SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Vizek általi veszélyeztetettsége miatt Hollandiában a vízkármegelőzés és az integrált vízgazdálkodás ugyanúgy kiemelt stratégiai kérdés, mint amilyen kellene hogy legyen Magyarországon, de nem úgy, ahogyan a magyar köztársasági elnök e téren a világot kívánja megmenteni, hanem úgy, hogy a magyar kormány megtesz e téren minden, a fenntartható vízgazdálkodás irányába mutató intézkedést. A hollandok ezt úgy csinálják, hogy szakmailag megalapozott koncepciót és terveket dolgoznak ki, és ezt minden érintettel egyeztetik a társadalmi konszenzus eléréséig, majd cselekednek. Hát ez az, amit még véletlenül sem csinálnak önök.
Vegyük például Budapestet! A fővárost számos esetben veszélyeztette katasztrofális mértékű árvíz, legutóbb 2002-ben, 2006-ban és 2013-ban. Azt is tudjuk, hogy a jövőben egyre veszélyesebb árvízszintekkel kell szembenézni. Ennek kivédésére növelték az árvízszinthez igazodó védelem követelményét. Ez a főváros több part menti szakaszát érinti, de ezek közül önök mintha csak a Római-parttal foglalkoznának, de azzal is rosszul. Önök csak ezt a projektet nyilvánították kiemelt beruházássá még 2012-ben. De erre is csak felemás készültségű tervek, hiányos környezeti és társadalmi vizsgálatok születtek.
Figyelembe se vették, hogy az utóbbi években itt épült lakóparkok ingatlanmutyis építésügyi engedélyezése jogszabályellenes, és hogy az új tervek mind a hazai, mind az EU-s előírásokat mélyen sértik, például természetvédelem, víz keretirányelv. Ilyen és egyéb érdemi vizsgálatokkal önök nem is fárasztják magukat.
Ennyire felelőtlenek és mohók, hogy csak ilyen tervekre futja? Miért közpénzből akarják legalizálni a jogsértő és magánvagyon-gyarapító beruházásokat? Köszönöm.
(13.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem