DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lázár János miniszter úr azt mondta, hogy az ország közvéleménye nem a költségvetésről beszél. No de hát ez, kérem, nem azt jelenti, hogy jó a költségvetés, hanem azt jelenti, hogy a Rogán-féle minisztérium keményen dolgozik, és nagyon sok adófizetői forintba kerül az, hogy ne a költségvetésről beszéljenek. Abban, azt hiszem, egyetértünk itt az ellenzéki oldalon, hogy mi köszönünk minden egyes költségvetési vitát, hiszen ilyenkor a valós társadalmi igényeket tudjuk képviselni az önök által beterjesztett költségvetéssel szemben.
Egy gondolatot kiragadtam abból, amit Witzmann Mihály képviselőtársam mondott: a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetekhez több pénz kerül, és ezek jó célokat szolgálnak. Ugye, az Emberi Erőforrások Minisztériumában, az emberminisztériumban vannak ezek a pénzek. Nézzünk ebből egypárat, és ez az önök világképe. A vakok és gyengénlátók támogatására 60 millió forint, hat budapesti futballcsapat támogatására 3,5 milliárd, 3500 millió forint. A Magyar Sport Háza 266 millió forintot kap, a Vöröskereszt ezzel szemben 55 millió forintot. Ez az önök világképe. Meg az, hogy a sportági koncepciók megvalósításával összefüggő fejlesztési feladatokra 11 milliárd forint jut, az autisták szövetségére meg 58 millió forint.
Azt hiszem, hogy ezeknél a számoknál jobban semmi sem példázza azt, hogy ez az igazságtalanság, no meg azt is, hogy ez a korrupció költségvetése, hiszen ezek azok a pénzösszegek, amelyek kézen-közön eltűnnek, amelyek barátokhoz, oligarchákhoz vagy éppen az oligarchák hobbijához kerülnek, ahol ebből természetesen azok gazdagodnak, akik ezt csinálják, akik képviselik, a többiekre pedig önök nem gondolnak, vagy csak éppen ennyire. 75-ös a szorzó a civil szervezetek és a sport között. 75-ször több pénzt kap ma a sport, mint a fogyatékossággal élő szervezeteket segítő civil szervezetek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem