8.
Letört s tavaszszal hervadt rózsaszál!
Fénylő igaz gyöngy, s hajh! hogy oly korán
Megölt éles tövissel a halál!
Mint zöld gyümölcs, mely függ a fán, s lehull |
Előbb mint kéne, szél zugásitul. |
Miért? Mert tőled mit sem örököltem.
És még is többet mint kivánhatom;
Miért? Mert tőled mit sem esdekeltem.
De még is, oh bocsáss meg, jó barát: |
Te rám neheztelésedet hagyád. |