Népszínjáték és színészet.
Népszínjáték és színészet.
Olasz-Tirol legrégibb drámai kísérletei az úgy nevezett laude-k, melyeket az önmagukat ostorozók vallási egyesűletei énekeltek körmeneteiken. Történelmi okíratok bizonysága szerint Trientben, Arcóban, Rendenában és Sopramontéban voltak ilyen egyesűletek. De teljes joggal föltehetjük, hogy Olasz-Tirol egyéb helységeiben is szervezkedtek már a XIV. században ily társulatok, a mint e tartományrésznek még ma is minden falvában és mezővárosában akad egy vagy más vallási szövetkezet. De a tövises öv viselésének és az önostorozásnak a szokását ma már csak elvétve gyakorolják itt-ott egyesek. Némely helyütt azonban még ma is éneklik a laude-kat, így pl. a szép „Pianto di Maria” (Mária síralma) czíműt, melyet Zenatti jegyzett föl és adott ki. Nem régiben a nagyhéten még több személy közt kiosztott szerepekkel énekelték e „Dicséret”-ek némelyikét. Az éneklők egyikének jutott az elbeszélő szerepe, egy másik meg Máriát adta, a harmadik Szent Jánost s így tovább, ugyanoly módon, mint valaha az ostorozók az ó drámai laude-ikat.
Ezekből fejlődött a vallásos népszínjáték. Eredete jó régi időbe nyúlik vissza. Riva város egy okirata az „Úr szenvedése és föltámadása” egy ily mysteriumának 1536. június 26-án, a város főterén való előadásáról emlékezik. Mariani Trientről szóló munkájában (1673) arról az évenként nagy-csütörtök éjjelén tartatni szokott ünnepélyes körmenetről is szól, a melynek alkalmával szintén színre kerűlt a Krisztus kínszenvedése. Hasonló előadások Olasz-Tirol egyéb helységeiben is szokásosak valának, így különösen Alában, a hol kiváló fénynyel tartották meg őket, a miről már 1634-ből is vannak följegyzések. Rendkívűl pompás lehetett különösen az 1728. évi, melyben száznál több személy lépett föl s ezek csokortokra osztva az ó- és új-testamentom legkiemelkedőbb mozzanatait adták elő, az Isten ellen föllázadt angyalok bukásától kezdve egészen Krisztus haláláig.
Tulajdonképeni vallási drámákat még ma is adnak elő Olasz-Tirolnak nem egy vidékén farsangban és az illető hely védszentjének ünnepén. Trient városa könyvtárában néhány ily előadásra vonatkozó régibb színlap és alkalmi kalaúz-füzetke látható, melyek a Trientben és a környékén lévő falvakban előadott mysteriumok czímei mellett azok rövid tartalmát és a szereplők neveit is elsorolják. Ezek szerint 1764-ben április 21., 25. és 28-án Trientben az „Il Martire Pargoletto”, vagy a trienti San Simone ártatlan vértanúságának szomorú története kerűlt színre; 1790. szeptember 5., 12. és 19-én pedig Vigolo Vattaróban a „L’ Eroe Cristiano” czímű vallási szomorújátékot adták, melynek Szent György dicsőséges vértanúi halála volt a tárgya. „L’ eroica costanza nella vera fede”, vagy Morus Tamásnak, Anglia kanczellárjának igaz hitében egész haláláig tanúsított hősies állhatatossága volt a czíme egy másik darabnak, melyet néhány műkedvelő 1795. augusztus 9. és 16-án adott elő Terlago faluban. A „Rappresentazione della Nascita del Bambino Gesů„ (A kisded Jézus születésének előadása) czímű darabnak pedig 1802. augusztus 29. és szeptember 5-én kelle színre kerűlnie Baselgában és Pinč-ben. Az „Il Giudizio Universale”-t (Az utolsó ítélet) pedig 1815. augusztus havának első vasárnapján adták elő Cavedine községének főterén e falu műkedvelői.
A színpadot akkoriban, mint némely helyütt még ma is, a szabad ég alatt állították föl a helység piaczán; a szereplők régebben is, ma is községbeli lakók, a néző közönség pedig az összes szomszéd falvakból csődűl egybe. Negyven-ötven évvel ez előtt még általánosan el volt terjedve e mysteriumok előadásának szokása, ma azonban már csak néhány helyen divatoznak. Többnyire Metastasio vallási drámái kerülnek színre, vagy a falu védszentjére vonatkozó martyriumok, továbbá „La Passione di Nostro signore” (A mi Urunk kínszenvedése), „Il Giudizio Universale”, „Faraone”, „I Cristo Passo” (A Krisztus szenvedése) Ponától, sőt az „Il Nabucodonosor” és „Il Daniele” czímű igen régi darabok is.
Karácsonykor még mai napság is házról-házra járnak némely helyütt a parasztok a Krisztus születésének mysteriumával, a gyermekek meg a „Puer natus” vagy „puerna” kántálásával, a mely szó ma különben a trienti tájszólásban mindenféle danát is jelent. Régebben ily játékokban csak férfiak szerepeltek, de utóbbi időben egyes helyeken nők is részt vehetnek már bennök.
Élénkebb még ma is az ilynemű játékok iránti érdeklődés a Fleims-völgyben, mint Olasz-Tirol bármely más vidékén. A fleimsi lakosság semmi idő- és pénzbeli áldozatot nem sajnál, csakhogy az óhajtott czélt elérje; mohó kíváncsisággal olvassák a kiszemelt darabot, szorgalommal írogatják ki a szerepeket, több hónapon át folynak a próbák s mindebben oly ernyedetlen kitartást tanúsítanak, a minő csak valamely hasznosnak és szükségesnek tartott dolog lelkes fölkarolásából származhatik; semmi fáradságot sem restelnek a színrehozatalnál, csakhogy az előadás a valóság lehető leghívebb utánzata legyen; s mily ünnepélyes hangúlatban lépnek végűl a színpadra, s minő feszűlt várakozással lesi és mily kifogyhatatlan figyelemmel kíséri a szomszéd helységekből egybe csődűlt nézőközönség a játékukat, melyben az ártatlan és igaz mindig diadalmat arat, az istentelen gonosz pedig kárhozatra jut, a színlelő álarcza utoljára lehúll s a zsarnok elbukik. E vidéken a legnagyobb kegyelettel rejtegetve a család legbecsesb ereklyéi közt őrzik minden házban az ősök játszotta szerepeket, s családja vagy bizalmas ismerősei körében nem egy aggastyán számtalan verset tud elszavalni könyv nélkűl Metastasio „Judith”-jából, vagy „Az újra fölismert József”-ből, s még ma is büszke örömtől ragyog a szeme, mikor elmondja, hogy valaha ő is föllépett a színpadon.
Ser Paolonak, Cles bibornok udvari bolondjának sírköve, a trienti régi tanácsház (Palazzo vechio del Municipio) udvarán.
Bernt Rudolftól
De a világi színjátékot is mindenkor ápolták Olasz-Tirolban. A pompakedvelő Cles Bernát bíbornok és Madruzzo Kristóf herczeg-püspök idején Trientben a vallási szinjáték helyett világi darabok, daliás játékok és lovagi tornák járták, s a fényes „del Buon Consiglio” kastélyban nem egyszer kerültek vígjátékok is a püspöki udvar előtt előadásra. Cles Bernátnak már ünnepélyes beigtatása (1514 szept. 8.) alkalmával is pompás látványosságok kerültek színre, melyekről Giano Pirro Pincio áradozó bőbeszédűséggel emlékezik. A nemesség és az előbbkelő polgárok megvendégelésére rendezett lakoma előtt és után az említett író tanúsága szerint ének-előadások, hangverseny, táncz, a bíbornok dicsőítésére írt költemények és szónoklatok mellett a meghívottakat vígjátékok is mulattatták, melyek a vidéki lakosság tréfás jellemzése kedveért népies tájszólásban valának írva.
A clesi herczeg-püspök udvari bolondjainak egyike volt Ser Paolo is, urának kegyeltje, kinek kőbe vésett képe még ma is látható a trienti régi városház udvarán s alatta e fölírat olvasható:
Quae modo festivo sonuere palacia risu
Lugent. Funestae quid referunt lachrymae?
Paulus obiit: periere sales, periere lepores,
Cum quo prodierant, deperiere ioci.
Lugent. Funestae quid referunt lachrymae?
Paulus obiit: periere sales, periere lepores,
Cum quo prodierant, deperiere ioci.
MDXXXV.
(Hol csak imént vigalom zengett, gyász ül a falak közt,
Mit hirdetnek e gyász könnyei, mért e ború?
Elhúnyt Pál, a kivel kimulának a tréfa igéi,
Szerzőjével az élcz sírnak ölébe került.)
Mit hirdetnek e gyász könnyei, mért e ború?
Elhúnyt Pál, a kivel kimulának a tréfa igéi,
Szerzőjével az élcz sírnak ölébe került.)
S ugyanily pompa- és fénykedvelők voltak Cles utódai, így Madruzzo Kristóf és a többi trienti herczeg-püspökök is, kivált ha fejedelmek vagy egyéb fő méltóságok megvendégelésére kerűlt a sor, mindaddig, míg az egyházival a világi hatalom is egyesűlt kezükben. A fejedelmi személyek fogadtatása alkalmával tartott ünnepélyek sorából csak azokat említjük, a melyeket Mária Anna, IV. Ferdinánd húga tiszteletére rendeztek, mikor IV. Fülöp spanyol királylyal való egybekelése után Trienten több föherczeg kiséretében átutazván, 1648 deczember 21-étől 1649 május 19-éig tartózkodott e helyütt. Ez ünnepélyek egyikén, a mint Mariani mondja; a kastélyban tartott vígjáték-előadáson kivűl a palotában is játszottak egy drámát, melyet utóbb a főrangú vendégek kívánatára s nagy gyönyörűségére többször is megismételtek.
Mai napság Trientben, Rovereto-, Riva-, Arco- és Levicóban van állandó színház. Régebben Moriban és még több helyütt is volt. Trient város könyvtárában több dráma mellett egyéb emlékeit is őrzik a trienti, roveretói és morii színházak múltjának. Roveretóban meg épenséggel bő anyagot találni a városi könyvtárban a helyi színháznak a XVII. századba visszanyúló történetét illetőleg, mely időben már szintén kőből épített, bár igen egyszerű színház állott e helyen.
