ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Schmuck Erzsébet képviselő asszony, LMP-képviselőcsoport: „Kiábrándító GDP-adat, zsákutcában a magyar gazdaság” címmel. Megadom a szót, képviselő asszony.
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Magyarország az Európai Unión belül a gazdasági növekedés tekintetében sereghajtóvá vált. (Dr. Szél Bernadett: Így van!) Az idei év első három hónapjában a GDP 0,8 százalékkal csökkent a 2015. év utolsó negyedévéhez képest, és az egy évvel korábbihoz képest pedig csak 0,9 százalékkal nőtt, miközben 2,5 százalékot vártak. (Kósa Lajos: Persze, egész évre, nem pedig egy negyedévre.)
Ebben a negyedévben uniós szinten gyakorlatilag minden gazdaság gyorsabban növekedett, mint a magyar. Az LMP számára ez nem meglepő, mert már évek óta hangoztatjuk, hogy a kormány gazdaságpolitikája zsákutca.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány unortodoxnak mondott gazdaságpolitikája nem sokban különbözik az előző kormányokétól. Már sokszor elmondtuk, hogy a Fidesz-kormány is csupán a külföldi multinacionális cégek összeszerelő üzemévé teszi Magyarországot, és hazánk versenyképességét pedig a minőségéhez képest olcsó munkaerőre alapozza és az olyan üzleti környezetre, ami vonzó a külföldi multicégek szemében. Ha ez nem így lenne, akkor nem verték volna szét a munkavállalói jogokat, nem tartanák tudatosan alacsonyan a munkabéreket (Kósa Lajos közbeszól.), és nem a multinacionális cégekkel kötnének stratégiai megállapodásokat, és ennek keretében nem adnának ötször-tízszer annyi pénzt nekik, mint a kis- és középvállalkozásoknak. (Kósa Lajos: De ez nem így van! 39 magas hozzáadott-értékű szolgáltatóközpont jött Magyarországra. Nem olvassa el az adatokat!) Ráadásul a külföldi multicégek a profitjuk 80 százalékát kiviszik az országból. (Dr. Szél Bernadett: Így van!) Tehát hiába van növekedés, ha abból a magyar lakosság nem érez semmit.
Az alacsonyan tartott bérek miatt ráadásul nem növekszik a belső kereslet. (Kósa Lajos: 5 százalék felett bővült a kiskereskedelmi forgalom.) Magyarország nem tud a saját lábára állni, és ezért még inkább kiszolgáltatottá válik a nemzetközi gazdasági folyamatoknak. (Kósa Lajos: Te jó ég! Melyik országban vagy?) Emellett a kormány kiemelten az autóipart és a járműgyártást támogatja, és leginkább ennek a nemzetközi piacától függünk. Mindez különösen aggasztó azért is, mert a világgazdasági előrejelzések borúlátóak. Egyrészt a 2008. évi szeptemberi pénzügyi válság óta a fejlett országok adósságállománya átlagosan 40 százalékkal emelkedett (Kósa Lajos: A miénk viszont csökkent, úgyhogy jó.), másrészt a BRICS-országok, amelyek az elmúlt nyolc évben a globális bővülés 80 százalékát nyújtották, már többségük recesszióban van. A válság újabb hullámának, tisztelt képviselőtársaim, súlyos következményei lehetnek hazánkban, és a Fidesz, miközben független Magyarországról beszél, teljesen függővé tette az ország gazdaságát.
A GDP-növekedés három tényezőtől függ: függ a magyarországi multik teljesítményétől, ezen belül az autóipartól, függ az európai uniós támogatásoktól és meglepő módon a külföldön munkát vállalók megtakarításaiból. Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan ez, mint a háromlábú szék: ha az egyik kitörik, akkor borul az egész, márpedig mindegyik láb törékeny. (Kósa Lajos: Erzsébet, ülj le! Egyes. Ez nagyon gyenge.) Az első negyedévi GDP-adatok bizonyítják, ha nincsenek EU-s források, akkor akár több százalékkal is csökkenhet a GDP egyik pillanatról a másikra (Dr. Szél Bernadett: Így van!), de azt sem kell bizonygatni, hogy az autóipartól való függés ugyancsak nagy kockázat. Gazdasági válság idején az emberek nem a mindennapi szükségleteikről mondanak le, hanem az autóvásárlásról. Úgy látjuk, ha a kormány nem változtat a gazdaságpolitikáján, akkor nagyon könnyen szakadékba löki az országot, és így van ez még akkor is, ha a Fitch hitelminősítő intézet épp a múlt héten minősítette fel az ország adósságbesorolását. (Kontrát Károly tapsol.) Ettől még a kormány gazdaságpolitikája nem változott. (Kósa Lajos és Halász János közbeszól.) Nincs ok a túl nagy örömre. Az persze jó, ha a hitelképességünk javul, ám a hitelminősítőket nem érdekli az ország sorsa (Dr. Szél Bernadett: Ez az!), csak az, hogy a hitelezők visszakapják a kölcsönadott pénzüket. Nem érdekli őket a tanárok, ápolók sorsa, az egészségünk, jólétünk, a társadalom szétszakadása, a hazai gazdaság gyengesége, egy érdekli őket, hogy megkapják a pénzüket és a kamatot. (Kósa Lajos közbeszól. - Halász János: Atyaisten! - Dr. Szél Bernadett: Most vagyunk egy szinten Namíbiával.), márpedig az Orbán-kormány egy dolgot nagyon következetesen csinál: minden határon túl kiszolgálja a nemzetközi hitelezőket (Dr. Szél Bernadett: Így van!), ha kellett, brutális megszorítások árán is.
Az LMP szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy csökkenjen a függőség a multinacionális cégektől és ezen belül is az autóipartól és a járműgyártástól, emellett szakítani kell a minőségéhez képest olcsó munkaerőre építő gazdaságpolitikával, és mielőbb növelni kell a béreket. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Schiffer András és dr. Szél Bernadett tapsol.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Tállai András államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Államtitkár úr, öné a szó.
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy első mondatommal azt mondjam, hogy nem a magyar gazdaság van zsákutcában, hanem az az ellenzék, az az LMP van szerintem zsákutcában, aki nem a valós tények, tényszámok alapján, nem a valós gazdasági adatok alapján, hanem valamiféle politikai indíttatásból (Dr. Szél Bernadett: Taníts minket, taníts!), mi több, politikai indulatból a kormány bírálata miatt olyan tényeket és valótlanságokat állít és olyan következtetéseket von le, ami egyszerűen minősíthetetlen.
Azt gondolom, hogy az ellenzék szerepe nyilvánvalóan a kritikák, a kritikai vélemények megfogalmazása, azonban még az LMP-nek is csak a valós tények alapján kell ezt megtennie. Teszi mindezt akkor az LMP, amikor Magyarország, a magyar gazdaság, a magyar kormány az egyik legnagyobb gazdasági sikerét érte el (Dr. Szél Bernadett: Namíbiával vagyunk egy szinten. Gratulálunk a Fidesznek!), hiszen a 2010-es kormányváltást követően az akkori gazdaság teljesítménye leminősítéshez vezetett, és a kormány gazdaságpolitikája elérte azt, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő a pénteki napon a besorolási kategóriába (sic!) emelte Magyarországot. Rossz hírem van a képviselő asszonynak, mert valószínűleg meg fogja tenni ezt a többi hitelminősítő is, hiszen a többi hitelminősítő is pozitív besorolásba, pozitív kilátásba helyezte már Magyarországot, ami előszobája a befektetésre ajánlott kategóriának. (Dr. Szél Bernadett: Beértük Magyarországot, gratulálunk!)
Úgy gondoljuk, a magyar gazdaságpolitika meghozta az eredményeit, a szerkezetváltás meghozta a tényleges és valóságos eredményeket, amelyek feljogosították az országot arra, hogy az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedéssel számoljon. (Derültség az LMP soraiban.) 2016-ban 2,5 százalékos gazdasági növekedést tervezett a magyar kormány, illetve a Magyar Országgyűlés, s azt gondolom, hogy ez semmilyen tekintetben nincsen veszélyben. Az tudvalévő volt, hogy az európai uniós ciklus lezárását követően az európai uniós források ciklikussága miatt a magyar gazdaság teljesítménye elsősorban az építőiparban átmenetileg vissza fog esni, ennek az eredményeit látjuk most a 0,9 százalékos GDP-növekedésben.
(13.20)
De szintén rossz hírem van az LMP-nek és a képviselő asszonynak, hiszen ez átmeneti állapot. Az európai uniós források valóban segítik a magyar gazdaság fejlődését, de nem csak az európai uniós források. Gondoljuk el, hogyan mehet egy ország gazdasága rosszul, miközben ilyen GDP-adat mellett növekednek a jövedelmek, jelentősen növekednek a reálbérek, növekszik a foglalkoztatottság, hiszen az elmúlt év első negyedévéhez képest 150 ezer fővel többen dolgoznak Magyarországon, immár több mint két éve folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, az emberek többet fogyasztanak, tehát a belső fogyasztás is növekszik, és az ország külkereskedelmi mérlege már évek óta kimagaslóan jó. S emellett csökkent Magyarország kitettsége is, hiszen a devizahiteleket elsősorban magyar államkötvényekre cserélték fel, és lényegében magyar emberek finanszírozzák a költségvetés hiányát is. Azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahol ilyen makrogazdasági adatok vannak, egy negyedéves átmeneti gazdasági növekedési adatokból nem lehet hosszú távú következtetést levonni.
Természetes, hogy a magyar gazdaságnak tovább kell javulnia, ezért a kormány előrelátó és iparstratégiát dolgozott ki. Az ipar szerkezetét tovább kell javítani. A magyar kormány eldöntötte, szeretné, ha a magyar buszgyártás újra Európa élvonalába tartozna, nemzetközi szinten is eredményeket tudnánk felmutatni, elsősorban a magyar piaci igények kielégítésével, majd azt követően a termelés felfutásával nemzetközi szinten is eredményeket tudnánk felmutatni. Magyarország gazdasági teljesítményét az egész világ elismeri, még az az Európai Unió és Európai Bizottság is, amely köztudottan nem nagy támogatója Magyarországnak olyan tekintetben, hogy elismerje az eredményeit. De még az Európai Uniótól, az Európai Bizottságtól is lényegében elismerést kapunk.
Azt gondolom, a magyar gazdaság jó úton van, s ellentétben az ön állításával Magyarország gazdasága tovább fog erősödni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem