DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a konkrét esetre is rátérnék, tisztelt képviselő úr, itt ebben a Házban is sokszor beszéltünk már arról, hogy mindenki szerint igény az egészségügyben a fejlesztés; fejlesztés mind a kórházak felszereltsége, az alapellátás felszereltsége tekintetében, mind pedig az orvosok, ápolók bére tekintetében. Sokszor beszéltünk már arról is, hogy az elmúlt öt esztendőben összességében 500 milliárd forintnyi fejlesztés történt a kórházakban, pontosan azért, hogy az ilyen és hasonló eseteket megelőzzük; pontosan azért, hogy bármifajta betegség ne legyen még inkább súlyos lefolyású, vagy minél több ember halálát el tudjuk kerülni.
(11.20)
500 milliárd forintot fordítottunk hazai és EU-s forrásból arra, hogy az egészségügyön belül létrehozzunk ilyen fejlesztéseket. Ez egy kormányzati döntés volt, hogy igenis erre kell nagyon súlyos százmilliárdokat fordítani. De sem ön, tisztelt képviselő úr, sem senki más nem tudott arra példát mondani, hogy ehhez fogható nagyságrendű kórházi fejlesztés, alapellátásbeli fejlesztés, összességében egészségügyi-infrastruktúra-fejlesztés mikor történt az elmúlt 25 évben Magyarországon. Vajon volt-e még a rendszerváltás óta öt olyan esztendő, amikor annyi kórház újult meg, amikor annyi berendezést tudtak lecserélni? Én magam is több ilyen intézményben jártam, ön is járhatott ilyenekben, képviselő úr, volt olyan intézmény, ahol 40 éves berendezéseket cseréltek le most, 2015-ben meg 2014-ben, amelyek 40 éve álltak ott, már 25-30 éve le lehetett volna őket cserélni, de mégis 2015-ig vagy 2014-ig kellett várni arra, hogy ezeket a berendezéseket valóban le is cseréljék.
Olyan problémákkal szembesülhet az, aki az egészségüggyel mélyében foglalkozik, amelyek nem egy éve meg öt éve, meg tíz éve keletkeztek, hanem 20-30 éve cipelt problémák. De nem találkoznak az elmúlt 30 évben sem olyan fejlesztési időszakkal, mint az elmúlt öt esztendő, amikor a vidéki kórházak egyenként is 3 milliárdos, 5 milliárdos vagy nagyobb intézmények 15-20 milliárdos támogatást kaptak külön-külön, amiből meg tudták újítani a kórház belsejét, külsejét, műszerállományát egyaránt. 300 milliárdnál is többet kaptak a kórházak, és 100 milliárdnál is többet tudtak költeni különböző műszerek vásárlására, pontosan azért, hogy a betegellátás színvonala fontos legyen, és pontosan azért, mert a kormány úgy döntött, hogy ezt a legnagyobb összeget az egészségügy fejlesztésére fogja fordítani.
Ami a konkrét esetet illeti, amiről ön beszélt: a beteget ön- és közveszélyes állapota miatt helyezték a pszichiátriai osztályra, pontosan annak a krízismegfigyelő részlegére, hiszen az anya életének a védelme élvezett elsőbbséget ebben az ellátási helyzetben, és a beteget korlátozó intézkedéssel kapcsolatban az érvényben lévő szabályok szerint jártak el. Ugyanakkor elindult az a vizsgálat, amire ön is utalt, és ön azt mondta, hogy ennek nem lettek következményei, túl azon, hogy egyébként nem a kórház főorvosát, hanem az osztályvezető főorvost függesztették fel a vizsgálat időtartamára.
Igenis, több következménye van, tisztelt képviselő úr, hiszen pontosan azért, hogy hasonló eseteket meg tudjanak előzni, kórházi intézkedési tervet készítettek, amelynek folyamatban van a végrehajtása, és a kórház B épületében korszerűsítési munkák lesznek, ahol a pszichiátriai osztályt is átépítik, pontosan azért, hogy még inkább egyértelmű legyen, hogy miként kell ezeket a betegeket ellátni, és hogyan lehet az egyébként jó színvonalú Szent Imre Kórházban is biztonságos a betegellátás. Bízunk benne, hogy ez a későbbiekben minden betegnek az előnyére szolgál. Egyébként, ha ön is ott megfordul, vagy az LMP más képviselői megfordulnak a Szent Imre Kórházban, azt láthatják, hogy ott jó színvonalú körülmények között tudnak az orvosok és az ápolók gyógyítani.
Ahogy mondtam, az egyik rész, ami a kormányzat homlokterében lehet mindig, a fejlesztés, a kórházak infrastrukturális javítása. Nyilván fontos intézkedése volt a kormányzatnak az elmúlt évben az a 60 milliárdos kórház-konszolidáció, amivel sikerült a kórházak akkori adósságát alacsony szintre csökkenteni. Ez is nyilván felszabadította a kórházakat a gazdálkodás tekintetében, hogy pontosan azokat a problémákat, amelyeket ön sorolt, és amelyeket az elmúlt 30 évben - de lehet, hogy 40 évben - sokan sokszor soroltak, meg tudjuk azzal előzni, hogy az állam kifizette ezeket az adósságokat a kórházak helyett.
És ekkor indulhatott el a várólista-csökkentés programja is, amely külön forrásokból legutóbb 5 milliárd forint tavalyi pluszforrásból 10 ezernél is többel rövidítette meg várakozószámban a várólistákat, ennyivel gyorsabban tudnak a betegek műtétre, szürkehályog-műtétre, csípőműtétre vagy másra, a legtöbbször alkalmazott műtétekre sorra kerülni, és ezzel sikerült 77 ezerről 34 ezerre csökkenteni a várólistán várakozók számát, azaz felére csökkenteni a várólisták hosszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem