ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Semmilyen külhoni támogatói listát, amely neveket tartalmazott volna, sem a kormány, sem én magam nem tárgyaltunk és nem is láttunk. Sőt, olyannyira nem, hogy nem is tudom pontosan, hogy miről van szó. De ha megengedi, akkor a következő alkalommal, amikor majd azonnali kérdést tesz fel nekem, addigra megnézem ezt a listát vagy táblázatot, amit most ön itt emleget.
Ettől függetlenül, a konkrét ügytől függetlenül elvben azt tudom mondani önnek, hogy a magyar kormány a Vajdasági Magyarok Szövetségével való együttműködést mellszélességgel támogatja. Örülünk annak, hogy van egy sikeres határon túli szervezet, amely mind a kultúra, mind a politika, mind pedig a gazdaság területén jótékonyan végzi a munkáját. Ez az általános és elvi alapállásunk, ezért ezután is - mint eddig is tettük - minden önkormányzati, illetve vajdasági választáson a VMSZ-t a magyar kormány a törvények adta lehetőségei között, időnként személyes részvétellel is szívesen támogatja, mert rajtuk keresztül a Vajdaságban élő magyarokat támogatjuk.
A konkrét ügyet illetően pedig a következő alkalommal szívesen állok a rendelkezésére. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem