DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Fontos, hogy kiemelte a közvetlen állami támogatás és más állami támogatások közötti különbséget, csak az anyagban nem szerepel, hogy egyébként más állami támogatásokat pedig növelnének, és így növekedne a felsőoktatásra szánt összeg. És maga Palkovics államtitkár úr többször a sajtóban is azt nyilatkozta, hogy azért lesz növekedés a stagnálás, mert kevesebb hallgató lesz, és ezért az egy hallgatóra jutó összeg magasabb lesz. Ön most mást mondott, azt mondta, hogy más módon kompenzálni fogják a felsőoktatást. Tehát itt is egy ellentmondás van a kormány különböző képviselői között.
Másik kérdés, az érettségivel kapcsolatban; az is felmerült államtitkár úr részéről, hogy érettségi nélkül lehetne belépni a felsőoktatásba azoknak, akik szakiskolában tanultak, és egy külön felsőoktatási, újszerű képzésben vennének részt, de ön most megint arról beszélt, hogy csak érettségivel léphetnének be ezek a diákok is a felsőoktatásba, amit sokan bíráltak, hogy érettségi nélkül is ezt megtehessék.
A nyelvvizsgát… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Akkor nincs időm, elnézést. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem