DUNAI MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr.
A vagyonra vonatkozó kérdés, hogy itt bármiféle sundabunda lenne ezekben a paragrafusokban elrejtve, mindenkit megnyugtatok, hogy ilyen nincs. (Novák Előd: Megnyugodtam.) Azok a vagyontárgyak, amelyeket használ jelen pillanatban is a közmédia, jelen pillanatban is a köz vagyona, vagyis az állam tulajdona. Ebben változás nem fog bekövetkezni. Mindösszesen annyi, hogy lehetőséget kap a közmédia arra, hogy ha van olyan vagyontárgya, amire neki nincs szüksége, akkor azt nem eladja bárkinek, hanem azt visszaadja, tehát lehetőséget kap arra, hogy visszaadja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, vagyis az államnak. Másról nincs szó, másra nem teszünk javaslatot.
Aztán a következő felvetés, hogy mi azt szeretnénk, hogy a műsorokat szervezzék ki minél nagyobb számban. Itt is meg tudom nyugtatni minden aggódó képviselőtársamat, hogy pont ennek az ellenkezője történik. Van egy pont, amelyben éppen azt irányozzuk elő, hogy a jelenlegi 25 százalékos lehetőség, illetve kötelezettség helyett 15 százalék legyen az az arány, amelyet a közmédia tőle független műsorkészítővel készíttet el vagy tőle független műsorkészítőtől szerez be, amely vonatkozik az öt évnél nem régebben készült európai művek bemutatására. Tehát itt egy kisebb mértéket határozunk meg. A többit természetesen saját készítésű alkotásokkal kell megtöltenie.
Kiszorítani szeretnénk az alapcsomagokból a kereskedelmi csatornákat, vagy bővíteni? Természetesen senkit nem szeretnénk kiszorítani. A törvény nem rendelkezik arról, nem teszünk javaslatot arra, hogy a műsorszórók, a műsorszolgáltatók, -terjesz-tők hány és milyen csatornát tegyenek bele az alapcsomagjukba. Mi mindösszesen arra teszünk javaslatot, hogy a négy közmédia-csatornán kívül további kettőnek adjanak lehetőséget. Utána pedig maguk a műsorterjesztők lesznek azok, akik eldöntik, hogy még ők is emelik majd kettővel az összkvótájukat, vagy mit tesznek ebben a helyzetben. Remélem, hogy azt fogják tenni, hogy díjat nem fognak emelni, és kettővel meg fogják emelni az általuk terjesztett csomagban a csatornák számát. Tehát senkit nem szeretnénk kiszorítani, mi a hazai médiakínálatot szeretnénk bővíteni.
A következő kérdéskör, hogy az első helyeken szerepeljen majd a négy közmédia és majd a két lehetőség, s hogy ez valamilyen módon korlátozná az emberek szabadságát. Én ezt nem is értem, hogy hogyan korlátozhatná. Ha az 1., 2., 3., 4. helyen a jelenlegi négy csatorna, az M1, az M2, a Duna TV és a Duna World lesz, és utána még majd kettő, ha indulni fog újabb csatornája a közmédiának, akkor az miben korlátozza a nézőket? A távirányító, kedves képviselőtársaim, az emberek kezében van. Át lehet programozni azt a televíziót. Ha valaki megszokta, hogy az 1-esen nem a magyar 1-est nézi, hanem egy másikat, akkor azt minden további nélkül elég gyorsan módosíthatja, szerintem ezt egy tízéves iskolás is meg tudja tenni. Én tehát azt gondolom, hogy itt érdeksérelem nem fogja érni a nézőket.
Volt arra vonatkozó kérdés is, hogy a két új csatorna most hogy is lesz. A sporttelevízióról már beszéltek a közmédia részéről, hogy nyártól szeretnének indítani egy újabb csatornát, az nyilvánvalóan a két lehetőség közül az egyiket majd le fogja foglalni, és mi lesz akkor a másikkal, és arra miért van szükség.
Valóban így van, a tervek szerint a Petőfi televízió - munkanéven - nem új csatornán, hanem valóban a tervek szerint a magyar 2-esen fog esti műsorsávban menni. Ez valóban nem meríti ki a hatodik csatornát. De mivel itt az Európai Unió kívánalma az - és ennek mindenben megpróbálunk, szeretnénk megfelelni -, hogy biztosítsuk törvényileg a lehetőségét annak, hogy a közmédia is fejlődhessen, indíthasson új csatornákat, akkor azt gondolom, hogy érdemes fenntartani még egy lehetőséget egy jövőben - lehet, hogy két év múlva, lehet, hogy öt év múlva, bármikor - indítandó csatornának.
A sajtószabadság kérdésére visszatérve. Azt gondolom, hogy ha komolyan vennénk Lukács képviselőtársam gondolatait… - ő arról beszélt vezérszónoki felszólalásában főleg, hogy a közmédia az elmúlt időszakban hány forintot költött egyes műsorszámokra.
(20.10)
Azt gondolom, hogy ha a parlament arról beszél, hogy ezt a műsort kellene vagy azt a műsort nem kellene a televízióban sugározni, akkor nincsen sajtószabadság, pontosan akkor nincs. A média független. Nekünk a feladatunk egyrészt a költségvetésben meghatározni, hogy milyen összeggel látjuk el a közszolgálati feladatainak ellátásához a közmédiát; hogy ők ezt milyen tartalommal, milyen műsorokkal töltik fel, abba nekünk, parlamenti képviselőknek és az Országgyűlésnek nincs beleszólása, és ez jól van így, hogy nincs beleszólása.
Még volt felvetés. Elnézést, nagyon igyekeztem jegyzetelni, hogy mindenre lehessen választ adni. Volt egy olyan kérdés, hogy ezt hogyan kell értelmezni, amikor a közérdekű közlemények meghatározást módosítottuk, hogy majd itt vajon a jövőben politikai célokra használjuk-e ki a közérdekű közleményeket. Szó sincs róla. Itt, ebben a pontban mindösszesen annyi történik, hogy bekerül ebbe a körbe, akitől a közmédia, és hangsúlyozom, csak a közszolgálati médiumok kötelesek majd közérdekű közleményeket közzétenni, kiegészítjük azzal, hogy valamint állami fenntartású vagy az állam kezelésében lévő intézménytől származó közérdekű közlemény. Mire gondolunk itt? Ezt most fordítsuk le hétköznapi nyelvre: arról van szó, hogy ha például az Opera vagy a Zeneakadémia olyan közérdeklődésre számot tartó közleményt szeretne közölni, amelyről azt gondoljuk, hogy kulturális és nevelési szempontból fontos, akkor ezt le kelljen közölniük közérdekű közleményként, és ezért ne kelljen fizetnie például az Operaháznak vagy a Zeneakadémiának.
Nézem, volt-e még, amire nem kaptak választ. Azt gondolom, hogy igyekeztem minden felvetésre válaszolni. Amennyiben maradt, akkor a Kulturális bizottságban, a kijelölt bizottságban, ahol a részletes vitát lefolytatjuk, javaslom, hogy ott még térjünk ki ezekre a pontokra. A módosító indítványokat pedig akkor tisztelettel várom, áttanulmányozzuk.
Köszönöm szépen mindenkinek a figyelmét, a konstruktív javaslatokat, és kérem szépen, hogy a médiaszabadságról a médiaszabadság jegyében beszéljünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem