DR. SZABÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ LÁSZLÓ
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyértelmű, hogy a 2010-es kormányváltás óta nagyon jelentős makrogazdasági intézkedéseket tett a magyar kormány, és egy olyan új modellt hoztunk létre, amely megdöntött elég sok régi dogmát, ami a makroökonómiában uralkodott: azt, hogy nem lehet egyszerre növekedni is, adósságot is visszafizetni, meg munkahelyeket létrehozni. Teljesen egyértelmű, hogy mára meg tudtuk fordítani ezt a dogmát, és ma már látszik, hogy ez a magyar modell másoknak is érdekes lehet.
Érdekes látni, hogy az előző, 2010 előtti kormány inkább a külföldi pénzintézetek anyagi segítségére próbálta rávenni Magyarországot. Mi pont az ellenkezőjét csináltuk: visszafizettük az IMF-nek az államadósságot. Nézzük meg Görögországot, aki most jóval több adóssággal rendelkezik az IMF irányába, mint azt mi tettük annak idején Magyarországon. A magyar modell gyakorlatilag bebizonyította, hogy egyszerre tudtunk gazdasági növekedést produkálni, új munkahelyeket létrehozni, fegyelmezett költségvetést folytatni és csökkenteni az államadósságot egy időben.
Az új külgazdasági irány, ami a prioritása most már a külpolitikának, ugyancsak bebizonyította a létjogosultságát, a korábbi 81 fős külgazdasági attaséhálózatot 145 fősre bővítettük ki. Gyakorlatilag most már a Vatikán kivételével és a multilaterális misszió kivételével mindenhol van külkereskedelmi szakember.
A keleti és a déli nyitás országaiban is jelentős sikereket értünk el, csak 2016-ban a keleti nyitás országai közül 29-ben döntöttünk meg történelmi rekordokat export tekintetében. A déli nyitás országai közül pedig 44 országban döntöttünk csúcsot exporttal. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. keretein belül kialakult egy globális hálózat, most már közel 60 állomáshellyel, 4000 szerződéses partnerük van itt Magyarországon, olyan mikro-, kis és középvállalatok, akik versenyképes termékekkel, szolgáltatásokkal, technológiákkal rendelkeznek. Csak a tavalyi évben 1500 új külföldi lehetőséget hozott létre a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar vállalatok számára. 2014 közepén egyértelműen jó döntést hoztunk azzal, hogy külgazdaság-orientált külpolitikát, külgazdasági fókuszt hoztunk létre.
2015 után, 2016-ban újra minden idők legmagasabb kivitelét és minden idők legmagasabb külkereskedelmi többletét produkáltuk. A legfrissebb adatok szerint januárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest 14 százalékkal nőtt megint a kivitel értéke. Tehát úgy látszik, hogy 2016-ban is ezek a tendenciák folytatódni fognak.
Természetesen a világgazdaságra kiható változásokkal szembe kell nézni. A brexit újabb kihívásokat fog adni, az új amerikai külgazdasági irány is változásokat fog hozni. A nyomás ázsiai országokból mindenképpen jön. Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk, nézzük meg a lehetőségeket, és minél több hozzáadott érték jöjjön létre Magyarországon, minél több munkahely jöjjön létre. Ezt a folyamatot, úgy érzem, 2017-ben is folytatni tudjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem