VI. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Szoba a bordélyban.
A Kerítő, Neje és Nyilas jönnek.
KERÍTŐ.
Úgy segéljen! kétszeres áránál jobb szeretném, ha soha se kerűlt volna hozzánk.
NŐ.
Piha! Képes megfagyasztani Priapus istent és megsemmisíteni egy egész emberöltőt! Vagy erőszakot kell tetetnünk, vagy túladnunk rajta. Valahányszor a vendégeket kell fogadnia, hogy professiónk számára munkáljon: ne neked! rákezdi a maga teketóriáit, fogásait, okoskodásit, imádságait, térdrehullásait, úgy hogy puritánná tenné még az ördögöt is, ha egy csókot akarna tőle kialkudni.
NYILAS.
Isten engem! erőszakot kell rajta tennem, mert különben elzavarja minden gavallérunkat s pappá teszi minden káromkodónkat.
KERÍTŐ.
Ugyan miattam akár a fene vigye el a sárgaságos teremtést!
NŐ.
Mondasz valamit! nincs más mód megszabadúlni tőle, mint a fransz fene. Ime Lysimachus úr jő álruhában!
NYILAS.
Nagy úr, csavargó mind ide tódulna, csak a finnyás rima tenne kedvökre a látogatóknak.
Lyysimachus jő.
LYSIMACHUS.
Nos, mi újság? Hogy tuczatja a szűzességnek?
NŐ.
Az istenek áldják meg kegyelmességedet!
NYILAS.
Igen örvendek, hogy kegyelmességedet jó egészségben láthatom.
LYSIMACHUS.
Van is okod rá: nektek haszon, ha látogatóitok szilárd lábon állanak. Nos, üdvös förtelem! van-e valamid, a mivel tisztességes ember érülközzék s felcserre ne szorúljon?
NŐ.
Van itt egy nálunk; uram, ha ez akarná…
Nem volt soha még mása Mitylenében.
LYSIMACHUS.
Ha akarná…? a sötétség munkáját űzni, nemde ezt érted?
NŐ.
Kegyelmességed elég jól tudja, mit értek.
LYSIMACHUS.
Jó, jó; hídd hát ide.
NYILAS.
Húsa, vére piros, uram, és fehér; rózsát fogsz látni; s rózsa is volna valóban, ha volna…
LYSIMACHUS.
Nos, ugyan mije?
NYILAS.
Ah, uram! én tudok szemérmes is lenni.
LYSIMACHUS.
Ez nemesíti meg a kerítő nevét ép úgy, mint sokaknak a szűzesség jó hírét szerzi meg.
Marina jő.
NŐ.
Itt jön az, ki még szárán nő, s nem volt még leszakítva, kezeskedem. Nem gyönyörű egy teremtés?
LYSIMACHUS.
Biz Isten, jó szolgálatot tenne hosszú tengeri út után. Nesze, ez neked; hagyjatok magunkra.
NŐ.
Könyörgök, engedjen egy szót kegyelmességed, mindjárt készen leszek.
LYSIMACHUS.
Csak hamar!
(Marinának).
Először is jegyezd meg magadnak, hogy ez becsületes egy ember.
MARINA.
Óhajtom annak találni, hogy méltó legyen őt megjegyeznem magamnak.
NŐ.
Aztán ő e tartomány kormányzója, s oly egyéniség, a ki iránt le vagyok kötelezve.
MARINA.
Ha e tartományt kormányozza, természetes, hogy le vagy iránta kötelezve; de mennyiben legyen ő ezért becsületes ember, ezt nem értem.
NŐ.
Kérlek, szólj, minden szűzleányi dicsőséget félretéve, kész vagy-e őt nyájasan fogadni? Arannyal rakja tele kötényedet.
MARINA.
A mit kegyelmesen tenni fog, hálásan fogadom.
LYSIMACHUS.
Nos, vége lesz már?
NŐ.
Uram, még nem tanult bele; némi fáradságodba fog kerűlni, míg tetszésed szerint kormányozhatod. Jertek, hagyjuk ő kegyelmességét egyedűl vele.
(A Kerítő, Kerítőné, Nyilas el.)
LYSIMACHUS.
Pusztulj! – Nos, szép leány, mióta űzöd e mesterséget?
MARINA.
Micsoda mesterséget, uram?
LYSIMACHUS.
Bántás nélkül nem nevezhetem meg.
MARINA.
Mesterségemmel nem bánthatni meg engem. Kérlek, nevezd meg.
LYSIMACHUS.
Mióta vagy e kereseten?
MARINA.
A mióta csak emlékezem.
LYSIMACHUS.
Oly ifjan adtad rá magad’? Rima voltál öt-hét éves korodban?
MARINA.
Korábban is már, uram, ha most az vagyok.
LYSIMACHUS.
De hisz e ház, melyben lakol, hirdeti, hogy eladó portéka vagy.
MARINA.
Tudod, hogy e ház ilyes árú helye, és mégis ide jősz? Úgy hallám, becsületes állású vagy s e város kormányzója.
LYSIMACHUS.
Ah, hát tudatta véled asszonyod, ki vagyok?
MARINA.
Ki az én asszonyom?
LYSIMACHUS.
Hát ki volna? Ez a fűszedő asszony itt, a ki szégyen s undokság magvát s gyökerit ültet. Oh, te hallottál valamit hatalmamról, s most nagyra tartod magad’, hogy annál buzgóbban törjek utánad? Azonban biztosítlak, szép babám, az én tekintélyem nem fog téged látni, legalább nem barátságosan tekinteni. Jöszte, vezess valami titkos helyre.
MARINA.
Ha méltóságra születél, mutasd meg!
Ha úgy adák azt, igazold helyesnek
A véleményt, mely arra méltatott.
LYSIMACHUS.
Hogy volt ez? Halljuk! Még több bölcseséget!
MARINA.
Mi engem illet,
Én szűz vagyok, bár a mogorva sors
Ez ólba zárt be, hol ittlétem óta
A gyógyszereknél drágább volt a kór.
Oh, vajha istenek
Kimentenének e rút szörnyü helyről,
S ám legyek a leghitványabb madárrá,
Ki a tiszta légbe’ száll fen.
LYSIMACHUS.
Nem hivém,
Nem is álmodám, hogy ily jól tudsz beszélni.
Ha romlott elmét hoztam vón’ ide,
Szavadra most megváltozik vala.
Vedd ez aranyt! Járj tiszta útadon,
S adjon erőt ég!
MARINA.
Ója éltedet!
LYSIMACHUS.
Én rólam föltehet’d,
Nem rossz szándékkal jöttem: hisz csupán
Ez ablak, ajtó undor már nekem.
Isten veled. Erény példánya vagy,
S növeltetésed, nem kétlem, nemes volt.
Megállj! fogadd ez összeget még.
Átok reá, mint tolvaj haljon az,
Ki elrabolná tisztaságodat!
Ha hallasz rólam, csak javadra lészen.
Nyilas jő.
NYILAS.
Kérem, kegyelmes úr! nékem is egy darabot.
LYSIMACHUS.
Kotródj’ előlem, átkos ajtónálló!
Ha házatok’ e szűz nem támogatná,
Ledőlne s rátok omlanék! El innen!(El.)
NYILAS.
Hát ez micsoda? Már látom, más módon kell móresre tanítanunk. Semhogy agyaskodó szüzességed, mely egy reggelit sem ér a legolcsóbb országban az ég kárpitja alatt, egy egész háztartást tönkre tegyen: inkább kiheréltetem magam’, mint egy vizslát. – Előre!
MARINA.
Hová akarsz velem?
NYILAS.
Szűzességedet kell elvennem, vagy a község hóhérja hajtja végre. Előre! Nem akarjuk, hogy még több urat elűzz. Előre, mondom!
A Kerítőné visszajő.
NŐ.
Nos, hogy áll a dolog?
NYILAS.
Mindig rosszabbúl, ifjasszony: szent szavakat intézett Lysimachus úrhoz.
NŐ.
Oh szörnyűség!
NYILAS.
Olyanná teszi mesterségünket, mintha rossz bűzben állana az istenek arcza előtt.
NŐ.
Ha! akasztófára vele!
NYILAS.
A nemes úr úgy bánt volna vele, mint nemes, s midőn ez elbocsátá, oly hideg volt, mint egy hólapta; maga is imádságokat mormolt.
NŐ.
Nyilas! vidd őt magaddal; bánj vele kényed, kedved szerint; törd szét szűzessége poharát s tedd a többit hajlékonynyá.
NYILAS.
Ha még tövisesebb föld volna is, mint a milyen, meg leszen ő szántva!
MARINA.
Hallgassatok meg, istenek!
NŐ.
Ni, még könyörög! El vele! Bár soha se lépte vón’ át küszöböm’! A patvarba is, arra született, hogy megbuktasson bennünket. Nem akarsz járni az asszonynép útján? No, lássa az ember! te szűz tál te, rozmarinos, babérleveles!(El.)
NYILAS.
Jöszte, hölgyecském! jöszte velem.
MARINA.
Hová viszesz engem?
NYILAS.
Drágakövedet veszem el, melyet oly nagy becsben tartasz.
MARINA.
Felelj, kérlek, előbb egy dologra.
NYILAS.
No, hát halljuk azt az egy dolgot.
MARINA.
Ugyan micsoda helyzetbe kívánnád ellenségedet?
NYILAS.
Hm! hát a gazd’uram, vagy inkább a gazd’asszonyom helyzetébe.
MARINA.
Pedig egyik sincs, mint te, oly silány,
Mert uraid, s így nálad többet érnek.
A legkinzottabb ördög a pokolban
Jó hirnevéért nem cserélne véled:
Minden rüpők átkos kapúsa vagy,
A ki szipáját tudakozni jő;
Bármely ribancz nép bosszus öklinek
Füled kitéve; s olyan ételed,
Mint melyre ráhányt mirigyes tüdő.
NYILAS.
Hát ugyan, mit akarsz, mit tegyek? háborúba menjek, mondod? hol az ember hét évig szolgálhat egy lába elvesztéseért, s utóljára nincs pénze elég, hogy fa lábat vegyen magának.
MARINA.
Akármit, óh csak ezt ne tedd! Üritsd ki
A közcsatornák, ó gödrök sarát;
Szegődj’ be bár és szolgálj a bakónál:
Bármelyik is jobb jelen életednél.
Ha szólni tudna, átallná nevét
Ily keresetre még a pávián is. –
Oh mentsetek ki innen, istenek! –
Vedd ez aranyt, vedd!
Ha rajtam gazdád nyerekedni vágy,
Hirdesd ki: tánczot, dalt, varrást, szövést
Értek, s egyéb mást, mikkel nem dicsekszem;
És oktatást is adni kész vagyok:
Nem kétlem, ilyen népes város ad
Elég tanitványt.
NYILAS.
De képes is vagy-e oktatást adni mindabban, a mit beszéltél?
MARINA.
Ha nem vagyok, hozz vissza, s dobj oda
A legsilányabb csatlósnak bitangúl,
Ki házatokba jár.
NYILAS.
No, majd meglátom, mit tehetek érted; ha elhelyezhetlek, megteszem.
MARINA.
De úgy-e bár becsületes nők közé?
NYILAS.
Hja bizony! ezek közt meglehetős szűk az ismeretségem. Azonban, miután gazdám és asszonyom vásároltak téged, beleegyezésök nélkül nem távozhatol. Azért is megismertetem velök szándékod’, s nem kételkedem, hajlandóknak fogom őket találni. Jer! a mit tehetek, megteszem érted; csak jer!
(Mindketten el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem