SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy a kormány foglalkoztatáspolitikája valóban sikeres, mert az elmúlt hét év alatt 700 ezer új munkahely jött létre, ebből 500 ezer a versenyszférában. Fontos intézkedés volt ezen a területen a munkahelyvédelmi akcióterv és az ifjúsági garanciaprogram, amelyek keretén belül a 25 év alatti fiatalok juthatnak lehetőséghez a munka világában. Azt gondolom, hogy ma már teljesen új kihívások is jelentkezhetnek, hiszen bizonyos területeken munkaerőhiánnyal nézünk szembe, amelynek kezelésében jelentős szerephez juthat a diákmunka. Ezen túlmenően azt gondolom, ez olyan motivációt jelenthet a diákoknak, a fiataloknak, ami a későbbi hosszú távú munkavállalásban is segítségükre fog válni.
Köszönöm szépen államtitkár úr megtisztelő válaszát, a választ természetesen elfogadom. (Taps a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem