TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném leszögezni a kormány egyértelmű álláspontját. A kormánynak az a célja és egyben az elvárása, hogy minden olyan ügyet, ami a magyar költségvetés bevételeit csorbítja, amelynél bűncselekményre utaló jel van, ami a magyar emberek pénzének kijátszására irányul, mind föl kell deríteni, ennél az offshore cégnél a Panama-ügy kapcsán is, de minden más esetben is.
Az offshore cégek ügyeit nehezíti, hogy sem nemzetközi, sem pedig nemzeti szinten nincs egységesen megfogalmazott kritériumrendszer. Az elmúlt években azonban a kormány jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy ezen ügyeket földerítse. Például 2014. október 29-én aláírt egy egyezményt az OECD-országokkal. Ez meg fogja teremteni annak lehetőségét, hogy 2017 második felétől mintegy 70 országból érkezzen információ, automatikus információcsere-rendszer épül ki. Magyarország tagja az úgynevezett FATCA-rendszernek, ami az amerikai pénzügyi hatóságokkal áll kapcsolatban, és kölcsönös információt biztosítanak egymással.
Az Európa Tanács is foglalkozott már a kérdéssel, 2014-ben elfogadott egy irányelvet, és egy úgynevezett DAC2 rendszer fog kialakulni, amely az európai uniós országok között egy teljes pénzügyi információs rendszert, információcserét fog biztosítani. A magyar kormány megteremtette azt is, hogy a pénzmosás elleni információs iroda 2013. július 1-jétől a NAV-ot fölkérheti adóellenőrzés végzésére. A kormány felkérésére létrejött a NAV-on belül a szakértői munkacsoport, amely megkezdte ezen ügyek vizsgálatát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem