GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy adócsomag tárgyalása kapcsán az emberek alapvetően két dolgot biztos, hogy várnak: az egyik, hogy belátható, kiszámítható, bemérhető, kalkulálható legyen, a másik pedig, hogy az ő javukat szolgálja. Na most, én azt látom, hogy ez az adócsomag nem erről szól. Azt látom, hogy ez az adócsomag nem Magyarország dolgozó emberei többségének érdekét szolgálja, hanem sokkal inkább egyesek érdekét szolgálja. Nyilván itt sok szó esett az oligarchákról, a barátokról, a haverokról, lehet erre példákat mondani, de nem a nevesítés a lényeg ebben a történetben, hanem maga a minta.
Mondok önöknek mintát: például a játékadó kapcsán, ha valaki elfelejtette megfizetni - idézőjelbe téve - a játékadót a korábbiakban, akkor az engedély visszavonása volt ennek a következménye. Ma ezt a tételt gyakorlatilag kiemelik, kiveszik, ma már ez nem érdekes, nem kell hogy ilyen szerepeljen, hiszen van, akinek az érdekét ez vélhetően nem szolgálja. Vagy vannak energetikai cégek, amelyek több pénzt pakolhatnak, mondjuk, a fociba vagy/és a foci mellett adott esetben a filmgyártásba; érdekes módon a fociba és a filmgyártásba. Miért nem olyan területekre, amelyek az embereket direktebben, közvetlenül és életszerűbben megérintik? Vélem, megint csak a haverokról szól a történet. És közben kevésbé fogják vizsgálni a kapcsolt vállalkozások adóelkerülését, azt mondják, ugye, hogy ez nehézséget jelent, meg nincs olyan eredményessége. Valami ilyen típusú megfontolást tett államtitkár úr az elején.
Azt gondolom, ezeket is érdemes megfontolni, átgondolni, akár újragondolni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem