IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány még azután is rendre jó ötletnek nevezi a tervezett paksi bővítést, hogy az Európai Bizottság engedélyezte a beruházás állami támogatását, vagyis azt, hogy a kormány a borítékolható veszteséget az adófizetőkre hárítsa. A köznyelvben ugyanakkor a „jó üzlet” kifejezést nem a veszteséges projektekre használják, és csak akkor említik, ha az összes költség ismeretében lehet nyereségre számítani. Paks esetében azonban senki sem ismeri az összes költséget, a biztosítás például még szóba sem került. És arról sem szoktak beszélni, hogy ki fizeti az esetleges atombaleset számláját. Pedig egyáltalán nem elhanyagolható tételről van szó, a jelenlegi paksi blokkok felelősségbiztosítása például évente nagyjából félmilliárd forintba kerül, és káreseményenként 24 milliárd forintot fedez. Első pillantásra ez az összeg talán soknak tűnik, de valójában nevetségesen kevés. A 2011-es fukusimai balesetnél már az első kárbecslés is 28 ezer milliárd forintról szólt, vagyis több mint ezerszeres a különbség az ottani kár és a magyar biztosítási összeg között. Ha a tényleges kockázatot kellene megfizetni, több mint 500 milliárdba kerülne évente, és valószínűleg még így sem vállalná egyetlen biztosító sem.
Ugyanakkor korántsem elméleti esélyekről van szó. A biztosítótársaságok ma már úgy számolnak, hogy az atomiparban 20-25 évenként kerül sor egy csernobili vagy fukusimai súlyú balesetre, és ennek megfelelően árazzák be a szolgáltatásaikat. És sajnos már magyar példánk is van: a 2003-as paksi reaktorbaleset aktáit az Orbán-kormány titkosította ugyan, és nem hajlandó elárulni sem a károk nagyságát, sem pedig azt, hogy ki fizette ezt a kiadást, de az biztos, hogy annál a 24 milliárdnál, amit az előbb említettem, és amire az erőmű felelősségbiztosítása terjed, ez sokkal nagyobb összeg, hiszen ha alacsonyabb összeg lenne, akkor bizonyára ezt közölték volna. Önök a 2003-as paksi reaktorbalesetet apró üzemzavarnak titulálták, és az is nyilvánvaló, hogy az adófizetőknek a zsebükbe kellett nyúlniuk, hiszen nem titkolóznának.
Egy szó, mint száz: a nukleárisenergia-iparban száz- és ezermilliárdok repkednek, ha károkról van szó, a biztosítók pedig csak a tényleges fizetnivalók töredékét hajlandók finanszírozni. Ezért kérem, szíveskedjen nyilatkozni róla, milyen biztosítási költséggel számolnak Paks II. esetében; mekkora kárösszeget fog téríteni a biztosítás; és ki fizeti a költségeket, ha egy majdani baleset esetén a valós kár sokkal, akár több nagyságrenddel nagyobb lesz, mint amennyire a biztosítás fedezetet nyújt. Várom válaszát. (Taps az LMP soraiból.)
