BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alig egy hete robbant ki a Panama-botrány, bizonyára már önök is olvasták a sajtóban megjelent találgatásokat, amelyek szerint bizonyos szocialista pénzügyi körök jelentős összeget állomásoztatnak adóparadicsomokban, amelyeket az állam elől tüntettek el. Erős János 2002 és 2010 között, tehát a szocialisták kormányzása idején a Magyar Fejlesztési Bank elnöke volt. Sőt, már az édesapja is magas banki pozíciót töltött be a pártállami rendszerben.
Erős a közzétett információk szerint hivatali ideje alatt rendelkezett egy panamai offshore céggel, amin keresztül egy Magyarországon jelentős médiaérdekeltségekkel rendelkező osztrák befektetővel üzletelt 2007 és 2009 között. Emlékezzenek vissza, tisztelt képviselőtársaim, éppen ebben az időszakban volt az a tranzakció, amelynek keretében az OMV szerette volna megvásárolni a MOL-t, és kis híján sikerült is ezt az akciót véghezvinniük. Tehát gyanítható, hogy Erős Jánosnak és azoknak az osztrák köröknek ebben is volt szerepük. Hasonló információk láttak napvilágot Boldvai László Nógrád megyei MSZP-elnökkel, egykori MSZP-s pénztárnokkal kapcsolatban is, akit Tóbiás József pártelnök nemrég a párt pénzügyeit érintő feladatokkal bízott meg. Azt hiszem, ebből is látszik, tisztelt képviselőtársaim, mire számíthatunk, illetve mire számíthatnának a magyar állampolgárok, amennyiben a szocialisták vezetnék a magyar kormányt.
Tisztelt Ház! Azt gondolom, a jelenlegi helyzetben mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Panama-botrány szálait minél előbb felgöngyölítsük. Ezért fontosnak és indokoltnak tartjuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a lehető leghamarabb mindenre kiterjedő vizsgálatot folytasson le a panamai offshore-botrányban való magyar érintettségek tárgyában.
A fentiekre való tekintettel kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy milyen erőfeszítéseket tudnak tenni annak érdekében, hogy felderítsék, merre vezetnek a panamai offshore-botrány magyar szálai. Várom megtisztelő válaszát. (Harangozó Gábor és Bangóné Borbély Ildikó közbeszól. - Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem