DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szóbeli kérdésének címében föltett kérdésére határozott igennel tudok válaszolni, hiszen a kormány, illetőleg a Belügyminisztérium, illetőleg a rendőrség határozott lépéseket tesz a Tarna mentén élők biztonságának javítása érdekében, ezért 2013. szeptember 25-én az országos rendőrfőkapitány a keleti régió 5 megyéjére, így a Tarna menti településekre is fokozott rendőri jelenlétet és fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el.
A kezdeti időszakban a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának személyi állománya, illetve a Heves megyei Rendőr-főkapitányság személyi állománya, majd 2014. július 1-jétől elsődlegesen a Heves megyei Rendőr-főkapitányság személyi állománya és kisegítő jelleggel a Készenléti Rendőrség állománya végzi ezt a tevékenységet. Ennek a tevékenységnek, a fokozott rendőri jelenlétnek és a fokozott rendőri ellenőrzéseknek köszönhetően javulás következett be, de mi sem vagyunk elégedettek.
Mi is nagyobb biztonságot szeretnénk, mi is azt szeretnénk, hogyha tovább tudnánk lépni, tovább tudnánk menni azon az úton, amely a településeken élők közbiztonságának javítását célozza, ezért megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy Tarnamérán újra rendőrőrsöt hozzunk létre. Úgy, ahogy a válaszomat kezdtem, jó hírrel tudok szolgálni: megvizsgálja a rendőrség ennek a lehetőségét. Ezzel együtt együttműködünk az önkormányzattal. Például Tarnaméra önkormányzata belterületi kamerarendszert épített ki, több más Tarna menti település is foglalkozik ezzel a lehetőséggel.
Ami pedig a munkát illeti: mi valóban „a segély helyett munka” elvén állunk. A 2015-ös költségvetésben 270 milliárd forintot biztosítunk közfoglalkoztatás céljára. Bízunk abban, hogy erre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ebből az összegből a Tarna menti településeken élők részére is jut, és abban is bízunk, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy az ott élők nagyobb biztonságban legyenek. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem