DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amint hallották, kulturális kérdésről, kiemelten a magyar filmről kívánok szólni. Ugyan csendesül már az öröm, mégis beszélnünk kell még itt róla.
Tegnapra virradóan több száz tévécsatorna közvetítésének köszönhetően, szerte a földkerekségen közel 1 milliárd ember hallhatta, láthatta, olvashatta és tanulhatta meg ismét Magyarország nevét és hajhatott fejet nemzetközileg is nagyra értékelt kultúránk előtt. Igen, komoly elismerésben részesült, Oscar-díjat kapott Nemes Jeles László tavaly bemutatott filmje, a Saul fia. Szívből gratulálunk a művésznek és az alkotócsapatnak. És jó érzéssel nyugtázzuk, hogy fiatal rendezőnk köszönetet mondott Magyarországnak a támogatásért, a sikeréért.
Az Oscar az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, 1929 óta az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ítéli oda, és egy idő óta a legjobb külföldi alkotásokat is jutalmazza. Ezek sorában lett most győztes a magyar film, amelyet itthon már több mint 100 ezer néző látott.
Az Oscar gálája évek óta, sőt évtizedek óta a nemzetközi kulturális élet meghatározó eseményévé vált. Vannak persze, akik fanyalognak, például amiatt, hogy a politika időről időre besettenkedik a kulisszák mögé. Ennek legismertebb példáját Marlon Brando szolgáltatta, amikor 1972-ben nem vette át személyesen a Keresztapáért neki ítélt díjat, tiltakozásul az amerikai őslakosokkal kapcsolatos bánásmód ellen. Vannak, akik ellenérzésüknek adnak hangot a gálára és a díjra rárakódott üzleti csillámpor, a költséges ruhakölteményekben a 150 méter hosszú vörös szőnyegen bevonuló világsztárok miatt.
Mindettől függetlenül vagy mindemellett büszkeségre okot adó tény, hogy az Oscar világrangot ad és dicsőséget hoz a díjazott alkotásoknak és nemzeteknek. És most Magyarország ismét felkerült erre a világszerte jegyzett dicsőségtáblára. Örüljünk neki, és legyünk büszkék a méltán elismert magyar filmkultúránkra. Mint ahogyan büszkék lehetünk a korábban Oscarral díjazott magyarokra. Megérdemlik, hogy a nevük itt elhangozzék: William S. Darling, Herczeg Géza, Kertész Mihály, a világhírű Casablanca-film rendezője, Lukács Pál, Marczincsák György Pál, Rózsa Miklós, Trauner Sándor, Kiss József, Zsigmond Vilmos, Rofusz Ferenc és Szabó István. Ez a névsor most 12-re bővült Nemes Jeles László honfitársunkkal. Éppen ezért javasoljuk, hogy kulturális politikánk és a szóba jöhető szponzorok mostantól még mélyebben nyúljanak a zsebükbe, és minden lehetséges módon ösztönözzék további remekművek születését.
A magyar film mindig is minőséget jelentett. A sok kiváló alkotás közül itt most csak egyet említek meg, a napokban az egyik tévécsatornán ismét levetített Ház a sziklák alatt című Makk Károly-filmet, amely egyenrangú művészi alkotássá emelte Tatay Sándor novelláját. Azért éppen ezt, mert a köztévé vele állított emléket a néhány napja elhunyt nemzet színészének, Psota Irénnek. Béke poraira! Fájdalom, hogy sokan eltávoztak már az induló 12-es csapatból.
Bárhová nézünk, azt láthatjuk, hogy kedvező szelek járnak mostanában a magyar kultúrára. Országszerte felújított műemlékeink, szaporodó köztéri szobraink, könyvkiadásunk dömpingje, teltházas színházaink és hangversenytermeink, a Virtuózok világsikere, a Röpülj, páva!, de akár A Dal tömegeket megmozgató sorozata, szaporodó fesztiváljaink emelkedő színvonala mind olyan kulturális értéket teremtett, amely Magyarország védjegye a nagyvilágban.
(9.40)
Mindez csak úgy jöhetett létre, hogy valamennyiünk közös munkájával előteremtettük a kultúra támogatásához nélkülözhetetlen forintokat, amelyekkel a kormány és intézményei - mint például a Filmalap - ügyes mecénásként sáfárkodtak. Köszönet érte, és örüljünk végre együtt a tegnapelőtt éjszakai sikerünknek! (Taps a kormánypártok soraiban.)
