DR. SIMON MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. SIMON MIKLÓS
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt 2002 és ’10 között leépítette a Magyar Honvédséget (Gőgös Zoltán: És te mit csináltál Újfehértón? - Az elnök csenget.), komplett haditechnikai eszközöket és fegyvereket kótyavetyéltek el.
Szintén a Magyar Szocialista Párt hívta föl több helyütt arra a figyelmet (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jogállamban nem lennél képviselő!), hogy a legfőbb érték a katona, az ember, és meg kell becsülni őket. Nos, ez igencsak ellentmondásos, merthogy a Magyar Honvédség katonaállománya részére a 2015. évit megelőző utolsó számottevő és egyúttal átfogó béremelést az első Orbán-kormány biztosította 2002. év elején (Dr. Józsa István: Meg a Medgyessy-kormány.), nem pedig a szocialisták 2002 és ’10 között, akkor ugyanis nem történt béremelés. (Dr. Józsa István: Dehogynem! - Gőgös Zoltán: 50 százalék!)
A Magyar Szocialista Párt 2002 és 2010 között csődközeli helyzetbe vitte az országot, Gyurcsány Ferenc és Veres János vezényletével. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) A gazdaság 2010. évtől kezdődő konszolidálásának eredményeként a szükséges források rendelkezésre álltak ahhoz, hogy a kormány döntsön - természetesen az új katonai életpályamodell bevezetésének részeként - egy 2015 és 2019 közötti illetményemelési programról, melynek eredményeként a katonák illetménye 2015. július 1-jei hatállyal 30 százalékkal, 2019-ig pedig évenként 5-5 százalékos illetményemelkedéssel átlagosan 50 százalékkal lesz magasabb, mint ahogy 2015 első félévében volt. Az illetményemelés tehát több lépcsőben valósulhat meg.
Számos dolgot teszünk azért, hogy a Magyar Honvédség létszáma feltöltött legyen, hogy a magyar fiatalok érezzék, hogy a katonai szolgálat nemcsak nemes, hanem hazafias cselekedet. Igenis megbecsüljük a katonákat. Fontos, hogy hosszú távú pályaképet tudjunk a katonák elé vázolni, életpályát, ezért a 2015-ben megkezdett illetményemelési program mellett folyamatosan reagálunk a megerősödő gazdaság mellett megjelenő munkaerőpiaci folyamatokra, amelyek mind jelentős lépések az illetményemelés útján. A legutóbbi ilyen emelés a legénységi állomány minden tagját érintette, ily módon külön megbecsülve a legénységi állomány szolgálatát. Ennek eredményeként mára az érettségivel nem rendelkező katonák körében a közkatonák legalacsonyabb, pótlékok nélküli fizetése bruttó 186 ezerre, az őrvezetőké bruttó 197 ezerre, a tizedeseké bruttó 207 ezerre, míg a szakaszvezetőké, illetve az érettségivel rendelkező legénységi állományú katonáké pedig havi bruttó 228 ezer forintra nőtt.
Az ágazati életpályák bevezetéséről szóló döntésekből a Magyar Honvédség közalkalmazottai sem maradtak ki. A honvédség egészségügyi, köznevelési, valamint kulturális ágazatában dolgozó közalkalmazottai az adott ágazati életpálya bevezetésének részeseként, míg az egyes speciális ágazati bérfejlesztésben nem részesült közalkalmazottak 2015. július 1-jétől két lépcsőben 5-5, átlagosan 10 százalékos illetményemelkedésben részesültek. Ez az úgynevezett ágazati pótlék volt.
Jól látható, hogy ellentétben a szocialista kormányokkal, mi valóban igyekszünk megbecsülni a Magyar Honvédséget. A mi célunk tettekben is megvalósul, tisztelt képviselőtársaim. Amikor a katonáink világszerte helyt állnak, és a migrációs nyomás közepette a határainkat is védik, akkor valóban kifejezhetjük az illetményemelés formájában is a megbecsülésünket és a tiszteletünket irántuk. Célunk, hogy kiszámíthatóságot sugalljunk mindezzel, vonzóvá téve a katonai hivatást. Ezen célnak a megvalósítása érdekében eddig is egyedül mi tettünk lépéseket. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem