SALACZ LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

SALACZ LÁSZLÓ,
SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2014. december 4-i ülésén megtárgyalta az egyes pénzügyi törvényeknek a betétbiztosítást, valamint a pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló T/1996. számú törvényjavaslatot.
E javaslat azzal a céllal került benyújtásra, hogy a tőkepiaci szabályozás hatékonyságának növelése érdekében módosítsa a tőkepiacról szóló törvényt, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényt és a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt. Ennek keretében a felsorolt törvényeket módosító rendelkezések egyúttal a tőkepiaci szektor hazai szabályozását nagyban meghatározó európai uniós szabályozásnak való megfelelést is biztosítani hivatottak.
A bizottsági ülés során a tagok vitát folytattak a Gazdasági bizottság nyolcpontos módosító javaslatáról, amelynek első pontját bizottságunk egyhangúlag támogatta. A fennmaradó hét pontot 21 igen, 7 nem és 4 tartózkodás mellett támogatta a bizottság.
A módosító javaslatokról történő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság további technikai és nyelvtani módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg. E pontokról külön szavaztak a tagok, melyek 21 igen, 7 nem és 5 tartózkodás mellett kerültek támogatásra.
A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 20 igen, 7 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem