ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete „Új Magyar Exodus felé?” című tanulmányának adatsoraiból nagyon szomorú számításokat nyerhetünk. A különböző kalkulációk szerint megyénkből immár 16-40 ezer fő is Nyugaton keresheti boldogulását. Az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlással tetézett népesedési csőd eredményeként egyes, még csak nem is túlzottan pesszimista számítások szerint Somogy megye népessége 2050-re a 2011-es 316 ezerről akár 200 ezer főre is csökkenhet, amelynek mintegy a fele fog a cigánysághoz tartozni. Ugyanakkor addigra a munkaképes korú lakosságon belül már egyértelműen többségbe kerülnek, és a mostani iskolázottsági és foglalkoztatottsági adatok fényében ez szinte minden területre kiható súlyos problémákat fog generálni.
Jelenleg az 55 ezer főnyi somogyi cigányság adja a 900 ezres magyarországi cigányság mintegy 6 százalékát. Ezt az arányt - egyéb megbízható adatok híján - 1980-ra is feltételezve és visszavetítve azt kapjuk, hogy az akkori körülbelül 20 ezer fős somogyi cigányság lélekszáma 34 év alatt mostanra 175 százalékkal növekedett. Ezzel gyökeresen ellentétes népesedési folyamat figyelhető meg az 1980-ban még 340 ezer főnyi nem cigány lakosság esetén, hiszen az ő populációjuk a három évtized alatt megdöbbentő 80 ezres fogyással mára 260 ezer főre zuhant, ami 24 százalékos csökkenést jelez.
Nem nehéz belátni, hogy ilyen számok és ilyen arányok mellett a somogyi magyarság körében mostanra minden egyes születésre három-négy halálozás jut. A megye elvándorlást nem számító éves fogyása 2500 fő körül ingadozik, ez pedig mindenféle gyorsuló tendencia nélkül is - amely gyorsuló negatív spirál elmaradását meglehetős optimizmus még csak hipotézis szintjén is feltételezni - törvényszerűen százezres csökkenést fog eredményezni a XXI. század közepére. Gyanítható, hogy a somogyi cigányság születési rátájának csökkenése esetén is el fogja a számuk érni a mostani szint megközelítően dupláját, azaz a megye akkori összlakosságának felét, tehát mintegy 100 ezer főt.
Ismét emlékeztetnék a demográfiai trendekben érvényesülő nehézségi erőre, hiszen látható volt, annak ellenére nőtt 1980-ig az ország lakossága, hogy már 1958-ban elégtelenre vált a születési arány. Szóval, ha a megye cigányságának zömét alkotó beások jobb integrációs mutatói következtében náluk is csökken a vállalt gyerekek száma, a fentebb vázolt folyamatokon már az sem fog sokat módosítani. „Vagyis annak a cigányságnak a vállaira helyeződne a lakosság túlnyomó részét kitevő idősek eltartása, amelynek 80 százaléka már a rendszerváltás óta csak állami segélyekből és családi pótlékból képes megélni maga is”, fogalmazta meg Pokol Béla professzor Európa végnapjai című könyvében brutális őszinteséggel azt a paradoxont, ami nem jelent mást, mint hogy a demográfiai csapda ajtaja rázáródott a megye, s nyilván idővel majd a Dél-Dunántúl, az ország, sőt az egész Kárpát-medence lakosságára. A megrázkódtatás minden bizonnyal apokaliptikus erejű lesz, és a népesedési kollapszus romjai maguk alá fogják temetni a helyi társadalom sok-sok magyar, valamint cigány tagját egyaránt.
Pokol Béla kijelentése máris plasztikusabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a szociológusok felmérései szerint a cigány népesség mintegy 37 százaléka tartozik a 0-14 éves korosztályba, míg a 2011. október 1-jei adatok szerint Somogy megye lakosságának csupán 14 százaléka volt gyermekkorú. S ne feledjük, hogy ez utóbbi összesített adatot jelent, ami magában foglalja a cigányságnak a magyarokénál jóval szélesebb, stabilabb alapzattal rendelkező korfáját. Tehát ha csak a magyarokat vizsgáljuk, akkor még a 14 százalékos eredménynél is lesújtóbb adatokkal találkozhatunk.
De ezekről a sokkolóan brutális adatokról majd legközelebb. Köszönöm képviselőtársaim figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)
