GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ezt szomorú magyarázkodásnak tartom, államtitkár úr, amit lefolytatott, sajnálatos az, ami a háta mögött meghúzódik. Arról kellene önöknek gondoskodni a kormányzaton, hogy az emberek érdekét szem előtt tartva a hatóságok úgy végezzék a dolgukat, hogy egyrészt, ha lehet, akkor előzzék meg ezeknek a problémáknak a kialakulását, másrészt önöknek meg mint kormánynak az emberek érdekét kellene szolgálni. Nem úgy, ahogy Lázár úr az előbb mondta, hogy a minimálbér bruttója emelkedik; a vásárlóerő-értéke emelkedjen, majd akkor büszke lehet a mondandójára.
Önök szétverték a jogbiztonságot, önök munkavállaló-ellenes politikát folytatnak. A haveroknak meg a pereputtynak gondoskodnak arról, hogy legyenek százával, ezrével olyan emberek, akik éhbérért végzik a tevékenységüket, ez az önök politikája. Tudja, amikor 800 millió forint jut osztalékban egy embernek, aki 225 ember bérére 157 millió forintot fordít, akkor ez szégyenletes.
Ez az önök politikája! Ez gyalázat, ez szégyen! Hogyan lehetne ezt a választ elfogadni?! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem