DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mondhatnánk azt, hogy ez egy 15 milliárdos kérdés volt az ön részéről, tisztelt képviselő úr, hiszen ez a kérdés arról szólt, hogy mikor teszünk vissza a tankönyvkiadók zsebébe 15 milliárd forintot ahhoz képest, amit most a családok és a költségvetés zsebében hagyunk, hiszen immár idén szeptember 1-jé-től az elsőtől a negyedik osztályig kapják ingyenesen a diákok a tankönyveket, illetve a tankönyvek ára összességében is 36 százalékkal csökkent ahhoz az időszakhoz képest, amit ön visszasír, tisztelt képviselő úr, akkor, amikor piaci cégek fölözték le a tankönyvrendszer hasznát, és ezt a pénzt nyilvánvalóan a magyar adófizetők, illetőleg a gyermeküket iskolába járató családok fizették meg. Nyilvánvalóan rendszeresen, időről időre ezek a tankönyvkiadók akár lehet, hogy a Magyar Szocialista Pártig is eljutnak, és itt fölvetik ezt a kérdést, hogy mikor fog ez a 15 milliárd forint visszavándorolni az ő zsebükbe. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) A kormány ebben elkötelezett, és továbbra is a felmenő rendszerű, ingyenes tankönyvellátás pártján vagyunk. Minőségi és olcsó tankönyvet szeretnénk minden magyar családnak biztosítani, ezért megyünk tovább itt ezen az úton.
Tisztelt Képviselő Úr! Beszélt arról, hogy mizéria van a tankönyvrendelések körül. Nos, a tavalyi tankönyvrendelési időszakban már, azt hiszem, nem igazán tud olyan esetről beszámolni, amikor bármifajta, akár utólagos rendeléssel kapcsolatban is logisztikai vagy más probléma merült volna föl. A korábbiakban is 1 százalék alatti, 0,25 százalék volt az a része a tankönyvrendelésnek, amivel probléma merült föl. De azt is visszakérdezhetném, tisztelt képviselő úr, hogy miért kellett a szocialista kormánynak eladni a Nemzeti Tankönyvkiadót, privatizálni azt az intézményt, amely az állam tulajdonában volt és az állami iskolákba is tankönyveket tudott készíteni.
Hogyha nem történt volna ez a privatizáció, lehet, hogy most sokkal egyszerűbb helyzetbe került volna ez a kormány, mi viszont minőségi tankönyvet fejlesztünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) több mint ezer pedagógus bevonásával. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem