SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés vitája és különösen az adótörvények módosítása minden évben az igazság pillanata, ugyanis feketén-fehéren kiderül, honnan vesz el a kormány és hova ad, mit büntet és mit támogat.
(17.50)
Ez lenne az a pillanat, amikor ellenzéki képviselőként véleményt lehetne formálni a kormány társadalom- és gazdaságpolitikájáról. Szerencsések lennénk, ha erről legalább itt a parlamentben beszélhetnénk.
Az idei adótörvénymódosítás - ahogy az elmúlt években is - kétségbeesetten kapkodó pénzbehajtás. Miközben Magyarország elvileg jobban teljesít, a Fidesz mindent megadóztat, amit csak tud. Eközben az sem zavarja, hogy magyarok millióit taszítja elszegényedésbe. Ez a kapkodás, barkácsolás egészen az utolsó percig folyik önöknél, hiszen a törvényjavaslat benyújtása után fideszes módosítók formájában kerültek a Ház elé fontos változtatások.
Ennek a barkácsolásnak volt az eredménye az internetadó bejelentése, majd átmeneti jegelése is. Arra kérem önöket, végleg tegyenek le erről a tervről, és ne költsenek fölösleges milliárdokat egy olyan konzultációra, ami valójában már az utcákon lezajlott.
Kapkodva emelték meg az RTL-adónak becézett reklámadó felső kulcsát 50 százalékra. Nem tudunk másra gondolni, mint hogy önök úgy írják az adótörvényeket, hogy megnézik a híradót, és ha nem tetszik, akkor gyorsan kivetnek egy sarcot.
A kafetéria adójának emelése, majd a visszakozás az adómentes hányad bevezetésével ugyanezt a kapkodást tükrözi. De szeretnénk ismét emlékeztetni, a kafetéria adója a szegények adóztatása, ezért nem elfogadható semmilyen emelés, sőt mi azt javasoltuk, hogy az internet-előfizetés is része lehessen az ilyen kedvezményes juttatáscsomagoknak.
Az egyetlen pozitívuma az elmúlt hetek barkácsolásának talán az volt, hogy kivették a termékdíj hatálya alól a kézműves termékeket, a mikrovállalkozásokat és a biokozmetikumokat.
A nagy sietségben persze arra sem jutott idejük, hogy megfontolják az ellenzéki javaslatokat. Csak ennek tudom tulajdonítani, hogy az eddig benyújtott módosító javaslatainkat nagyrészt csípőből lesöpörték. A környezetvédelmi termékdíj 1 százalékát, legfeljebb 500 millió forintot szerettünk volna a környezetvédelmi feladatokat ellátó civil szervezetek támogatására fordítani. Erre nagy szükség lenne, mert a környezetvédelem teljesítőképessége jelentősen leromlott. Ugyanígy vetették el az újrahasznosított papír kivételét a környezetvédelmi termékdíj alól, ami nyilvánvalóan abszurdum. Hiába jeleztük, hogy az alkoholos italok adójának emelése sok-sok családi kasszát megcsapol, a tervezett emelést változatlanul hagyták. Bezzeg a minőségi pálinkák, amelyek a gazdagoknak az italai, nem drágulnak.
Holnap LMP-s módosítókról is döntünk, arra kérem önöket, támogassák ezeket. A nehéz helyzetű családokon segítenének, és komoly lökést adnának a gazdaságnak is. Kezdeményezzük a kafetéria területén tervezett adóemelések teljes visszavonását. Ma, amikor egymillió embernek, a dolgozók mintegy negyedének a keresete nem éri el a létminimumot, ez lenne a kormánytól a minimum elvárható. És tegyék lehetővé az internetköltségek belefoglalását e juttatási körbe. Bizonyítsák be, hogy nemcsak a jómódúak fontosak önöknek, és tegyenek lépéseket a társadalom végleges kettészakadása ellen!
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem