Építés.
Építés.
A vallásos áhítat és a világról való lemondás a VIII. századbeli St.-Florian, Kremsmünster és Mondsee apátságok mellett még számos kolostort hozott létre, így Lambach (1056), Garsten (1082), Reichersberg (1084), Wilhering (1146), Schlägl (1209) kolostorokat; a nemesi családok fölvirágzása folytán várszerű kastélyok épültek és az államnak eredetileg csakis katonai czélokra szolgáló váraihoz sorakoztak, ilyenek: Orth, Traun, Spilberg, Stauf, Ybm, Ottensheim, Falkenstein, Pernstein, Klamm, Kreuzen, Steyregg, Tannberg, Ebelsberg, Seisenburg és mások. Már korábban (900–980) keletkeztek: a magyarok ellen védelműl épűlt Ennsburg s a mondákban és történetben sokszor emlegetett Steyr vár, a művészetet és a pompát kedvelő steyri Ottokarok székhelye. Az építésileg jelentéktelen polgári házak az ország nagyobb egyházi építményei vagy úri kastélyai köré s rendszerint azok védelmi területén belűl csoportosúltak. A román építés az Enns fölötti tartományban, úgy látszik, sokkal nagyobb virágzást ért el, sem mint manapság sejthetjük. Hogy e virágzás csakugyan jelentékeny volt, mutatja az a tény, mely szerint az országban alapított és újra meg újra nagyobbított számos apátság templomai emlékszerű román építmények voltak, a mi képeken és az épületek megmaradt részein még ma is fölismerhető.
A román építésnek csekély nyomai vannak a tartomány egyes várain. A lambachi konventnek, hajdan a Lambach-Wels grófok ősi kastélyának földalatti része román építmény. Ezenkivűl az egyházi emlékeknek is csak ott vannak maradványai, a hol az építés későbbi rendszerének fáradhatatlan és kiméletlen újjá építő tevékenysége valamit meghagyott. Így: Schläglben és St.-Florianban a kripta, Spilberg kastélyban a kápolna, Wilheringben az apátsági templom és Welsben a plébánia-templom kapuja, Lorchban a Lőrincz-templom mellett a köralakú sírkápolna és Baumgartenbergben az egykori apátsági templom. Az építményeken, még azokon is, melyek nagy méretűek, a szerkezet viszonylag könnyű és az átmeneti építéshez hasonló. Az utóbbi jelenség talán kapcsolatban van azzal, hogy Felső-Ausztria a régihez szívósan ragaszkodott és sokáig idegenkedett minden újabb művészettől, s az egyes irányoknak mindig legutolsó alakját fogadta el; így történhetett, hogy a tartományban csakis a késői csúcsíves, s utóbb a barokk építés jut teljes érvényre.
Baumgartenbergben a hajdani apátsági templom a dúsgazdag machlandi Ottó alkotása, a ki 1141-ben az akkori idők vallásos áramlatát követve, őseinek várából kolostort csinált és melléje tágas templomot épített. A világról lemondva, életét Baumgartenbergben szerzetesként óhajtotta befejezni, a vallásos lovag azonban csak holtan, 1149-ben jutott el nyugvó helyére. A Boldog-Asszony tiszteletére szentelt templom három hajójú oszlopos bazilika volt félkörű szentélyzárással és jelentékenyen kiugró kereszthajóval; keskeny ablakai magasan vannak, kapunyílása széles és szép tagozású. Kivűlről nézve a koczkakőből gondosan épített falak nyugodtan emelkednek az oromba végződő nyeregtetőig; a falakat szalagok szegélyezik, ezekből indúl ki a félköríves öv, s élénk rhythmusban fut végig a párkány alatt. A tornyok a szentély és a kereszthajó által képzett sarkokban állottak, s egy megmaradt ábrázolás szerint sátorfödelük volt. Az 1443-ban István apát alatt befejezett csúcsíves újjáépítés alkalmával a szentélyzárást áttörték, alapjára pilléreket állítottak és a szentélyt csúcsíves nagy ablakok által megvilágított koszorúkápolnával övezték; hasonlóképpen amaz idő művészete kivánta meg a mostani, messziről látható magas kontyostetőt is. Candidus apát a régi román, s utóbb csúcsíves templomot 1684-től 1718-ig barokk ízlésben építette újjá; stucco márványburkolat födte el a szentély karcsú pilléreit, melyek magas talapzaton álló korinthusi oszlopokká változtak; gipszből készűlt gyümölcsfűzérek takarták el a hálós boltozat bordáit, s mezőit tarka freskoképek élénkítették; csudálatos, hogy kivűlről csak a templom éjszaki oldalát alakították át, a másik három oldal pedig érintetlen maradt.
Baumgartenberg története, a neveket és az évszámokat kivéve, egyúttal Felső-Ausztria majdnem valamennyi középkori épületének története is.
A XIII. század végén, mikor nem volt császár, az erőszakos nemesség Felső-Ausztriát legvadabb harczainak színhelyévé s rabló lovagok prédájává tette, és míg e mozgalmak tartottak, pangott a kereskedelem, a közlekedés, a művészet és az ipar. Rudolfnak a cseh király fölötti győzelme és a Habsburg-ház uralma jobb napokat hozott Felső-Ausztriára, de külháborúk, a törökök részéről fenyegető veszély és a hussziták betörései által elősegítve csakhamar kezdett föléledni az ököljog régi szelleme, hogy az Enns fölötti tartományban borzasztóbban dühöngjön, mint valaha, míg végre I. Miksa császár éles kardja és bölcs törvényhozása véget vetett a középkori önbíráskodásnak.
Míg a fejedelem védelme alá vett városokban az Istenre gondoló vagyonosság és valódi polgári érzék ama nagy templomépületekben nyilatkozott, melyek Felső-Ausztria középkori városait jellemzik, s mely épületek égbe törő magasságának árnyékában az alacsony polgári ház erkélylyel és lombdíszszel ékíttetett: más részt önként értendő, hogy az ököljog és a rabló lovagok kora bámúlatos módon kifejlesztette a hadi építést, s számos épen oly nagyszerű, mint erős várat alkotott a gazdag dynasták birtokain, de a keresztes hadak vízi útja, a Duna mellett s nemkülönben az Olaszországba és onnét ide vezető kereskedelmi útak mentén is, a hol a nemesi útonállóknak legbiztosabb kilátásuk volt gazdag zsákmányra. De a városok is kénytelenek voltak magukat a hussziták és a törökök ellen erős falakkal védeni, melyeknek kapuit és tornyait a polgárok önérzete büszke művészi építményekké tette. Végűl maga az ország fejedelme is épen oly szép, mint erős várrá alakította át linczi székhelyét, melynek falai között IV. Frigyes védelmet keresett a hitetlenek és a rakonczátlan hűbéresek ellen. Mindenkinek megvédhető otthonra volt szüksége.
Míg az ország nagy apátságai román bazilikáikat rendszerint tűzvész, vagy más szerencsétlenség után csúcsíves monostorokká építették át, az alatt a városokban és a vidéken is számos, egészen új csúcsíves templom is épűlt. Részint újból, részint már meglevő várak átalakításából keletkeztek: Pragstein, Wernstein, Schwertberg, Oberwallsee, Weinberg, Reichenstein, Ottensheim, Rannariedl, Neuhaus, Leonstein, Lobenstein, Pürnstein, Vichtenstein, Schaumburg, Werfenstein, Scharnstein, stb. Ugyan e korszakba esnek Freistadt, Schärding, Wels és Enns városok erődítvényei, s a beléjök épített várak, valamint a polgári építkezésnek, sajnos már nagyon gyér alkotásai, példáúl Freistadtban a Waaggassé-n a 142. sz., Welsben a Stadtplatz-on a 24. sz., Steyrban a Kirchengassé-n a 16. sz., és a Stadtplatz-on a 32. számú házak, stb.
Míg dél-nyugoti Németország azon úthoz képest, melyen a csúcsíves építés elterjedt, csak a már kifejlett rendszert vette át Francziaországtól: a birodalom dél-keleti részén, s különösen az Enns fölötti tartományban a késői csúcsíves építéssel találkozunk legsűrűbben. Az osztrák nép szabadabb és kedélyes lelkűlete, de épen úgy egészen sajátos szépérzéke is, mely életében és alkotásaiban egyiránt nyilvánúl, a csúcsíves építést Felső-Ausztriában megóvta a józan, pedans iskolaszerűségtől, valamint a díszítés ama tévedéseitől is, melyek mögé az ernyedő alakítási képesség más vidékeken rejtőzni iparkodott. Itt nem látjuk a hálósboltozatnak a szerkesztéssel ellenkező czikornyáit, a duzzadt, nyers lombdíszt, a száraz ágakat a pálczák és oszlopocskák helyén, noha önként érthető, hogy a laposabb boltozás, az oldalukkal sarokra állított támaszok, a túlzott pálczás tagozás, a csavaralakú gerincztartók, sőt helylyel-közzel a szabadon álló oszlopok is állandó ismertetői a felső-ausztriai csúcsíves építésnek. A színes díszítés gyakori, s Felső-Ausztriában nem csupán az épületek belsejére szorítkozott, mint Altenburgban, Braunauban, Weissenbachban a templomok tarka díszű övei és ablakbélései bizonyítják.
A mint az egész gothika átalán egyjelentőségű a világi elemnek az egyházi iskola kötelékei alúl való szabadúlásával: úgy a nagy székesegyházakat építő czéhek kezdeményezték az építők ama szorosan összetartó szövetkezeteit, melyek a szerkezet szabályait és a formákat czéhszerűleg őrizték és kezelték, de úgy, hogy mellette az egyén bizonyos mértékig megőrizte szabadságát. Szakemberi kutatás tárgya lenne annak megállapítása, hogy milyen hatással volt a regensburgi és a bécsi építőczéh Felső-Ausztria építési tevékenységére; bizonyos azonban, hogy ennek vannak önálló elemei is, s azokat amaz egészséges fölfogással dolgozta föl, mely épen úgy megfelel a nagyon fínom megkülönböztetéstől idegenkedő fajnak, mint a kezeügyébe eső kőnemek, a granit és a „Nagelflue” tulajdonságainak.
A felső-ausztriai szentegyházak többnyire csarnoktemplomok kereszthajó nélkűl, és sajátságos, hogy Felső-Ausztriában a legtöbb templom két hajójú, s ennél fogva a karcsú oszlopok a középen állanak. A szentélyt rendszerint a nyolcz szögből vett sokszög zárja, s gyakran előfordúl, hogy a szentély tengelye a hajó tengelyével szöget képez, állítólag misztikus jelképe a fejét lehajtó fölfeszített Krisztusnak. A torony rendszerint a nyugati homlokzat elé van építve és kontyostetejű, a hosszú házat pedig, ha több hajója van is, magas és meredek nyeregtető fedi. A nagyobb templomoknak is mindig csak egy tornyuk van, s az az egyik hosszú oldalon, többnyire az éjszakin áll.
Az Inn-negyed egyik sajátossága a négyszögből nyolczszögbe átmenő torony, s ez építési módot ott még a renaissance is megtartotta. A barokk és a rokoko ízlés a templomtornyok legtöbbjére öblös kupolát épített a nélkűl, hogy a templom középkori tetejét módosította volna. A keresztelő medenczéken és a szószékeken kivűl az evangélium oldalán felállított és kőből faragott szentségházak igen háladatos tárgyakúl kinálkoztak díszítményes föladatok megoldására. A legdíszesebb szentségházak Lorchban, Steyrban és Gampernban vannak.
Felső-Ausztria átalán gazdag e korbeli szép templomokban. Steyrben a plébánia-templom, Mondseeben a szép Margit-kápolna, az egyszerű, de nemes ízlésű plébánia-templom, Braunauban az eredeti fölfogású kórházi templom különösen említésre méltók. De ezeken kivűl még számos falusi templom van, melyek egy, vagy más tekintetben igen érdekesek. Így példáúl: Puchenau, Königswiesen, Pabneukirchen, Pischelsdorf, Engelhartszell, Oberschauerberg, Eferding, Vöcklamarkt, Gampern, Hallstatt, Laakirchen, Wartberg, Kematen, stb. plébánia-temploma.
A steyri plébánia-templommal a braunaui versenyez, s tornyával az előbbit szépségre nézve fölűl is múlja.
A XV. század kezdetével Braunau nagy jólétnek örvendett és polgársága elhatározta, hogy magához méltó templomot épít Sz.-István tiszteletére. 1439-ben tették le alapját a mai plébánia-templomnak, melynek építése 1466-ban befejeztetett ugyan, de 1485-ben bedőlt és újra kellett építeni. Egy márvány tábla megőrizte a templom egyik építőjének, Kehrumenawer Istvánnak a nevét. A tornyot, mely az Enns fölötti tartományban a legmagasabb, csak 1492-ben kezdték építeni, de tetejét nem fejezték be, s később, a barokk-időben, rézkupolát tettek rá. A braunaui templom három hajójú csarnok, elrendezése nagy méretű, faragott kőből és téglából épűlt; az által, hogy a falakat a támaszoknak nem belső, hanem külső szélei közé építették, a hosszú ház két oldalán egy-egy sor kápolna támadt, mely sort csakis két mellék-kapu szakít meg; igaz, hogy ennek folytán a templom belső terjedelemre nézve sokat nyert, de ugyanannyit veszített a külső az által, hogy az oldalfalak egészen simák, meg hogy a tető fölötte széles. A homlokzatot szép rózsák díszítik; ehhez járúl a nagy előcsarnok; a pillérfőket lombozat helyett fejek és fölirásos szalagok díszítik, a mi egyik említésre méltó sajátsága a templomnak. Az egy darab kőből faragott szószék és a szép faragású úgy nevezett „Bäckeraltar” tanúsítják, milyen fényes berendezésű volt eredetileg ez a templom. A torony a szentély éjszaki oldalára négyszögű alapon épűlt, 300 láb magasságig, nyolcz emeletes, hatalmas geometriai dísz élénkíti; két galeria fut rajta körűl. Kitűnően megmunkált salzburgi „Nagelflue” kővel burkoltan, sötét, komor tömegként méltóságosan és mélázva emelkedik e torony az Inn folyónak fallal övezett határvárosa fölött.
A braunaui plébánia-templom.
Kropf Miksától
A bűnbocsánat szolgáltatta az eszközöket a templom-építéshez, a nemesség pedig szintén módját találta, hogy jobbágyai anyaggal és robottal segítsék várainak építésében; megtörtént, hogy szerencse-lovagok, mint a Zellerek és a Losensteinerek, az alsó néposztályból egész csapatot összefogdostak és egy-egy rablóvár építésére kényszerítették; így csakis a várépítésben járatos építőmestereket és a munkavezetőket kellett ellátniok és fizetniök.
A lehető legnagyobb ellenálló erő az alapeszméje a vár elrendezésének; azért vagy oly helyet választottak, a hol víz teszi járhatatlanná a környéket, vagy meredek sziklára építették a várat, s e sziklát bemetszés által a hegy zömétől elválasztották úgy, hogy az épületnek csak keskeny homlokzata volt a támadásnak kitéve. A rablóvárakat szerették hasadékokban építeni, ilyen péld. Tannberg, Lichtenhaag, Windegg, stb. Az anyagot rendszerint az építkezés helyén nyerték; a falak részben terméskőből, részben koczkakőből épültek; Felső-Ausztriában nem fordúl elő sem téglafal, sem favázas fal. Az építmény a talaj mivoltához alkalmazkodik, s annak minden változatát, eséseit és kanyarúlatait hűen követi, innét van az alaprajz szabálytalansága s a változatos és vakmerő fölépítés. A várhely milyensége szerint vagy körfal övezi az egész várat, vagy, ha azt helyzete részben megvédi a támadás ellen, akkor fal csak ott van, a honnan megtámadható, és e fal előudvart képez. Az utóbbi általánosabb ismertető jele a felső-ausztriai váraknak. Az előudvarban, melynek neve „Zwinger”, vannak a gazdasági épületek, az elővár, mely nagyúri várakban, pl. Neuhausban, két részre oszlik, az egyik a baromudvar, a másik a lovaglóudvar. A régi szokáshoz ragaszkodva, mely szerint a lakás és a szolgálat többféle czéljaira külön épületeket emeltek, a fővár is védelemre képes épületek csoportjából áll, s ez épületek részint szabadon, részint pedig a vár falához vannak építve. A kapunak különös védelmére szolgál a fölvonóhid, mely egészen kivételes jó állapotban maradt meg Pürnstein és Weinberg várakban. Az erődítménynek tulajdonképen fő s gyakran legrégibb alkotórésze az öregtorony, mely egyszersmind végső menedékhely és védelem, ha az ostromlók már elfoglalták a belső várat is. Magasabban fekvő, kiterjedt hegyoldalak ellen tornyokkal ellátott erős, vstag falak nyújtanak védelmet pl. Wildenstein és Schaunberg várakban. Az öregtorony néha 90 láb magasságot is elér; alaprajza majd négy-, majd ötszögű, s fő homlokzata fogja föl a támadást, mint Neuhaus, Vichtenstein és Wernstein, majd körlakú, mint Falkenstein, Wildberg és Klamm várakban; a tornyon legfelűl félköríves párkányon folyosó, az úgy nevezett „maschiculis” fut körűl, s függőlegesen lefelé irányúló nyílásai vannak, melyeken át forró szurkot öntöttek az ostromlókra. A toronynak vagy kontyos, vagy sátoralakú födele van. A vár belsejében a lovagház vagy úrilak több emeletes, ajtai és ablakai tágasabbak, külsejét merész és díszes erkélyek élénkítik és az egész épületet párosával elrendezett kontyos tető födi. Az első vagy a második emeleten van a lovag- vagy a díszterem, ehhez csatlakozik a többi szoba, továbbá a várkápolna, mely majd valóságos kápolna, mint Oberwallsee, majd pedig erkélykápolna, mint Klamm várban.
Klamm vára.
Wielemans Sándortól
A kevésbbé vagyonos nemességnek egyszerűbb vára volt, mely csak öreg-toronyból és körfalból állott. Ennek érdekes példája Lobenstein.
Képünk az épségben maradt Klamm várat mutatja be, melyben negyedfél század óta lakik a róla nevezett grófi család. Egy 1125-ik évi okirat már említi e nevet, 1209-benmár grófi birtok, tehát tekintélyes erőd, 1524-ben a Hardegg családról átszáll a Perger családra, s ez utóbb a Clamm nevet veszi föl. Perger Gottfried János (1598-tól 1673-ig) a feleségével kapott nagy vagyont az ősi várhoz csatolt újabb épületekre és előkelő izlésű renaissance fa burkolatokra, kályhákra és bútorokra költötte. A Clamm-Martinitz család kegyeletes és művészi érzékű gondoskodásának köszönjük, hogy máig is épségben van a középkor e szép ereklyéje, mely ép oly érdekes építéstörténeti tekintetben, a milyen szokatlanúl pompás festői látványt nyújt.
A polgári építést a czéhekbe tartozó mesterek űzték. Mily élénken érdeklődött I. Miksa a tartomány fővárosának építkezése iránt, tanúskodik erről az, hogy e császár 1506-ban Gmundenben kelt iratával a tiszteletre méltó városi tanácsot a rosz építkezés s nemkülönben a linczi házak gyarló állapota miatt megdorgálta. A felső-ausztriai polgári házat a középkorban feltűnően magas és meredek kontyos tető jellemzi, melynek oromfala az első torokgerendáig több vagy kevesebb ablakkal van áttörve. A gazdag alakítású oromfal, mely Németországban volt otthonos, Felső-Ausztriában nem dívott, s csakis a barokk ízlés idejében mutatkozik. A homlokzat ismertetőjelei az alacsony emeletek, a csúcsíves, mély oldalú kapu, sűrűn elhelyezett egyenes ablakok, a boltíveken nyugvó széles erkélyek, melyeket az oromfalhoz támasztott tető föd. Egyébként a fölépítés a szimmetriára nem ügyelve igen változatos, a mi az épületnek, miként a régi városokban, kivált Steyrben látjuk, sajátszerű festői hatást kölcsönöz és nem igen kivánatos, hogy a városok jelenkori szabályozása e hatás rovására terjedjen.
A belső elrendezés széles boltozott tornáczból indúl ki; keskeny, meredek lépcsőn jutunk a többnyire könyökkövekre épített és átboltozott lugasfolyosóba, mely a szobákhoz vezet. A házak keskeny, de mély telken sűrű sorban építvék egymás mellé, úgy, hogy ereszeik gyakran egészen összeérnek, a miből a páros tető és a közös ereszcsatorna keletkezik, mely utóbbi az útczára messze kinyúlva, a vizet két házról vezeti le. Olyan elrendezés, melyet nagy épületek födelénél is sokáig alkalmaztak.
A középkori polgári építkezésnek igen jellemző példája Steyrben a Stadtplatz 8-ik számú háza, az úgy nevezett „Bummerl”-ház, melynek rajzát bemutatjuk, valamint ennek szomszédjában a patika-ház udvara. Ez épületek annál becsesebbek, minthogy a városok kibővítése Welsben, Schärdingben és Freistadtban a szép erődítményeket, nemkülönben a régi házakat föláldozza, s így nyoma vész a középkori és az első renaissance idejebeli városok úgyis mind ritkább képének; sőt Enns városnak szép tornyát is ez ideig az a veszély fenyegette, hogy a könnyebb közlekedés kedveért le fogják rontani.
A „Bummerl”-ház Steyrben.
Wielemans Sándortól
