DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Botka László megjelenésével nyilvánvalóan megváltozott a helyzet a hazai belpolitikában, és ez világosan látszik, a fideszes kommunikációs gépezet is beindult, a hazugsággyár gyakorlatilag csúcsra járatódott, ma már Botka László és a Szeviép neve gyakrabban hangzik el a fideszes médiabirodalomban, mint - ahogy mondani szokták - a vízállásjelentés, azzal vádolják, vagy arról beszélnek, hogy szegedi cégként a Szeviép Szegedtől kapott megbízásokat, és hogy politikai kapcsolatai voltak ennek a cégnek.
Nézzük, akkor ehhez képest mi a valóság! Tudja-e azt cáfolni, miniszter úr, hogy egyébként a Szeviép Bartha László fideszes polgármester idején kapott egyedül közvetlen megbízást, méghozzá több milliárd forintnyi megbízást, ’99-ben és 2001-ben Szeged megyei jogú várostól?
Tudja-e a cáfolni, hogy az első Orbán-kormány alatt ez a Szeviép nevezetű cég több mint 28 megbízást kapott több tíz milliárd forint értékben a magyar kormánytól, fideszes polgármesterektől és önkormányzatoktól, többek között Hódmezővásárhelytől is? Tudja-e cáfolni, ha a politikai kapcsolatokról beszélünk, miniszter úr, hogy Pistrui László, aki az egyik vádlottja az ügynek, korábban közös cégben dolgozott és tulajdonostársa volt Tímár Lászlónak, Szeged fideszes alpolgármesterének?
És kérem, cáfolja, ha tudja, hogy Baranyi Sándor, az ügy másik vádlottja, aki ellen már a vádemelés is megtörtént, a 2010-es kormányváltás után a Fidesz akkori kedvenc oligarchájának, Orbán Viktor volt kollégiumi szobatársának a főtanácsadója lett, miután ezt a céget bedöntötte.
Kérem, miniszter úr, hogy ezeket vagy cáfolja, vagy ismerje el, hogy a Szeviép-ügyben a Fidesz van nyakig benne, és kérjenek bocsánatot Botka Lászlótól azért a lejárató kampányért, amit vele szemben művelnek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem