DR. VAS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz): Igen, köszönöm szépen a szót. Megnéztem ismét Heringes Anitának a T/3536-os törvényjavaslatát, de az előttünk fekvő T/9538-as és képviselőtársam által benyújtott törvényjavaslat között rendkívül kicsi az átfedés. Akkor egyébként (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), itt van előttem, tehát látom egyébként, az általuk választott megoldás - akkor is ezt mondtuk, az én emlékeim szerint - nem felel meg az európai uniós irányelveknek. Álláspontom szerint a most választott megoldásunk megfelel, tehát a költségátalányt elő kell írnunk. Amiben tudtunk engedni, az egyrészt az elévülés, az eddigi Ptk. szerinti általános 5 éves elévülést egy évre változtattuk, és jogvesztő határidőnek tekintjük. Másrészt mondhatjuk azt, hogy követelheti, nem azt, hogy köteles fizetni.
(23.40)
Harmadrészt, arra válaszolva, hogy nem tettünk semmit: 2015 márciusában nyújtotta be képviselőtársam, pont utána fogadtuk el egyébként a 2015. évi LXXI. törvényt, ami kimentési okot adott, tehát ha felróhatósághoz kötötte a költségátalányt a Ptké. módosításával, amit egyébként külön el is mondtam a felszólalásomban, de úgy látom, képviselőtársam nem figyelt vagy nem értette meg. (Heringes Anita: Mondd ki, hogy hibáztatok, könnyebb lenne neked is!)
A másik pedig, ami a könyvelőknek nagyon fontos: módosítottuk ezzel a javaslattal a számvitelről szóló törvény 177. §-át, egy (56) bekezdéssel egészítettük ki, így álláspontunk szerint megfelel az európai uniós irányelvnek is a törvényjavaslat, ellentétben a Heringes Anita képviselőtársunk által benyújtott törvényjavaslattal, és abban bízunk, hogy ez a törvényjavaslat nem okoz felesleges terheket a vállalkozásoknak, könyvelőknek. Úgyhogy kérem, támogassák a törvényjavaslat elfogadását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem