ORBÁN GÁBOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN GÁBOR
ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. 30 másodperc is elegendő lesz ahhoz, hogy a Schiffer képviselő úr által mondottakra pár szóban reagáljak, nem kell hosszan, hiszen Turi-Kovács Béla képviselő úr elmondta helyettem a lényeget. Annyival szeretném kiegészíteni a szavait, hogy ahogy most látjuk, a világon az adóügyi együttműködés nem abba az irányba tart, hogy forrásadóztatnának a nemzetek, és ezzel próbálnák meg elérni a céljaikat, hanem sokkal inkább az a tendencia látszik kibontakozni, hogy a globális szintű automatikus információcserében legyen minél több résztvevő. Ezért zajlik ez az egész munka OECD-szinten, ezért köttetnek multilaterális szerződések. A FATCA ilyen értelemben valóban egy kivétel, hiszen az Egyesült Államok ennek a dolognak az élére állt, és megpróbálja minél több országgal megkötni ennek a kicsit lebutított fajtáját, amit FATCA-szabályozásként ismerünk, lebutított vagy - inkább úgy mondanám - kicsit kevésbé ambiciózus, életszerűbb formáját.
Azt gondolom, hogy egy visszalépés lenne Magyarország számára az, ha a forrásadóztatás irányába indulna visszafelé, sokkal inkább az a célravezető, ha ebben a multilaterális és az automatikus információcserére törekvő folyamatban venne minél inkább részt. Az amerikai esetben is sokkal inkább csak szankció ez a 30 százalékos forrásadó. Az amerikaiak sem azt szeretnék, ha minél több ország ahelyett, hogy együttműködne velük ebben az információcserében, a forrásadót választaná. Ez arra is válasz egyben, hogy miért nem kötünk ki Magyarországon ilyeneket -, túl azon, amit Turi-Kovács képviselő úr elmondott -, miért nem kötünk ki ilyen jellegű szankciókat magyar oldalról. Azon kívül, hogy kicsit életszerűtlen is maga a felvetés, de mondom, van egy ilyen szakmai vagy praktikus oka is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem