SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az úgynevezett salátatörvény nem sokat változott benyújtása óta: néhány újabb kedvezmény a filmszakmának, Andy Vajnának, néhány kisebb enyhítés. A káros intézkedéseket viszont nem törölték, továbbmennek a mindent eltitkoló, társadalmat szétszakító irányba.
Tudott, hogy a törvényjavaslat legkárosabb intézkedése az állami energetikai vállalatok gazdálkodásának titkosítása 5-30 évre. Az információszabadságot korlátozó javaslat alapján az energetikai területen semmilyen releváns gazdálkodási információ nem lenne megismerhető, minden más állami és önkormányzati cégnél pedig lényegében az adatkezelők lelkiismeretére bízná a jogalkotó, hogy mit hoznak nyilvánosságra. Ez az államilag szervezett rablás újabb szintje, ami teljességgel elfogadhatatlan, módosító indítványban javasoljuk is a szakasz törlését, fontolják meg, meddig haladnak a közpénzlenyúlás útján.
Egy apró elmozdulás azonban érzékelhető: míg korábban el akarták lehetetleníteni az alternatív oktatási intézmények óvodáit azzal, hogy a nyolc óránál kevesebb ideig nyitva tartóktól elvennék a költségvetési támogatást, most ezt hat órára mérsékelték. Így is érthetetlen, hiszen a gyermekek egyenlők, óvodai ellátásukért - bármilyen formában történik is - megilletné őket a támogatás. Ehelyett azt látjuk, hogy az egyik gyermek az Orbán-kormány szerint érdemes a támogatásra, a másik pedig nem. Ez a különbségtétel megengedhetetlen, különösen a szolidaritásról szónokló emberi erőforrások miniszterétől.
Nem változik a környezet rombolásának szándéka sem, megszüntetik a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapot. Ezzel ismét a legszegényebbeket, egyben az ár- és belvízkároknak kiszolgáltatottakat sújtják. Ahelyett, hogy megjavítanának egy jó szándékkal összerakott konstrukciót, kivonulnak az ügyből. A vízi társulatok kivéreztetése is megtörténik, amelyek az önkéntes és saját érdekből való vízgazdálkodás helyi intézményei voltak, és jelentős szerepük lehetne megfelelő szabályozás mellett az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban.
Maradt a bányászati törvény módosítása is, pedig a rekultivációs kötelezettség határidejét már többször módosították. A további halasztás annak deklarálását jelentené, hogy az állam a károkozó helyett a társadalomra rója a környezethasználat terheit.
És további olyan szakaszok vannak még, amelyek a közpénzek felelőtlen kezelését, elfolyatását biztosítják. Nincs indokunk arra, hogy az előterjesztést támogassuk. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem