DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd mondjak két beszédes számadatot: 2002 és 2010 között önök 250 ezerről közel 500 ezerre növelték a munkanélküliek számát, egyrészt (Teleki László: Nem igaz! - Gúr Nándor: Csak az igazat! Elüldözitek a …); másrészt ugyanez alatt az idő alatt 90 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.
Mi kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy 2010 és 2014 között - a közfoglalkoztatással együtt természetesen, de a mai napig azt tudom mondani önnek - 320 ezer emberrel dolgozik több, mint a kormányváltás időszakában. Ez óriási eredmény, és köszönet mindenkinek, a munkaügyi szervezetnek is, ami nagyon sokat segített abban, hogy ilyen számadatokról tudjuk beszámolni.
Ami a megújítást illeti, a képviselő úr is bizonyára tudja, nem négy éve, hanem hosszú évek óta az a helyzet, hogy a foglalkoztatáspolitikában a munkaügyi szervezet révén nagyjából - azok a munkáltatók, akik új állásokat keresnek - az egyharmadában veszünk részt, az összes többit ilyen ismerős útján, barátok útján meg különböző ugye egyéb csatornákon keresztül sikerül megoldani. Ad egy: növelni kell a hatékonyságát ennek a munkának; ad kettő: nagyon lényeges, hogy a közfoglalkoztatásból a versenyszférába minél többen, minél előbb jussanak - ehhez is megfelelő hatékonysággal kell a következő időszakban hozzáállni. És ami nagyon lényeges: ha minden hónap végén megnézzük a statisztikát, azt látjuk, hogy 400-500 ezer regisztrált álláskereső van, ugyanakkor 70-80-90-100 ezer üres álláshely van Magyarországon. Tehát ezt az anomáliát kell nekünk a következő időszakban csökkenteni, és még hatékonyabbá tenni a szervezet működését. Ezen dolgozunk a következő időszakban. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem