VONA GÁBOR
VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Miniszterelnök úr, szinte menthetetlennek látom a helyzetét. Ön képtelen kilépni a kis rögeszméinek a világából. Amikor mi vitához folyamodunk, akkor ön mindig szóvá teszi, hogy én mennyire megváltoztam. Igen, megváltoztam, egy nemzeti radikális pártnak az elnökéből egy nemzeti néppárt elnöke lettem, ami komoly változás és vállalom. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Németh Szilárd István: Szerényen!) De miniszterelnök úr, ön talán nem változott? (Moraj. - Az elnök csenget.)
Ön talán nem változott meg nagyon? Miniszterelnök úr, ön egy lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett kommunista lett! (Kunhalmi Ágnes: Hú! - Taps a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget.) Nem ideológiailag, hanem mentalitásában. Annyit harcolt a kommunistákkal, miniszterelnök úr, hogy ugyanolyan lett, mint ők. Hát, gondoljon már bele, mi rongáljuk az önök plakátjait, vagy önök a miénket? Az én embereim zaklatják az önök családját, vagy az ön emberei zaklatják a mi családjainkat? Én gyűjtök magánvagyont strómanon keresztül, vagy ön, miniszterelnök úr? Én háborúzok rögeszmésen a fél világgal, vagy ön? Miniszterelnök úr, ez mind-mind ön! Bennünket egy dolog érdekel, egy dolog motivál, hogy nőjön Magyarországon az életszínvonal, hogy minden magyar a szülőföldjén tudjon boldogulni, erről szól a bérunió, nem pedig arról, amiről ön beszél. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Úgyhogy, miniszterelnök úr, arra kérem, próbálja meg ezt a kezdeményezést támogatni, higgye el, minden szempontból jót tenne önnek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(13.40)
