SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitájában is ki kell emelni, hogy a magyar adófizetők nagy árat fizettek a kormány 2013. évi költségvetéséért. A 2013. évi költségvetés a korábbi évek megszorításaira épült, így tartalmazta mindhárom Matolcsy-csomag intézkedéseit, az összes korábbi adóemelést és igazságtalan adóváltoztatást, a tranzakciós illeték duplájára történő emelését, a világrekorder áfát és még vagy negyvenféle különböző kisadót, az adójóváírás eltörlését.
Az Orbán-kormány 2010 óta több mint 2600 milliárd forintnyi megszorítást hajtott végre, jellemzően az oktatási, szociális és egészségügyi területen. Ez fejenként 260 ezer forintot jelentett évente. Az LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtott volna végre a kormány 2013. évi költségvetésében; a kormány költségvetésében, mert az Országgyűlés illetékes kormánypárti többségű bizottságai egyetlen ellenzéki vagy a társadalmi partnerek, például szakszervezetek részéről benyújtott módosító indítványt sem támogatott.
Sajnos, 2013-ban is a kormány stadionokra és más presztízsberuházásokra két kézzel öntötte a pénzt, miközben egy percig sem foglalkozott azzal, hogy az elmúlt évek megszorításainak áldozatai hogyan fognak talpra állni. A 2013. évi költségvetés bebetonozta a szociális területet érintő megszorításokat. A kormány az oktatási rendszert előre kitervelten leszállópályára állította, és 2013-ban újabb tízmilliárdokat vontak ki a felsőoktatásból.
(18.30)
Az önkormányzati szektorban becslések szerint 100-150 milliárd forinttal többet vont el az állam, mint amennyit a feladatelvonás indokolt volna, mindeközben milliárdokkal többet költött a kormány propagandára, és minden eddiginél többet költöttünk a bürokráciára, a kormányzat gazdasági térhódítására. Ezek a számok azt mutatják, hogy a Fidesz-kormánynak fontosabb hatalmi pozíciójának rögzítése, mint az ország jövőjébe való befektetés.
Nem feledhetjük el azt sem, hogy a kormány a 2013. évi költségvetést úgy tervezte meg, hogy abba nem engedett beleszólást sem a munkavállalóknak, sem a társadalmi partnereknek, pedig csak annyit kértek, hogy a kormány tárgyaljon a munkavállalókkal, hozzanak létre válságalapot a tömeges elbocsátások kezelésére, segítsék elő a megváltozott munkaképességűek munkához jutását. És amit mindaddig a kormány orra alá fogunk dörgölni, amíg nem készül el, az az országleltár hiánya, mert hogyan is bízhatnánk abban, hogy az állam a jó gazda gondosságával kezeli a rábízott közös vagyont, amíg azt sem tudjuk, hogy mennyi a közvetlenül vagy közvetetten birtokolt állami vagyon.
Az ország harmonikus fejlődéséhez az alapoktól kell újratervezni a költségvetést, és a teljes költségvetésre kiható átvilágítást kell végrehajtani. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem