DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm. Ígérem önöknek, hogy utoljára. Hogy Hegedűsné képviselő asszonynak segítsünk, hogy ne zavarja össze az, ha önmagában a „rendelet” kifejezés szerepel egy törvénytervezetben vagy az indokolásában, akkor ne lásson rémeket. Kétségtelen, hogy szerepel, de az a rendelet, amire ön így mutat vagy erőteljesen gesztikulálva hivatkozik, az az államháztartási törvény végrehajtási rendelete, az Ávr. Csak erre utal itt a kormány.
És akkor hogy tovább segítsek önnek, mert ez egy bonyolult műfaj: ha tehát valaki kötelezettséget vállal, ott ellenjegyezni kell, utalványozni kell. Ezek a szabályok nem az Áht.-ban vannak leírva, hanem ebben, az úgynevezett végrehajtási rendeletben. Most, amikor a kormány a felhatalmazásunk alapján, mondjuk, szabad előirányzat felett is vállalhat kötelezettséget, akkor az ellenjegyzőnek az a szerepe, akinek eddig azt kellett vizsgálnia, hogy van-e szabad előirányzat, nyilvánvalóan értelmezhetetlenné válik, tehát bele kell nyúlni ebbe a rendeletbe. Erről szól ez az előterjesztés, és nem arról, hogy a költségvetési törvényt félredobva a kormány úgy, ahogy éppen akarja vagy valaki akarja, rendeleti úton elkezd kormányozni.
Képviselő Asszony! Ennek az igazáról szerettem volna meggyőzni. Tudom, hogy ez teljesen reménytelen, azért nem is figyel rám, nincs is különösebb jelenetősége az egésznek, csak mondom, hogy ne zavarják meg azok a szavak, amik itt le vannak írva, mert itt csak a végrehajtási rendeletre utal a kormány, és nem egyedi döntéseket akar rendeleti formán, jogszabályi formán, az Országgyűléssel szembemenve az akaratát érvényesíteni. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem