan jogszabályi környezetet teremt hozzá, hogy a kötésére jogosult szakszervezet a dolgozók érdekeit nem tudja érvényesíteni, ellenben mivel nyilvánvaló függésben áll a munkáltatótól, az nyomást tud rá gyakorolni, és számára kedvező eltéréseket belevetetni.
És ha nincs szakszervezet, akkor üzemi tanács is köthet nem kollektív szerződést, mint ezt kiemelte a kormány, hanem kollektív szerződés erejű megállapodást, mert az mindjárt más. Az az üzemi tanács, ami felett egyébként sincs munkavállalói kontroll, mert nincs mögötte tagság, és az üzemi tanács még annyira sem tud ellenállni a munkáltatónak, mint a szakszervezet, mert a tanács a döntéseit szavazattöbbséggel hozza, azonban tagjainak nem jár munkaügyi védelem, csak az elnökének, tehát a tanács döntése kirúgási fenyegetéssel bármikor befolyásolható. Nem fognak tudni ellenállni a munkáltatói nyomásnak, így aztán lesznek kollektív szerződések vagy ilyen erejű megállapodások, vélhetően jóval több, mint manapság, de csak azért, hogy még a munka törvénykönyvénél is rosszabb körülményeket rögzítsenek a munkavállalók számára, például 6 hónap próbaidőt, 300 túlórát, és végigvehetnénk a törvénykönyvtervezetet.
Hogy ez mennyire így lesz, azt mutatja, hogy a nagyvállalatok sorra mondják föl a jelenleg a hatályos kollektív szerződéseket, és deklaráltan alig várják, hogy újat köthessenek. Azt persze egyik sem jelezte, hogy több embert kívánna foglalkoztatni.
De nézzük tovább! A munkáltatói utasítás teljesítésének megtagadása csak akkor kötelező, ha más egészségét vagy a környezetet súlyosan és közvetlenül veszélyezteti. Magát, a saját életét kockáztathatja, illetve a törvényességet is, nem gond, mérlegeljen, kell-e a munka. Ha igen, hágja át a törvényt, és tegye kockára bátran az életét, lehetőséget ad rá a törvény.
Bekerült a vétkes kötelezettségszegés jogkövetkezménye, kollektív szerződés vagy munkaszerződés kell hogy rögzítse, milyen esetben szabhat ki büntetést a munkáltató, ami anyagi típusú is lehet, egyhavi alapbér összegéig terjedő pénzbüntetés, amelyet a munkáltató fizetési felszólítással érvényesíthet. Ha nem érzi jogosnak a dolgozó, akkor mehet bíróságra. Ez az, amiről beszéltem, hogy hatósággá lép elő.
(10.30)
A felmondás elleni védelem esetei szűkülnek, ami bizonyos szempontból érthető, mert nagyon sok visszaélés volt belőle. Azonban mi indokolja például azt, hogy a munkavédelmi képviselő sem védett munkavállaló? Hogy fog így konfrontálódni a munkavédelmi előírások betartásáért a munkáltatóval?
Aztán a végkielégítés alapja a távolléti díj lesz, ami alacsonyabb az eddigi átlagbérnél és rendkívül bonyolult kiszámolni - ez mind egyszerűsítő adminisztrációs lépés.
Ha a felmondás indoka a nem egészségügyi okokkal összefüggő képesség, magyarán: a munkáltató véleménye szerint a dolgozó alkalmatlan a munkaköri feladatok elvárható minőségben történő ellátására, akkor nem jár végkielégítés a dolgozónak. Hogy ezzel mi a gond? Végkielégítés minimum három év munkaviszony után jár, ekkor még csak egyhavi. Tehát három év alatt nem tűnt fel a munkáltatónak, hogy akit ő vett fel, vizsgáztatott és dolgoztat, az alkalmatlan? Na ne! Tehát ezt önök is tudják, hogy ez csak a végkielégítés alóli kibújásra ad lehetőséget.
A munkaadó és a munkavállaló jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén egyaránt maximum 12 havi távolléti díjat köteles megfizetni. Egyébként több helyen is megfigyelhető koncepcionális hiba, hogy azonos szinten kezeli az egyébként alá-fölérendelt viszonyban, zömében összehasonlíthatatlan gazdasági helyzetben és jogi lehetőségek birtokában lévő feleket. A munkaidőkeret kollektív szerződés szerint, ha technikai vagy munkaszervezési okok indokolják, akár 12 havi munkaidőkeret is lehet, 6 havit a munkáltató maga is meghatározhat. Megint negatív eltérés.
Az a munkaidő-pihenőidő rendszer, amit megalkottak, és ami alapján a munkaadónak dolgoztatnia lehet, egyáltalán nem veszi figyelembe a biztonságos munkavégzéshez szükséges pihenésmennyiség tiszteletét, dacára annak, hogy ezt egyébként a 97. §-ban előírják, csak közben lehetőséget teremtenek arra, hogy törvényesen ezt át lehessen hágni. Viszont, ahogy említettem, hogyha hibázik a kimerültség miatt, akkor aztán mindent a nyakába zúdíthatnak, és gyakorlatilag akár tönkre is tehetik egész életére anyagilag.
Ha pedig a gazdálkodásban vagy a működésben előre nem látható körülmény merül fel - ez megint egy ilyen dzsoli dzsóker hivatkozási alap -, akkor három nappal korábban módosíthatja a munkaadó a beosztást. Ki mondja meg, hogy adott körülmény látható volt-e előre? Három nappal későbbre előírhatja, hogy napi nyolc óra munka plusz túlóra és még nyolc óra készenlét, ezt bármikor megteheti, gyakorlatilag ellehetetleníti a munkavállalót.
Külön szót érdemel a vasárnapi munkavégzés szabályozása. Ahhoz képest, hogy a KDNP nem is olyan rég - a Jobbikhoz hasonlóan - a vasárnapi kötelező pihenőnapért küzdött, ebben a tervezetben szélesítik a vasárnapi munka lehetőségét. Ez egyébként mutatja a KDNP kormányban betöltött súlyát vagy inkább súlytalanságát, akár egy volt tescós jogásszal szemben is.
Európa legtöbb országában egyébként a fű sem nő vasárnap, az üzemek is leállnak, nálunk pedig általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján tekinthető rendeltetése folytán működőnek egy munkaadó. Tehát ha a szokás az, hogy a család vasárnapi programként jár plázázni és vásárolni, akkor ez belefér. A kereskedelmi dolgozóknak nem lehetne elfogadott szokása esetleg, hogy vasárnap pihennek? Tehát miért különb az egyik ember igénye a másikénál? Megmondom miért: a profit miatt.
A túlórát 300-ra emelik adott esetben, kollektív szerződés esetén, és ha összerakjuk az összes lehetőséget és kivételt, amire a tervezet a munkáltató számára módot ad, akkor nagyjából egyéves munkaidőkeret alatt agyon lehet bárkit hajszolni és aztán problémamentesen kirúgni.
A szabadság kiadásában is fel lehet fedezni jó néhány svédcsavart, ami miatt szigorúan, megint csak megállapodás esetén, a következő év december 31-ig lehet az egyharmadát kiadni vagy a túlórát lecsúsztatni a következő év december 31-ig. Igen, itt megint a tárgyalópozíció, hogy mennyire közös megegyezés lesz ez, vagy mennyire az, hogy mindenki csöndben van és teszi, amit a munkáltató mond, mert még mindig jobb legalább valamennyit keresni és két évvel később azt utcára kerülni a devizahitelek miatt, mint rögtön munkanélkülivé válni.
Alapvető koncepcionális hiba a tervezetben, és több helyen is megmutatkozik, hogy a menedzsment, a vezetőség hibás munkavégzése esetén is a munkavállalónak a kötelessége a felelősséget és a kompenzációt vállalni. Ugyanis az üzletmenet, gazdasági háttér biztosítása a menedzsment, a vezetőség feladata, ha ők rosszul végzik a munkájukat, hivatkozhatnak folyamatosan ezekre a bizonyos gumifeltételekre, és rángathatják a munkavállalót kedvük szerint.
Az üzletmenet gazdasági kockázatát a fenti indokokra hivatkozva számos esetben áthárítják a dolgozókra, nemcsak a szabadság kapcsán, amikor visszarendelhető adott esetben a munkavállaló, igaz, hogy kifizetik a költségeit vagy a veszteségét, de nyilvánvalóan, ha beesik egy megrendelés, azért, mert a menedzsment nem jól szervezte meg a munkát, akkor minden szabadságon lévő munkavállalót visszarángatnak. Tehát az lesz az érdeke a munkavállalónak, hogy azt híresztelje, hogy ő Mexikóba megy nyaralni, mert akkor nyilván nem ő lesz az első, akit megpróbálnak behívni, hanem azt, akinek erre nem volt pénze, és otthon megpróbál pihenni.
De idetartozik a munkaidő-beosztás három napon belüli módosítgatása, illetve az állásidő ki nem fizetése, hogyha külső körülmény miatt nem tud a vállalkozás dolgozni. Egészen egyszerűen, az önök szójárásával élve, ez se nem arányos, se nem igazságos.
2008 és 2010 között sok cégnél jogszabály nélkül is rugalmasak voltak a fentiekben a munkavállalók, mert nem ostobák, tudják, hogy nekik is csak addig van munkahelyük, amíg a cég létezik. Tehát ha az átmeneti nehézségek miatt tönkremegy, részben a munkavállalók rugalmatlansága és áldozatképtelensége miatt, akkor utána nekik sem lesz munkahelyük. Ezzel tisztában vannak, és pont ezért, amikor mindkét fél érdeke volt, meg tudtak állapodni, és nem kellett tartani attól, hogy majd följelentik a munkáltatót meg hogy jogsértés következik be. De alapvető jogként a mindennapos gyakorlatban alkalmazhatóvá tenni ezeket a jogsértéseket - mert ez attól még egyébként jogsértés marad -, hogy eleve kalkulálhasson ezzel a munkáltató, az teljesen nyilvánvalóan visszaéléseket fog eredményezni.
Méltán kavart nagy vihart a különböző típusú anyagi felelősségek kérdése. Itt most a kártérítési felelősségről külön már nem beszélek, mert arról már volt szó. Új elemként itt a megőrzési felelősséget említeném, amiből egyrészt hiányzik, hogy a munkaadónak nem kell biztosítani a megőrzéshez szükséges körülményeket, tehát teljes mértékben levesz minden típusú felelősséget és kötelezettséget a munkaadóról, és megint a munkavállaló mehet bíróságra bizonygatni az igazát.
A leltárhiányért felelősség hathavi távolléti díj erejéig. Részben érthető, hiszen felelősséget kell vállalni a rábízott dolgokért. De az, hogy olyan ember helyett is felelősséget kell vállalni, aki ugyan kezeli ezt a készletet, de nincs felelőssége érte, az már elfogadhatatlan. Persze, a felelősnek írásban hozzá kell járulnia, hogy ez az ember is dolgozhat mellette, na de megint előjön, hogy ki meri azt mondani, hogy nem. Abban a pillanatban már közlik vele, hogy köszönjük szépen, nincs szükség az ön munkájára sem. A minimum az lenne, hogy ebben az esetben a felelős utasítási joggal bírjon a nem felelős irányában.
Beszélni kell még a méltán hírhedtté vált munkavállalói biztosíték tervezetéről, amit megint nemzetközi példákra hivatkozva vezetnek be, hogy egyhavi bért letétbe kell helyezni. Ez még a munkáltatók szerint is életszerűtlen, mert manapság a dolgozóknak nincs fölösleges egyhavi keresetük, amit le tudnának kötni a munkáltatónál. Persze létre lehet erre hozni különböző banki termékeket, ennek biztos fognak örülni a pénzügyi szektorban, illetve, hogy az állam is maga előírhatja sok százezer dolgozójának, hogy egyhavi bérüket letétbe helyezzék, ez komoly pénzügyi fedezetet jelent a háttérben az állam számára. Reméljük, hogy nem ilyen gondolatok vezérelték a kormányt. De hogy miért keressük a hátsó gondolatokat, annak az az oka, hogy van már kártérítési felelősség, van vétkes kötelezettségszegés miatti egyhavi keresetnyi büntetés, ami egyszerű fizetési felszólítással érvényesíthető, igazából érthetetlen, hogy mi szükség van még bármilyen biztosítékra.
Pár szót még mindenképpen szükséges ejteni a kollektív jogokról. A szakszervezeteknek az üzemi tanács választásában betöltött szerepe megszűnik. Ez azért érthetetlen, mert ez a reprezentativitásnak az egyik legfontosabb mérőeszköze volt, nem értjük, hogy ez miért fájt a munkaadóknak. Már említettem, hogy az üzemi tanács választott tagjainak védettsége megszűnik, ez a döntési befolyás miatt aggályos.
A kollektív szerződés fő szabály szerint a munkavállaló kárára is eltérhet. A gondolat, hogy egy megegyezés kétoldalú legyen, és ha valamiben a munkavállalók előnyt kapnak, akkor cserébe valamit vállaljanak, ez nem eretnek gondolat, ezt el kell ismerni. Csakhogy jelen szabály szerint egyfajta konzultációs joguk van csak a szakszervezeteknek, körülbelül azt valósítja meg a kormány, mint amit nagyban az OÉT-tel csinált, hogy ahelyett, hogy hatékonnyá tette volna, inkább létrehozott helyette egy gittegyletet, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot. Ez a folyamat megy most a munkaerőpiacon is: a valós eszközöket, amikkel a tagjaikat, a munkavállalók érdekeit védhetnék, kiveszik a kezükből, a kifogás joga, a képviselet joga, a tájékoztatási kötelezettség, itt most fel lehetne sorolni rengeteg mindent.
El kell ismerni, hogy a rendszer az évek során valóban kissé öncélú lett, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a több tucat szakszervezeti vélemény, amit én is és vélhetően képviselőtársaim is megkaptak, szóval, ezek a vélemények jó része alapvetően a saját szakszervezeti jogaik, juttatásaik elvonásával foglalkozik, magával a munkavállalót érintő közvetlen változásokkal alig-alig, és sajnos még azokban is néha tényszerű tévedések voltak. Látszik, hogy csak átfutották a tervezetnek a dolgozók mindennapjait befolyásoló kétharmadnyi részét, és a lényegi figyelem a saját részükre vonatkozott.
(10.40)
Tehát valóban, sokszor a szakszervezet fordítva ül a lovon, mintha már elfelejtette volna, hogy alapvetően a dolgozók érdekének védelme és képviselete a cél, nem pedig a szervezet öncélú léte.
Tisztelet a kivételeknek - mert szerencsére ilyenek is akadnak -, és pont ezek a kivételek azok, akiket mintaként kéne tekinteni. Csakhogy ez a tervezet a jól működő, a munkaadók és munkavállalók közt valóban jól közvetítő és érdekegyeztetést végző szakszervezeteket is tönkreteszi, a jól bevált “oszd meg és uralkodj” szalámizó taktikát vetik be.
Rájöttem, hogy a rabszolgatartással történő rendszeres párhuzam valóban nem helytálló a munka törvénykönyvének tervezete kapcsán, hiszen a rabszolgatartó társadalomban a gazda gondoskodott a rabszolga megélhetéséről, volt fedél a feje felett, volt mit ennie (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), annak csak magántulajdona nem lehetett; ma már mindentől megfosztják az embereket. A Jobbik számára a tervezet ilyenformán elfogadhatatlan.
Elnök úr, köszönöm a szót, és adjon az Isten szebb jövőt! (Taps a Jobbik soraiban.)
